Hirdetés

Crytek: a Darksiders III nem illik a képbe

|

A Vigilt ugyan megmentette a Crytek, de a Darksiders sorozat harmadik részének búcsút inthetünk.

Hirdetés

A múlt héten számoltunk be arról, hogy a Crytek új fejlesztőstúdiót nyitott az Egyesült Államokban, ahol elsősorban a Vigil Games egykori dolgozói fognak tevékenykedni.

A fejlesztők tehetségét a Crytek is elismeri, de ahelyett, hogy a Darksiders széria folytatását bízták volna rájuk, egy teljesen új alkotás elkészítésével fognak foglalkozni. Cevat Yerli, a Crytek vezérigazgatója a GamesBeatnek adott interjúban elárulta, hogy eleinte nem akarták bekebelezni a Vigilt, ugyanakkor a stúdió alapítójával, David Adams-szel szerződést kötöttek.

,,Meglepődtünk, hogy senki nem licitált a Vigilre. Szerettünk volna licitálni, de túl sok volt az ismeretlen. Aztán amikor senki nem licitált, úgy gondoltam, meg kellene fontolnunk" - mesélte Yerli.

,,Azonban végül nem tettük ezt, mivel a projektek [amiken a fejlesztők dolgoztak] nem illettek a stratégiánkba, de Davidet igazán megkedveltem [amikor beszéltem vele] telefonon keresztül. Nagyon jó benyomást tett rám, mint valaki, aki törődik a munkájával, aki elég elszánt abban, amit csinál, és mint valaki, aki elég elkötelezett a csapat iránt, akivel dolgozik."

Ezt követően döntött úgy Yerli, hogy repülőre száll, és meglepve Adams-t személyesen folytat tárgyalásokat a 20-30 fős fejlesztőgárda átvételéről, akikből később a Crytek USA megszülethetett.

,,Érdekes időszak volt" - mondta Adams. ,,Mindenkinek azt mondtam, hogy az lesz az utolsó napjuk. Yerli másnap eljött. Találkoztunk, és a következő nap már a Crytek USA nevű stúdiót megalapítását szerveztük."

Yerli hozzátette, hogy úgy gondolta, ha az egész csapat teljes létszámmal megjelenik a vasárnapi találkozón, ahogy David igérte, az bebizonyítaná, hogy a csapat tiszteli Davidet és bízik benne. Mivel pontosan ez történt, Yerli le volt nyűgözve és tudta, hogy újabb találkozóra lesz szükség.

Az, hogy a néhai Vigilnél tevékenykedő dolgozók ilyen jó kezekbe kerültek, mindenképp jó hír. Ugyanakkor nem minden fenékig tejfel: a Darksiders franchise jó ideig pihenni vonul.

,,Nem akartuk a Darksiders III-mal folytatni, mivel az nem illik a stratégiánkba. Nem arról van szó, hogy a csapatnak konkrét koncepciót adtunk volna. Igazából azon fognak dolgozni, amit David és a csapat szeretne."

Az sem lenne rossz, ha megkérdeznék, hogy mi mit szeretnénk, de reméljük, hogy legkésőbb a következő generációs konzolokon találkozhatunk az apokalipszis harmadik lovasával, aki a korábbiakhoz hasonló kritikai elismerést érdemel ki, és végre a kasszáknál is úgy teljesít, ahogy azt sokan szeretnénk. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)