Hirdetés

Carmack szerint az agresszív játékok megnyugtatnak

|

John Carmack igen nagy név a szakmában, érdemes odafigyelni arra, amit mond.

Hirdetés

A sajnálatos osloi események kapcsán az elkövető által szimulátornak (persze mi tudjuk, hogy nem az) nevezett CoD:MW 2-ről próbálkozik a nemzetközi média (köztük a magyar is) lerántani a keresztvizet. Erről egészen közeli tapasztalataink is vannak, köszönhetően aDaM televíziós szereplésének. De maradjunk Carmack úrnál aki szerint " az emberek mindig is játszottak erőszakos játékokat, de én soha nem vettem komolyan az ezekkel kapcsolatos vitákat." Visszautalva az E3-on adott interjúra, ahol riporterek bombázták hasonló kérdésekkel, elmondta, hogy számára soha nem okozott gondot a játékokban tapasztalt agresszió kezelése, ami szerinte egyetlen egészséges lelkületű embernél sem okoz problémát.

"Számos egyértelmű bizonyíték van arra, hogy az erőszakos játékok pontosan ellentétes hatást fejtenek ki a játékosokban, tehát megnyugszanak tőlük, levezetik a bennük felgyülemlett indulatokat, vagy a felesleges energiákat. Ennek egyik egyszerű példája az, hogy ha elmegyünk a QuakeCon-ra, és sétálunk a játszogató emberek között, akkor sokkal nyugodtabb légkört tapasztalunk, mint például egy tetszőleges felsőoktatási intézmény kollégiumában."

Christopher Ferguson, klinikai pszichológus tanulmányára hivatkozva, azok az emberek, akik összefüggést próbálnak keresni a játékokban tapasztalható, és a valós cselekedetekkel kivitelezett erőszak között, nem feltétlen rosszak, csupán rasszisták. Igen, jól olvastátok, a Texas A&M International University videojáték-erőszakot, illetve tömeggyilkosságokat vizsgáló szakértője szerint ez a helyzet, de ezt már inkább ne is boncolgassuk jobban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)