Hirdetés

Code Name S.T.E.A.M., Puzzle & Dragons Z - 2015. májusi handheld játékmegjelenések

|

Májusban már többnyire jó idő lesz, itt az ideje kiülni a parkba, és játszani valamit PS Vitán vagy Nintendo 3DS-en.

Hirdetés

Persze futni, kerékpározni, olvasni, rajzolni, sétálni ugyanolyan jó, de aki gamer, az a levegőn is gamer. Meg a buszon, meg az iskolában (csak a szünetekben, ugye), meg a munkahelyen (csak ebédidőben, ugye). Májusban a Nintendo 3DS és PlayStation Vita tulajok is leginkább az elmúlt hónapokban felhalmozódott játékokat élvezhetik, előreláthatólag három játék jön, és mindhárom olyan, ami Japánban már megjelent valamilyen formában. Nézzétek meg őket, hátha valamelyik megtetszik.

Puzzle & Dragons Z + Puzzle & Dragons Super Mario Bros. Edition - május 8. - Nintendo 3DS

Jövő hét végén jön az első májusi kézikonzolos játék, ami igazából két játék egyben: a Japánban 2013 decembertől kapható Puzzle & Dragons Z és a pár nappal ezelőtt elérhetővé vált Puzzle & Dragons: Super Mario Bros. Edition nyugatra egy összefoglaló csomagban jut el. Műfaját tekintve mindkettő szerepjáték elemekkel súlyosbított match-3, azaz három vagy több gömböt kell egymás mellé helyeznünk, hogy legyőzzük ellenfeleinket.

Code Name S.T.E.A.M. - május 15. - Nintendo 3DS

A Code Name S.T.E.A.M. játékmenete leginkább a Valkyria Chronicles sorozathoz hasonlít (egy körökre osztott stratégia TPS elemekkel), melyben űrlények ellen kell küzdenünk. A sztori szerint a steampunk fantasy Londont egy ismeretlen ellenség támadja meg, de jön az elnök, a Wil Wheaton által szinkronizált Abraham Lincoln, aki megmenti a királynőt, és csapatával rendet tesz. Az első értékelések finoman szólva sem dícsérték túl, de később jött egy frissítés, ami állítólag a kiugró hibák nagyrészét javította – remélhetőleg Európában már a felturbózott változat lesz kapható.

Hyperdimension Neptunia U: Action Unleashed - május 22. - PlayStation Vita

Mindkét fenti játék Japánból származik, de JRPG-adagunkat csak a hónap végefelé kapjuk meg, a Hyperdimension Neptunia U képében. A játékban – az ESRB leírás alapján – „fiatal istennők próbálnak népszerűvé válni egy fantasy világban”. Ezt persze úgy érik el, hogy szellemekkel, robotokkal harcolnak. És leszakad róluk a ruha. És a kamera néha az intim részeikre fókuszál. Szóval értitek. Kíváncsian várjuk, Európában mennyire cenzúrázzák.

2015. június handheld játékmegjelenések

Operation Abyss: New Tokyo Legacy - június 5. - PlayStation Vita

LEGO Jurassic World - június - PlayStation Vita, Nintendo 3DS

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)