Hirdetés

Colin McRae Rally - holnap bejelentik a remake-et?

|

A Codemasters egyik igazgatójának szavai arra utalnak, hogy feltámaszthatják a Colin McRae Rally sorozatot.

Hirdetés

Rich Eddy, a Codemasters Racing kommunikációs igazgatója Twitteren keresztül igen érdekes utalásokat tett egy lehetséges Colin McRae Rally remake elkészítésére, a bizonyítékokból legalábbis erre következtethetünk.

Eddy ugyanis elcsiripelte, hogy valami nagy dologra készülnek, holnap jelentik be, ráadásul úgy fogalmazott, hogy sok - és nyilván kellemes - emléket ébresztett fel bennük a szóban forgó projekt.

A bejegyzés mellé kaptunk egy képet is, amelyen az első Colin McRae Rally epizódok legendás Ford modelljét és jellegzetes betűstílusát láthatjuk. Mindebből arra következtetünk, hogy a Codemasters Racing vagy a sorozatot kívánja rebootolni, vagy el szeretné készíteni a Colin McRae Rally remake-et a mai kornak megfelelő köntösben.

 

Időközben az új-zélandi iTunes áruházban felbukkant egy új mobiljáték, ami a klasszikus Colin McRae Rally 2.0 alapján készült és harminc versenyt tartalmaz. A 6.49 dollárt kóstáló iOS címben állítólag olyan ismert helyszíneken autókázhatunk, mint Korzika, a görög hegyek vagy épp az ausztrál vadon, olyan közkedvelt verdákkal, mint a Subaru Impreza, a Mitsubishi Lancer Evolution VI, a Lancia Stratos és a Colin McRae-féle Ford Focus.

A játékot az információk alapján kizárólag iPad 2-nél, iPhone 4S/5-nél és ötödik generációs iPod Touch-nál újabb eszközökkel futtathatjuk, de arról nem vagyunk száz százalékig meggyőződve, hogy a Codemasters egy iOS alkotásnak kerített volna ekkora feneket. Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)