Újra eljött az ideje, hogy intravénás kávéval és kólával kezdjék a napot a játékőrültek a munkahelyükön/suliban/oviban... (az utóbbi nem javasolt)
GameStar 2010. október archív
A kilencvenes évek nemcsak amiatt voltak jók, hogy elmehettünk az eredeti Love Parade-re Berlinbe, a diszkókban pedig fura műanyag cuccokba öltözött lányok táncoltak, körömlakkszárító-pózban, hanem azért is, mert ekkor virágzott a körökre osztott stratégia műfaja, elsősorban PC-n.
Mint minden mást, úgy ezt a stílust is szépen lassan lenyúlták a kézikonzolok, azaz ezen játékmód szerelmeseinek egyre kevesebb lehetőségük adódott arra, hogy elmerüljenek az UFO sorozatba, a Jagged Alliance-be, a Fallout Tacticsba, vagy ne adj' isten a Cilivilizationbe.
Ne légy barbárAzoknak, akiknek nem mond sokat a műfaj, kis gyorstalpalót tartanék: a Civilizationt a legegyszerűbb úgy elképzelni, hogy gyakorlatilag teljesen ugyanaz folyik benne, mint a valós idejű stratégiai játékokban (RTS), csak sokkal átgondoltabban, emellett nem kell 1500 action per minute-t nyomkodni (mint a StarCraftban), ha úgy akarunk kinézni, mintha profik lennénk. Sőt, akár egy napig is gondolkodhatunk egy-egy lépésen, amiről Samu simán tudna mesélni a Panzer General-os időszakból, szintén a kilencvenes évekből. Tehát az RTS-ek a körökre osztott stratégiákból alakultak ki, hiszen a játékosok legtöbbje nem kívánt rengeteg energiát és időt belefektetni egy játékba, amelyben egy-egy pálya akár 8-10 órát is elvehetett valakinek az életéből.
A Civilization főleg arról volt híres, hogy a „csak még egy kört..."-érzéssel hatalmába kerítette a játékosokat - emlékszem, az első rész megjelenése után (majd később a Colonizationnél, ahol Amerikát kellett meghódítani a főbb európai hatalmakkal) sokszor késtem reggel a suliból. Hajnal négykor ugyanis még muszáj volt legyártanom azt a rakétát, ami 25 kör múlva készült el, vagy az indiánokat kellett volna meggyőznöm, hogy nem annyira gáz, ha ipartelepet csinálok a rezervátumuk közepén. Lassanként pedig leszögezhetjük, hogy PC-n egyetlenegy franchise élt túl maradéktalanul több évet: a Civilization, amelyhez Sid Meiernek már nincs sok köze azon kívül, hogy a nevét adja hozzá, mégis fejlődik és alapvetően hű maradt az első részhez, azaz gyakorlatilag az ott megtalált dolgokból nagyon keveset dobtak ki és viszonylag keveset tettek mellé. Ez elsősorban azt jelzi, hogy nagyszerűen helytállhat egy majdnem két évtizedes dizájn, ha jól van kitalálva.
Az addikció nagymestereA játék alapja az, hogy kiválaszt a játékos egy nagyhatalmat, ami jelen esetben 16 (vagy steames vásárlás esetén 17) felet jelent, azaz kevesebbet, mint mondjuk a negyedik részben. A választás után egy generált térképen egyetlenegy telepessel (akit akár azonnal várossá alakíthatunk) és egy felderítő egységgel kezdünk, pont úgy, mint a gép vagy a hús-vér ellenfelünk. Pár óra múlva pedig a terjeszkedés, harcok és diplomácia egyvelegéből úgy kell jól kijönnünk, hogy az elérhető nyerési kondíciók egyikét mi teljesítsük először. Ezek sorát egy boxban könnyebben áttekinthetitek.
Persze ez sohasem ennyire egyszerű, hiszen a gép is tudja, hogy melyiket szeretnénk elérni, meg minél nehezebb fokozatban játszunk, annál agresszívabban támadnak. Fontos tudni, hogy a King fokozattól kezdve a gép bónusz segítséget kap a fejlődéséhez, tehát nem ugyanazok a feltételek állnak rendelkezésére, mint az emberi játékosnak. Deity, azaz a legnehezebb fokozaton például kapásból két várossal és egy telepessel kezd, plusz már kifejlesztett munkással, aki rögtön képes fejleszteni a városokhoz tartozó erőforrásokat. Legjobb esetben is legalább 40 kör kell ahhoz, hogy ezt elérje egy játékos, így fontos megemlíteni a szignifikáns hátrányt. Óva intenék viszont mindenkit a könnyű fokozaton történő játéktól, hacsak nem teljesen új számára a stílus, lévén, ha kibírja az ember a játék közepéig, akkor onnantól a nem gépi gondolkodás előnyben lesz a gépivel szemben és a kezdeti nagy hátrányok könnyen ledolgozhatók, némi odafigyeléssel és szitkozódással fűszerezve persze.
Most akkor a hatszög jobb, mint a kocka... azaz négyzet?Azok, akik a Civ4 és két kiegészítője után érkeznek, rögtön észre fogják venni, hogy a legkomolyabb változtatás a hexalapú pályaelrendezésben történt, illetve abban, hogy már nem sorolják be a választható frakciókat, csupán azokat a bónuszokat kapják meg, amelyek az adott néphez tartoznak. Emellett nem létezik a vallási győzelem kondíciója és nincsenek kormányzati típusok sem, azaz nem kell azzal foglalatoskodnunk, hogy mikor és milyen módon igazgatjuk a népünket.
A négyzet alakú pályaelem-elrendezés hatszöggé változása hihetetlen előnyére vált a játéknak. Most már csak egy egység állomásozhat egy mezőn (azaz egy támadó egység és egy munkás, vagy hadvezér például simán megfér egymás mellett), plusz vannak olyan egységek, amelyek képesek 1 vagy 2 mezővel arrébb is támadni, mint az íjászok vagy az ostromgépek. Emiatt elfelejthetjük azt a már unalmassá vált stratégiát, miszerint legyártunk mindenből negyvenet és egy mezőre pakolva őket végigvonulunk az összes ellenfelen. Hihetetlen fontossá vált e miatt a megkötés miatt a pozicionálás, a hegyek, völgyek, módosítók ismerete és eleve az, hova telepítjük a stratégiailag könnyen védhető, vagy ne adj' isten feláldozható városainkat. Ráadásul egy mező nemcsak négy irányból támadható ezáltal, hanem hatból, ami önmagában is izgalmasabbá teszi az egészet.
Érdekes, hogy csak most döntöttek úgy a fejlesztők (először a Civilization Revolutionben kacsintgatva ebbe az irányba, amelyet csak konzolokon jelentettek meg), hogy áttérnek a szintén kilencvenes években használt hexes megoldásra, pedig már akkor is mindenki azt kérdezte, hogy miért nem emeli át a Civilization sorozat is az ötletet, hiszen előnyére válna. Potom húsz év múlva be is következett a kívánt fejlődés - azért örüljünk neki.
Irányíts és megmondom, szép vagy-eA vezérlőfelületet nagyon eltalálták. Szinte nem is létezik, annyira minimális helyet foglal el a térképből, ennek ellenére mindig a megfelelő pillanatban és helyen látjuk a felugró információkat arról, mi is történik, hol ki találkozott ellenféllel, ki háborúzik kivel és egyébként is, hogyan állnak a fejlesztéseink. Nincs többé olyan, hogy véletlenül elfelejtenénk kiválasztani, mi legyen a következő technológia, amit a tudósainkkal ki akarnánk fejleszteni, mert a Civ5-ben nem engedi tovább addig a kört a játék, amíg ki nem választottuk minden városunkban a termelni kívánt épületet vagy egységet, plusz nem simítottunk el mindent, ami a fejlődésünkhöz szükséges. A tanácsadóink sem kerülnek elő, csak akkor, amikor valóban szükség van rájuk, vagy akkor, ha netán valami meg nem nevezett oknál fogva még akkor sem csináltunk új telepest az első városunkban, amikor már kilences populációjú a főváros. Mind a haditanácsadó, mind a közgazdasági, kulturális és kutatásért felelős arc képes infókkal szolgálni arról, hogy állunk az adott területen a többiekhez képest.
A fejlesztők grafikailag ismét mindent kihoztak a Scaleform motorból, amit csak tudtak, ügyelve arra is, hogy könnyen skálázható legyen, azaz a gyengébb gépek tulajdonosai is élvezhessék a játékot minimális kompromisszumok árán, ami a vizuális gyönyöröket illeti. A csaták kifejezetten jóra sikerültek, az animációk remekek, és rögtön láthatjuk is, hány egységünk élte túl az összecsapást. Egy csata ugyanis már nem addig folyik, amíg az egyik teljesen fél le nem öli a másikat, hanem elképzelhetők olyan szituációk is, amikor tíz muskétás nekiront tíz hasonló erejű egységnek és 6-4 arányban vonulnak vissza a saját mezőjükre, ezzel is stratégiai mélységet adva az amúgy is pozitív irányba elmozdult harcrendszernek, a visszavonulások lehetősége miatt.
Az effektek, városok, fejlesztések grafikai megjelenítése fantasztikusan jóra sikerült, persze nem kell azt hinni, hogy minden fotorealisztikus, mert egy standard, azaz még nem is nagy méretű térképen az a 30-40 létrehozott város, ami könnyen elképzelhető már igencsak képes megenni a gépek erőforrását, így nagyobb térképeken csak azok tudnak majd röccenés nélkül játszani, akiknek igazán brutális gépe van. Viszont legalább segítségként bekapcsolható az abszolút 2D-s játékmód, amely egyfajta mosolygós főhajtás a régi Civek előtt, amikor még közel sem volt 3D az egész, sokkal inkább hasonlított egy táblás játékra. Ebben a módban is nagyon könnyű átlátni, mi folyik, plusz a térkép is sokkal simábban gördül. A víz, lens flare, füst és egyéb grafikai elemek szintén hozzák a 2010-es színvonalat, egy szavunk sem lehet a külcsín megvalósítására.
Adok egy aranyat, adsz érte két várost?A diplomáciára nagyon nagy hangsúlyt fektettek a fejlesztők, amely sajnos mégis egy kicsit gyengébb részévé vált az új Civnek. Rendben van, hogy minden nép vezére a saját nyelvén szól hozzánk, így Napóleont már csak azért is gyűlöljük, mert franciául karattyol, ellenben Catherine szuperszexi, ahogy hidroglóbusz méretű mellei mögül, oroszul jelzi, jó lenne, ha netalántán adnánk neki egy csomó pénzt, vagy bezordul és a kozákjaival úgy lenyomja a peremvárosainkat, hogy csak na. Mégis, a szép modelleken kívül, inkonzisztens, logikátlan és nagyon könnyen átverhető gépi ellenfeleket kreáltak, még nehezebb fokozaton is. Illetve úgy fogalmaznék, brutálisabb beállításokon nem azért nyer a gép, mert annyira furfangos stratéga lenne, hanem azért, mert egyszerűen több erőforrást kap az elejétől fogva, ami sokáig erősebbé teszi.
Persze, csapják egymást is, és megpróbálnak mindenféle megegyezéseket áttolni az emberi játékoson, de soha sem tűnik életszerűnek. Ha jóval erősebbek is, mint mondjuk a játékos birodalma, ha két-három gyengusz egységgel elindulunk a fővárosa felé, azonnal kiverhető belőle egy hatalmas aranymennyiség és reszket, mint a nyárfalevél, pedig egy harapásra megehetne minket. Valami még az első patch előtt nem teljesen kóser, így remélhetőleg az ilyen bugszerű gyenge pontokat kijavítják majd.
A szintén újdonságnak számító miniállamok vegyes érzelmeket keltettek bennem, nem tudnám megmondani, hogy hisztis 16 éves plázacica barátnő-mivoltuk jobbá tette-e a játékélményem, vagy csak idegesített. Ezek olyan mini városkák, amelyeknek akad valamennyi hadereje, erőforrása, sőt ha kapcsolatot ápolunk velük, akkor akár ránk is szavaznak az egyesült nemzetek választásánál, amely az egyik nyerési mód a játékban (újfent lásd box).
A gond csak az, hogy annyit sírnak különböző kérésekkel és annyira gyorsan lesz rossz a viszony a játékos és köztük, hogy nincs az a pénzmennyiség, amellyel folytonosan fenntartható lenne a jövedelmező kapcsolat. Ráadásul, ha netán szövetségeseink is, ami azt jelenti, hogy ugyanazon néppel állnak majd háborúban, mint mi, ha két centire van tőlük az ellenfél, akkor sem támadják meg. Mi értelme így súlyos pénzeket áldozni rájuk? Nem sok... Kizárólag arra jók, hogy némi színt adnak az első párszáz év felderítésbe, mert pénzt adnak az első találkozáskor az államkasszába. Ha meg mégis idegesítenek, el lehet foglalni őket, és ha már túl sok városunk van, egyszerűen bábvárossá alakíthatjuk, azaz termel magától, de nem szólhatunk bele, hogy mit. Ez kifejezetten kellemes már a végjáték körül, hogy ne kelljen hosszú perceket tölteni a 25 városunk managelésével.
Multiörömök?Jogos lenne az a vélemény, hogy ki játszik gépek ellen, amikor a barátokkal is lehet, ami teljesen rendben van, de... és itt sajnos van egy hatalmas de. A multi egyelőre annyira fércmű az egyjátékos módhoz képest, hogy szinte élvezhetetlen. Pont ugyanaz a helyzet, mint a Civ4 megjelenésekor: ha egyáltalán valakinek sikerül játékot kreálnia és csatlakozni is tudnak rá, tuti, hogy szinkronizációs hibák lesznek. Arról nem is beszélve, hogy rettentő nehéz visszajutni egy játékba, nincsenek animációk multiplayerben, tehát folyton csak teleportáló egységeket látunk, nincs eredményjelző tábla, nem lehet tudni, a haver épp mit fejleszt, ha 2v2 van és így tovább. Számos olyan hiba van jelen egyelőre a multi részben, ami idővel persze kijavul majd, de így inkább járt volna jobban a Firaxis, ha csak az egyjátékos móddal jelenik meg és későbbre ígéri a működő multit. Mert ez sajnos jelen esetben használhatatlan; kifejezetten ajánlom a türelmet azok számára, akik csak a barátaikkal szeretnének játszani; ők adjanak még körülbelül 3-4 hónapot a játéknak.
Összességében a negyedik részhez képest szerintem előre lépett a sorozat, ha kijavítják a multi hiányosságait, nagyon jó játék lesz a Civilization V.-ből, ha addig nem pártol el üvöltve az összes többjátékos mód rajongó tőle. Aki egyjátékos módban szeretne gyakorolgatni addig, feltétlen vegye meg, de készüljön sok kávéval és kólával, mert annyira gyorsan fogja magába szippantani az egész összetettsége és az építkezések mámora, hogy talán jobban jár, ha kivesz egy hét szabit...vagy kettőt.
Pro:- hatszög alapú térkép újítás
- új harcrendszer
- egységes dizájn
Kontra:- összedobált multi
- óriás térképeken lelassul
- messze még az első patch
8.9
. Mitől fél teljesen?
Csak a multit siratom. Nem is lenne gázos, de az animációk, bár csak látványbeli dolgok, nekem iszonyúan hiányoznak 
Burnout Dominator (PSP Essentials)
Perverz kelet? - A hentai és a játékok világa
Sucker Punch Annihilation
