Brutális kalózkodás elleni törvényt fogadtak el

HP 2012. január 05. 12:12

Spanyolországban vége a kalózkodásnak - ezzel a felkiáltással az egyik legszigorúbb törvényt fogadta el a kormány. A tiltakozás nagy, a kilátások borúsak.

Nemrég még arról számoltunk be nektek, hogy az amerikai SOPA törvénytervezet mögül folyamatosan hátrálnak ki a támogatók (nyilván a bűn rossz PR veszélye miatt), de Spanyolországban nem merült fel ilyen kétség.

A lényeg az, hogy az Angeles Gonzalez-Sinde (kultúrális miniszter volt) nevével fémjelzett törvény értelmében Spanyolországban hamarosan 10 nap alatt le lehet állítani bármilyen weboldalt, amely szellemi jogokat sért (vagy amiről azt mondják, hogy sért). Csupán egyetlen bizottságnak kell elbírálnia a dolgokat, és ennyi. Ezek után a netszolgáltatóhoz fordulnak, vagy bíróság elé viszik az ügyet, és gyorsított menetben jön a likvidálás.


Vége a bulinak

Ez persze érthető bizonyos szempontból, hiszen sokan sürgetik a kalózkodás elleni határozott fellépést, ami nyilván teljesen indokolt. De a cél érdekében megint az internet szabadsága kerül veszélybe, a szabad önkifejezéshez való jog sérül elég súlyosan - ezt mondják a tiltakozók, újságírók, szakértők, bloggerek. Az új törvény márciustól lép életbe.

Címkék: spanyolország, kalózkodás, törvény, büntetés, illegális letöltés


Brutális kalózkodás elleni törvényt fogadtak el - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | következő... |
blaha (2012. január 11. 12:06)
John Locke (7/10)
...válasz Nekroseth 151. kommentre:
 
Én meg téged nem értelek csak leírtam hogy Onlive jó alternatíva és a tapasztalataimat .
155
DonCortio (2012. január 06. 22:09)
Dr. Gregory House (9/10)
Hülye.
A kis csíra oldalakat -már bocs- amik valóban jogokat sértenek se egy gombnyomás bannolni. Az OnLive-on meg SEMMI jogsértő nincs, aki regisztrál annak tisztában kéne lennie az OnLive EULA-jával PLUSZ SEMMI warez, politikai dolog nincs rajta. Meg főleg egy gombnyomásra megszüntetni. Igen, a piros gomb tuti megszünteti dec. 27-én (VV).
154
DonCortio (2012. január 06. 22:09)
Dr. Gregory House (9/10)
Hülye.
A kis csíra oldalakat -már bocs- amik valóban jogokat sértenek se egy gombnyomás bannolni. Az OnLive-on meg SEMMI jogsértő nincs, aki regisztrál annak tisztában kéne lennie az OnLive EULA-jával PLUSZ SEMMI warez, politikai dolog nincs rajta. Meg főleg egy gombnyomásra megszüntetni. Igen, a piros gomb tuti megszünteti dec. 27-én (VV).
153
janika1972 (2012. január 06. 16:14)
John Locke (7/10)
VPN-ről még nem hallott senki?
152
Nekroseth (2012. január 06. 15:24)
Kirk kapitány (6/10)
Blaha...te nem érted a dolgot! És sokan, sőtt rengetegen ANNYIRA naívak itt, hogy azthiszik ez azt jelenti, hogy majd a Piratebay -t lebonnolják és kész.

Pont akkor hozzuk az Onlive ot ! Ha azt mondják hogy akármit sért akkor bann és kész. OLVAD EL FIGYELMESEBBEN, "amiről azt mondják", magyarul, megint arról szól az egész, hogy csak az adott cég termékeit fogod a neten látni, egy adott játékot, egy adott akármit,mert adott emberek határozzák meg a netedet. Ami egy kibeperecott, nagy viszaélés a "mű" törvényekkel és ráfogják a jogra meg amire csak tudják.

Szeretem, ha az emberek a saját butaságuk miatt, hagyják magukat az orruknál fogva vezetni, mint az ökröket, de miattuk más ne szívjon NO THY.
151
blaha (2012. január 06. 12:04)
John Locke (7/10)
...válasz DonCortio 149. kommentre:
 
Én is Onlive-ot hozom fel példának (+ Gaikai) és jó megoldásnak tartom... kipróbálásra, ezért már nem lehet kifogás -nincs demo- ,de ha fullon akarod élvezni akkor viszont meg kell venned. Nálam 10megás nettel elég khm érdekes igaz szolgáltatótól is függ a net. Amúgy amennyi időm van az nekem éppen hogy elég, sőt még kevés a GS teljes játékokhoz is.
150
DonCortio (2012. január 06. 09:36)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Mystt 145. kommentre:
 
Én GameStarban olvastam egy jövendölést asszem 2009-ben. Nem is értem, hogy a GSO-n miért nincs róla semmi info, pedig már több, mint fél éve van. Nyomtatott GS-ben volt valami cikk? Sajnos anyagi okok miatt mostanság nem veszem a lapot.
149
E-100 (2012. január 06. 03:40)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz hali74 133. kommentre:
 
Ez meg a másik!
148
E-100 (2012. január 06. 03:39)
Dr. Gregory House (9/10)
És torrenthez nem tudnak hozzáférni és oda feltölteni/letölteni akármit? De! Ennyit értek. Feltöltik egy külföldi torrent oldalra aztán elmehetnek a pics***ba a törvényeikkel!
147
yoda2000 (2012. január 06. 02:27)
Adama admirális (8/10)
Hát ez a törvény.. hogy is mondjam, nem a kalózok ellen van, hanem azért, hogy a (politikailag) nem kívánatos oldalakat könnyen el lehessen tüntetni. Íme 1984 ^^ nemlepne meg ha nálunk is kitalálnának valami hasonlót -.-
146
Mystt (2012. január 05. 23:24)
Adama admirális (8/10)
...válasz DonCortio 140. kommentre:
 
Legfőbb érved az onlive, ami lehet(elhiszem neked, nem próbáltam) hogy jó, de a warezolók fele szerintem nem is hallott még róla...
Pl én sem pedig rengeteg ilyen flamewart olvastam már mindenütt :D
Csak egy jövendölős cikket olvastam róla pár éve itt a gso-n.
145
DonCortio (2012. január 05. 22:56)
Dr. Gregory House (9/10)
PayPal csodákra képes. Igaz, nem én hoztam össze, hanem a barátom, mert ő a nagy technikai gonzo. A dolog szépséghibája, hogy tranzakciókor egy bizonyos százalékkal többet vesz le (emlékeim szerint 3 vagy 4%), de ennyit megér.
144
hali74 (2012. január 05. 22:44)
John Locke (7/10)
...válasz DonCortio 142. kommentre:
 
Jó akkor csak annyit szeretnék kérdezni hogyan fizetsz az onlive-on amikor tudtommal nem lehet magyarországrol mert én a Batman Archam City-t meg akartam venni mert első vásárláskor 1 dollár minden de nem fogatta el a bankártyát igy maradt a fél órás ingyen demo.
És már rengeteget forumoztam de senki nem tudott itthonrol fizetni.
Ha nem igy van vagy már változott akkor visszavonva.
143
DonCortio (2012. január 05. 22:36)
Dr. Gregory House (9/10)
O-n-L-i-v-e
Szerinted nekem honnan van 60FPS-em egy Celeron 420 + 1GB DDR2 + Radeon X1600XT konfigon? Plusz egy bitet nem foglal el a vinyómból (OnLive kliens, max, de az is pár meg). Ráadásul pont ennél a játéknál teljesen mindegy, hogy nem a szomszédban vannak a szerverek, egy Super Street Fightet IV alatt viszont már igen, de az is kibírható. És egy nyamvadt ötmegás nettel.

PlayPack Bundle-re is előfizetek, mert havi 10$ nem vág falhoz, ellenben 134 játékot használhatok legálisan, bármikor. Egy jobb virágbolti oldal havidíja ennyi és nem is lenne helye senkinek sem ezt mind feltelepíteni. Plusz van multi.

Viszont, mert letölti valaki az L.A. Noire-t attól nem lesz neki laggmentes, aki tőtene az fórumozzon is vagy nézzen híreket, teszteket, véleményeket, ennyi.
142
hali74 (2012. január 05. 22:24)
John Locke (7/10)
...válasz DonCortio 140. kommentre:
 
Mondok két játékot Rage-La noire és természetesen nem a konzol verziókrol van szó mert azokkal nincs is gond.
Nekem mind a kettő rajta volt a listámon de már nagyon rég óta nem rendelek elő semmilyen játékot ennek fő oka inkább anyagi sajnos,de visszatérve a fent emlitett játékokra a Rage már ugy tudom az újj driverekkel 90% elmegy a másik meg 30fps-el szaggat szó szerint és aki megvette reménykedhet hogy talán mégis valamit kitalálnak de azt nem a fejlesztök hanem a hobbi gamer-ek hogy játszani lehessen vele.
Szal sajnos nem egészen ugy van ahogy azt te látod bár az tény hogy aki nem kellöen informált az könyen ráfizethet
141
DonCortio (2012. január 05. 22:04)
Dr. Gregory House (9/10)
Öröm olvasni a sok kommentet ami kiáll a warez mellett...
A legfőbb indok, hogy máskülönben hogyan próbálja ki szerencsétlen júzer, hogy ez neki való-e?
1.: szokott demo lenni az esetek többségében
2.: GameStar (olvasni a teszteket, demo is szokott a lemezen lenni)
3.: OnLive (a PC-s játékok 90%-a fel fog kerülni oda (kiv. EA, Activision-Blizzard, konzolexkluzív dolgok), szinte mindhez van fél órás trial amiben csak multizni nem lehet (és a virágbolti példányokkal sem) ÉS még le se kell töltenie a programot, elég egy mezei ötmegás net a tökéletes játékélményhez (tapasztalat).

@Esposito: ha a puskacső másik végén lennél (kiadó, programozó, etc.) mindjárt másképp látnád az "igazságot".

Aki warezol az tolvaj, aki megoszt az bűnöző.
140
Esposito (2012. január 05. 20:17)
Inaktív)
Nehéz kérdés:ezeket a személyeket lehet egyszerűen bűnözőknek nevezni,de más szempontból pedig ők online Robin Hoodok...Meg nem azért,de szerintem van benne némi igazság...
139
yorgash (2012. január 05. 19:34)
Jack Bauer (10/10)
...válasz DroneZ 134. kommentre:
 
Nem véletlen van ennyi tiltakozó ellene pl. Amerikában.
ÉS nem véletlenül lehetett hallani terror-cselekményekhez hasonlatos fenyegetéseket, illetve ehhez hasonló pletykákat.
138
DroneZ (2012. január 05. 19:34)
Adama admirális (8/10)
...válasz Murder3 135. kommentre:
 
Jah legfőképp az áramszolgáltatódnak
137
Mystt (2012. január 05. 19:34)
Adama admirális (8/10)
...válasz Stevensan 111. kommentre:
 
Igaz, de mondjuk ez is járhatna úgy majd, mint a drog, hogy az üldözése nagyon biznisz mint maga a cucc(amit kétlek, de ezt olvastam). Vagy legalábbis egyik infrastruktúrát pótolna másik.
136
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | következő... |

A MEGÚJULT MACWORLD

Spider-Man 2: The Game

1.160 Ft

AKTUÁLIS!

A ZeniMax levédette a Dragonborn nevet

2012. május 21. 20:00

A "Fus Ro Dah" után újabb címet védetett le a ZeniMax, ezúttal a Dragonborn volt a szerencsés kifejezés.

A Valve és az Overkill együtt dolgozik

E3 Visszaszámlálás - 2012.05.21. Nintendo Wii U

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. áprilisi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix