Úgy fest, hogy a jövőben váltott csapatok készítik majd a Hitman játékokat.
Komoly hízásnak indult a Square Enix. A meghatározó japán kiadó egyik legszerencsésebb döntésének bizonyult az Eidos felvásárlása. Való igaz, hogy az akvizíció a kevésbé jövedelmezőnek ítélt franchise-ok és stúdiók lenyesegetése miatt magyar szempontból különösen fájdalmas volt (egy perces néma csend az Eidos Hungary emlékére), a kiadó elérte célját, és sikeresen vetette meg a lábát a japánnál lényegesen nagyobb nyugati piacon.
A Square Enix tulajdonába került stúdiók között találjuk a koppenhágai IO Interactive-ot, ami pillanatnyilag gőzerővel dolgozik jövőre esedékes Hitman: Absolution című játékán. A tetovált tarkójú bérgyilkos köré felépített brandet olyannyira erősnek érzik a japánok, hogy egy második stúdiót is ráállítanak. A Square Enix Montreal jövőre nyitja meg kapuit és szív magába 150 fejlesztőt, hogy AAA-kategóriás játékokat ontson magából. Első projektjük egy prémium kategóriás Hitman lesz valamikor a nem túl távoli jövőben. Ebből arra következtethetünk, hogy az IO és a Sqare Enix Montreal hasonló felosztásban készíti majd a Hitman epizódokat, mint ahogy az Infinity Ward és a Treyarch tette azt a Call of Duty esetében.
Montreal - ahol a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó játékfejlesztők száma - ad egyébiránt otthont az Eidos Montrealnak is (meglepő, ugye?). A stúdió a Deus Ex: Human Revolution sikere után a Thief feltámasztásán ügyködik, de a közeljövőben 100 fős erősítésre számíthat, hogy egy meg nem nevezett harmadik brandet is a szárnyai alá tudjon venni.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak
minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen
felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat
szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Hitmant térkép nélkül a agy besz*rató durvaság tolni,mint ahogy fps-t célkereszt nélkül vagy egy autós játékot rásegítések nélkül(az automata váltót azért benthagyom :P ).
Remélem nehéz játék lesz ez a Hitman gyerek ismét!
Felőlem lehet benne bármilyen "segítség"(csalás), ha ki lehet kapcsolni és lehet vele úgy játszani, mint a régebbi részekkel, amikben én is vagy harmincszor kezdtem újra egy pályát, csak azért, hogy silent assassin-ként végezzek. Azok igazi keményen nehéz játékok voltak és lehetett ott is választani a legkönnyebb módot és megölni mindenkit, de ott volt az a mód, amiért olyan sokan szeretik még ma is. Csak ez maradjon meg és akkor oké.
Tudom, hogy csak játék, nem veszem halálosan komolyan, és semmi bajom ilyen képességekkel, ha okkal vannak a játékban. Az éjjellátó és a testhőlátó szemüveg valóban kellékei lehetnének egy profi bérgyilkosnak. Ezek mostantól viszont teljesen feleslegesek lesznek, mert helyette van ez a megérzés.
Csak épp ez az egy, most tényleg azért van benne, hogy a mai gamereknek megkönnyítsék a dolgukat, (mint amiről már itt korábban is szó volt a kommentekben), mert aki ügyes és úgy szereti játszani ezeket a játékokat mint egy igazi Silent Assassin, az úgyse fogja ezt a képességet használni, mert már tényleg olyan mint egy aktív csalás.
A különbség csak annyi, hogy ez is el fog jutni odáig, hogy attól lesz majd 100%-os a mission ha rárobbantottad a házat a célpontra, és a végén 1 élő ember se maradt a pályán rajtad kívül. Aztán kiadnak hozzá 1 dlc-t amiben végig viheted a játék közepéből kivágott pálya részt, illetve a szintén megvehető: falon átjárás, god mode, illetve inifinite ammo, azoknak akik hardcore gamerek (nehogy a szegény játékosnak olyanokkal is foglalkoznia kéne mint hogy újratöltse a fegyverét, vagy fedezékbe bújni)
Óóóó. Azok a gyönyörű délutánok amikor 2-3 óra alatt nagyjából 20-szor láttam újra és újra a töltőképernyőt. Nem, kedves fiatalok, ez nem mazohizms, hanem egy korábbi generáció. És miért kezdtem mindig ujra? Vagy mert megöltek, vagy mert lebuktam valamelyik gyilkosságnál vagy csak egyszerűen találtam egy ötletesebb módszert a likvidálásra. És én így is élveztem a játékot. Szóval drága fiatal elkényeztetett kockák, sz@rjatok sünt ;)
Hova jut a játékipar. CoD-os híreknél szokta néha beírni egy-két ember, hogy "ha nem tetszik nem kell megvenni, miért bánt engem ha másnak tetszik". Hát ezért.. mert ha tonnaszámra veszik a játékosok az igénytelen tucatjátékokat, akkor előbb utóbb az igényes rétegjátékokat is leredukálják a tucatshooterek szintjére a nagyobb profit érdekében... Na de mindegy örülni fog majd neki az egyszerű réteg, akiket megcéloznak az ilyen elemekkel. Pár év és vezethető katonai járművek meg rombolható környezet is lesz benne. Az igényes szórakozásra vágyó generációnak meg talán csurran 5-10 évente egy HD remake, amivel nosztalgiázhatunk egy ideig óráig.
Már az 5. rész fenti végigjátszásos videójában sokkot okozó, hogy tényleg merre fejlődik a mai játékok nehézségi szintje.
Ez a megérzés, vagy minek nevezett képesség egyszerűen szánalmas, hogy csak azért mert már sok mindenen túl van a 47-es ügynök most már a profizmusának köszönhetően a falakon keresztül látja az aktuális szinten/emeleten minden ellenfelet és az útvonalaikat. Lehet valaki akármilyen profi gyilkos nem fog természetfeletti képességek birtokába jutni. Legalábbis a Hitman széria eddig valahogy reálisabb lábakon állt.
Tudom, hogy nem muszáj használni, és várom is a játékot nagyon, mert nagyon szeretem a sorozatot.
De könyörgöm, ilyen segítségre, ott volt a régebbi részekben az éjjellátó és a testhő szemüveg, amelyek a valóságban is létező eszközök, amelyek tényleg megállták a helyüket. Vagy a mai fiatalság nem bírja a túl nagy realizmust?
Féltem h csak én látom így. Nekem az eddig látottak alapján elég felejtős az egész, kár érte mert a Blood Money-t nagyon kedvel(t)em, lett volna még stíluson belül is hova fejlődni, na mind1 ez van.
2007 óta rendezik meg Londonban azt a fesztivált, amely (és az Apple) segítségével ingyen juthatnak a szerencsések a legnagyobb előadók koncertjegyeihez.
Köztudott, hogy az Apple az Infinite Loop 1 alatt található főhadiszálláson kívül még egy épületet szeretne építeni Cupertinóban, és ehhez a lakók véleményére is kíváncsi.
Ha a sarokban/padláson/pincében hever egy nem használt Mac Pro vagy PowerMac G5, ahelyett, hogy csak kerülgetnénk, pár egyszerű lépéssel a szoba díszévé varázsolhatjuk.
The Keep - Peter Weir gótikus thrillere 2012. május 21. 20:25 Korunk egyik legnagyobb rendezője, a hat Oscar-díjra jelölt Peter Weir (Truman Show, Holt költők társasága, Kapitány és katona) a Pulitzer-díjas Jennifer Egan 2006-os bestselleréből forgat filmet, a The Keep-ből.
jOBS - Az eredeti Apple-garázsban kezdik a forgatást A Közösségi háló sikerei után valahogy érezni lehetett a levegőben, hogy ezentúl sorra fogjuk kapni a sikeres cégek történetét felölelő filmeket. Steve Jobs életműve előtt tisztelegve hamarosan meg is érkezik a "jOBS".