Hirdetés

Dark Souls II előzetes - nincs kegyelem

|

Volt pár félreérthető kijelentés, de már biztos, hogy a könyörtelen fantasy szerepjáték folytatása nem kímél majd senkit.

Hirdetés

Néhány évvel ezelőtt az addig leginkább a robotos Armored Core sorozatról ismeretes From Software előállt egy már-már hajmeresztő koncepcióval: egy könyörtelen fantasy témájú akció szerepjáték, amelyben a veszély bármikor halálos csapást mérhet a játékosra, aki csak a saját kötélidegeire támaszkodhat. A Demon's Souls a modern generáció dizájn elveire fittyet hányva is elképesztő siker lett, így nem csoda, hogy már a széria harmadik részéhez közeledik. 

A Souls sorozat elsöprő sikere amellett, hogy a nehézsége nosztalgikus időket idéz, főképp azon múlott, hogy a játékok sikeresen ástak az emberi elme legmélyére. A félelem a haláltól mindig is rettenetes motivációnak bizonyult, ugyanakkor az ismeretlen hajlamos kihozni a rettegés mögött ott rejlő kíváncsiságot, a vágyat arra, hogy megtudjuk mit rejt a sötétség. Hiszen a tudás hatalom, és ez a Dark Souls II-ben sincs másképp.

Az ismeretlenre és a felfedezésre épülő tematika több szempontból is átjárja a játékot. A Dark Souls világa és története az alapvető fontos tényeken túl a történések nagy részének felfedezését rábízta a játékosra, és annak a képzelőerejére. Egyelőre nem sokat tudni arról, hogy a Kiválasztott Élőholtat felváltó új főhős pontosan milyen kalandokba keveredik, de Takeshi Miyazoe (Namco Bandai) egy kicsit rávilágított, hogy miről is szól a Dark Souls II:

"Azt hiszem az a közvetett történetmesélési módszer amit használtunk nagyon tetszett a játékosoknak, és ezt folytatjuk a következő részben. Az egész játék azzal kezdődik, hogy a játékoson átok ül. Hogy pontosan mi történik, az majd időközben kiderül, de a játékos utazásának legfőbb célja az lesz, hogy feloldja ezt az átkot."

Míg a játék története ugyan továbbra is a végzet koncepcióját helyezi a középpontba, addig fontos hozzátenni, hogy eszközöltek néhány változtatást a játékmeneten, ugyanis a From csapata korábban azt nyilatkozta, hogy a játék sokkal "hozzáférhetőbb" lesz majd mint az elődei, és a játék menetét jóval érthetőbben kommunikálják majd a játékos felé.

Mondani sem kell, hogy a rajongók teljesen beleremegtek a puszta gondolatba is, hogy a Dark Souls 2 esetleg könnyebb lesz az új játékosok kedvéért, de Miyazoe igyekezett eloszlatni ezeket a tévhiteket: "Azt hiszem nem ez volt a legjobb szó rá, hiszen a játék semmivel sem lesz könnyebb. Ez egyszerűen arról szól, hogy kicsit letisztítsuk a játékmenetet, és eltávolítsuk azt a 'fölösleget' ami visszatartja a játékosokat a színtiszta Dark Souls élménytől. De könnyebb nem lesz."

"Nehéz megmondani, hogy mennyivel nehezebb. Még mindig nagy kihívás, de csak pont annyira, hogy az akadályokat áthidalva ugyanazt a sikerélményt nyújtsa a játék. Még nem teljesen lőttük be az egyensúlyt olyanra, hogy ne legyen se túl könnyű, se túl nehéz. Sokat kell még kísérleteznünk, de ugyanakkor nem hiszem, hogy a játékosokat zavarja majd, ahogy kiegyensúlyoztuk a játékot. Meg fogunk felelni a régi és új rajongók elvárásainak egyaránt."

És természetesen ennek a célkitűzésnek megfelelően különböző újdonságokkal gazdagodott a játék annak érdekében, hogy ne csak egy vérfrissítés érzetét keltse. Az egyik legfontosabb ezek közül egy új karakterosztály, a Dual Swordsman, aki mint neve is mutatja, mindkét kezében egy-egy kardot fog majd tartani, folyamatosan sorozva az ellenfelet majd csapásokkal, de persze a megfelelő kockázatok mellett. Ugyanis a sorozatban nagyon fontos "valamit valamiért" elvet követve aki két kardot tart a kezében, az nyilván egy pajzsot már nem tud hova tenni, ezzel is több veszélynek kitéve magát. Ez a filozófia egyébként még jobban átjárja majd a játékot, mint eddig: pl. a vaksötétben ha fáklyát akarunk tartani, akkor el kell tennünk a pajzsunkat.

Miyazoe arról is beszélt, hogy a játék világának nyitott felépítése milyen hatással van arra, ahogyan a játékos előrehalad a küldetésében, és ahogy az egyes boss harcokat esetlegesen megközelíti: "Senkinek nem kell majd ragaszkodnia ahhoz, hogy elkezd egy területet, elmegy a végére, legyőzi a boss-t, majd halad a következő területre. Lesznek területek, ahol már félúton is belefuthatnak majd a játékosok egy-egy főellenségbe, és kellő figyelemmel és ügyességgel akár már ideje korán legyőzhetik őket. Az egyik nagy dizájnkihívás amit szeretnénk teljesíteni, hogy ezeknek a berögződött kötöttségeknek a megszüntetésével egy interaktívabb játékmenetet hozzunk létre."

Ugyan arról egyelőre nincsenek konkrétumok, hogy várhatunk-e a játékra a következő generációs konzolokon, az már biztos, hogy ezúttal a PC-re a konzolos verziókkal együtt érkezik a játék. Szerencsére a csapat rengeteget tanult a legutóbbi PC-s port (ami egyszerűen egy konzolos build átirata volt) hibáiból, és ezuttal már az első szakasztól kezdve figyelembe vették, mint célplatformot.

A Dark Souls II jövő márciusban érkezik PC, PlayStation 3, és Xbox 360 platformokon.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)