Hirdetés

Dark Souls III - íme a játék nyitó képsorai (videó)

|

A Dark Souls III története szokás szerint ismét elég zavaros lesz, de legalább három főellenséggel biztosan megismerkedhetünk a játék nyitó képsoraiban.

Hirdetés

A Dark Souls III harcrendszerével kapcsolatban már megismerhettünk néhány apróságot, hiszen némi gameplayt már megleshettünk, viszont a történettel kapcsolatban eddig elég titokzatos volt a From Software. Persze sokkal közelebb nem kerültünk hozzá, hogy megoldjuk a sorozat összes rejtélyét azzal sem, hogy megmutatták nekünk a nyitó képsorokat.

Ebben megismerhetjük Lothric királyságát, ahol ezúttal a történet játszódik és ahová annak ellenére, hogy a Dark Souls III alatt a világ látszólag a pusztulás szélén áll, még mindig zarándokok érkeznek. Megismerkedhettünk három főellenséggel is: ők letűnt korok hősei, akik korábban életben tartották a tüzet, ami a jelenlegi kort életben tartja, hasonlóan az első rész főszereplőjéhez (ha ezt a befejezést választottuk). Ettől függetlenül maradt bőven rejtély a Dark Souls-világban, úgyhogy biztos, hogy nem maradunk majd meglepetések nélkül a játék alatt sem.

Ti várjátok már a harmadik rész megjelenését?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)