Hirdetés

Dark Souls III - máris megdőlt a speedrun-rekord (videó)

|

Nemrég egy elképesztően gyors Dark Souls III végigjátszást láthattunk, de máris sikerült lejjebb szorítani a játék befejezéséhez szükséges időt.

Hirdetés

Bár a nyugati megjelenésre még néhány napot várnunk kell, a japán gamerek (és azok akik elég ügyesek, vagy tesztelnek) már lelkesen nyüstölik a Dark Souls III-at, ami azt is jelenti, hogy a speedrunnerek által rendkívül kedvelt széria legújabb részén is végigrohantak már kevesebb mint két óra alatt. Ahogy az egy játék élettartamának kezdetén lenni szokott, a rekord nem állt sokáig.

A végigjátszásait taku_muzine néven megosztó gamer ugyanis nemrég egy óra huszonhárom perc tizennyolc másodperc alatt jutott el a stáblistáig bármiféle bug vagy glitch kihasználása nélkül, de elmondása szerint közel sem volt hibátlan a játéka. Így szerinte nyolcvan percen belül simán végig lehet vinni a Dark Souls III-at, de ha sikerül rövidítéseket találniuk a speedrunnereknek, akár egy óra alá is lenyomhatják ezt az időt. Az új rekordot jelentő speedrunnal szinte egyidőben egy másik lenyűgöző végigjátszás is született, Distortion2 ugyanis csupán nagyjából négy perccel maradt le az új leggyorsabb időről, viszont ő az összes bosst legyűrte a játékban. Ha nem féltek a spoilerektől, lejjebb megtaláljátok mindkét speedrun felvételét.

Watch live video from Distortion2 on www.twitch.tv

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)