Hirdetés

Egy újabb nagy projekt kezdete lesz a Daredevil sorozat

|

Úgy tűnik, hogy a Daredevil, a Netflix és a Marvel egy nagy vállalkozásának kezdetét jelenti, ami a Bosszúállókhoz hasonló nagy szuperhős-csapatos mulatsággal végződik majd.

Hirdetés

Újabb előzetes jelent meg a Daredevil sorozathoz, és azon kívül, hogy a születőben lévő szuperhős látványos akciójeleneteiből csíphetünk el néhány pillanatot, azt is megtudhattuk, hogy hová tartanak a Marvel tévés tervei. Egy sorozatbeli mondattal arra is utaltak, miért nem a megszokott piros jelmezben parádézik hősünk.

A trailer közbeni egyik felirat szerint tanúi lehetünk "az első Defender felemelkedésének", ami arra utal, hogy a Marvel hőseinek sorozatbeli megjelenései egy, a Bosszúállókhoz hasonló közös produkcióban kapcsolódnak majd össze. A Defenders is a képregényvilág egyik ismert csapata, a legújabb megjelenésükben pedig a Daredevil mellett a Luke Cage, az Iron Fist, és az AKA Jessica Jones címmel induló sorozatok főszereplői rúgják majd szét a rosszfiúk hátsóját.

Az Avengersszel ellentétben a Defenders egy fokkal szerényebb csapat lesz, azt tekintve, hogy a tagjai inkább a bűnüldözésre berendezkedett karakterek, mint mondjuk Thor és csapata, akik egész földönkívüli inváziókat vernek vissza. A trailer végén a főszereplőn keresztül a készítők reagáltak arra a rajongói kérdésre is, hogy miért nem a jól ismert vörös felszerelésben láthatjuk a Daredevilt, aki csak annyit mond a ruháját becsmérelő beszólásra, hogy "még dolgozom rajta".

Mit gondoltok, milyen lesz a Daredevil sorozat, és a projekt csúcspontját jelentő The Defenders?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)