Dark Void - Teszt

Kapcsolódó játékok: Dark Void

BZ 2010. június 01. 17:35

Bermuda-háromszög, fedezékharc, jetpack, összekuszált történet, de legalább a zene jó… 2010. február archív

Kábé másfél éve lehetett, hogy először láttam a Dark Voidból némi in-game jelenetet a Games Convention keretében. Amennyit mutogattak belőle a Capcom sajtótájékoztatóján, az alapján bizton állíthattam volna, hogy a játék készen van és hamarosan jelenhet is megfelé. Ahhoz képest csordogált az idő, nyúlt, mint a rétestészta, és fogalmam sem volt, miért tart ilyen sokáig a kiadás. Tán csak nem az a helyzet, hogy valami még nem stimmel a játékban, és nem áll össze a kép? Sajnos az első pár nap tesztelése után azt kellett megállapítanom, hogy a gyanúm nem volt alaptalan. De ne ugorjunk rögtön a konklúzióra, nézzük, mivel is állunk szemben.

Sztori? Szorri...

A történet - a sablonos elemek ellenére - akár lehetne érdekes is. Adott egy második világháború idején kezdődő repülőút, amely azonban a hírhedt Bermuda-háromszögön át vezet. A titokzatos terület annak rendje és módja szerint viharokkal és egyebekkel fogadja a gépet, aztán sutty, át is kerülünk egy párhuzamos univerzum Void nevű helyére, és már zuhanunk is lefelé. Innen aztán jöhetne egy baromi érdekes, több szálon futó történet, aminek szálacskáit egyenként meg is kapjuk. Egy fura, hegyekkel, óriási fákkal, zuhatagokkal tarkított szigetszerű hely, megannyi repülő-és hajóroncs, és az idő különböző szegleteiből átszippantott népek fogadnak. Erre lehetne építeni, egymás után találkozunk géppisztolyos ellenállóval és letűnt korok közép-amerikai indiánjaival. Ráadásul nem is igazi párhuzamos univerzum valami, ha nincsenek benne idegenek (tehát ha ott nem él ilyen élien). Itt ők az ellenség, furcsa, robotszerű lények, akiket - mint később kiderül - randa kis űrcsigaszutymákok irányítanak. Eddig jó.

Azonban szép lassan azt vesszük észre, hogy a mesterien megalkotott, sokszálas sztorik, játékok, sorozatok, filmek mellett, amelyekhez szerencsére mostanában hozzászokhattunk, a Dark Voidban csak megkapjuk a történet darabkáit egymás után, laza, vagy akár semmilyen kapcsolódással, és végül stáblista - anélkül, hogy az egész összeállt volna valami érthetővé.

Adok egy taslit, Tesla!

No, sebaj, volt már rá precedens (vagy ahogy a buszon egy néni mondta, prezidens), hogy borzalmatos háttértörténet mellett is sikerült jó játékot összehozni azért, mert a játékélmény, a kihívás, a grafika vagy egyebek eltakarták a hiányosságokat. Nézzük akkor ezt.

Induláskor egy szimpla TPS-nézetbe csöppenünk. A Will nevű főhőst irányítjuk, és társnőnket, az Ava nevű szemrevalóságot követve bevetjük magunkat a sűrűbe. Ekkor találkozunk pár ilyen-olyan időből idecsapódott földlakóval is, és előbukkan az első idegen is (konkrétan kitekeri az egyik földi menekült nyakát). Az első tucat perc el is telik így, ami nem is baj, szokjuk az irányítást, megtaláljuk első fegyverünket, egy bazinagy géppityut (született Masina István), amit az infó tanulsága szerint már itt, a Voidban barkácsoltak össze különböző roncsokból és egyéb biszbaszból. Meg is kapjuk első lőgyakorlatunkat, pár idegent kell leirtani, miközben kiokosodunk a Gears of War-ból (és még pár száz másik játékból) ismert, egyre divatosabb fedezékes-kikukkantós-lepukkantós lövöldözési stratégiából.

Eddig tehát átlagos TPS, de itt bukkanunk rá Nikola Teslára (aki nem tudná, ki ő, keressen egy helyes dobozt az infóval). A tudós felelős a Voidban is fel-felbukkanó emberi technológiáért, és ő lát el azzal az eszközzel is, ami némelyest érdekessé teszi a játékot. Boba Fett vagy a Rocketeer film mond valamit? Nos, ilyesmi jetpackről van szó, amelynek első, kezdetleges változatát azért kapjuk, mert segítenünk kell Tesla úrnak a munkájához szükséges földi eredetű alapvetéseket összevadászni mindenféle roncsokból.

(Kris Kross will make ya) Jump! Jump!

Első jetpackünkkel a hátunkon olyanok leszünk, mint Gombóc Artúr - na, nem külsőleg, inkább annyi a lényeg, hogy repülni még nem tudunk vele, csupán egy ugrás hosszát és magasságát tudjuk megnövelni. Ez azonban elég ahhoz, hogy a játék elején valóban újszerű és érdekes vertikális platformrendszert megismerjük.

A pályákon megannyi egymás fölött elhelyezkedő kiszögellést találunk - sziklateraszokat, vagy akár fából ácsolt platókat, különböző kapaszkodókat. A megszerzendő cuccokról csak a földrajzi irányt ismerjük, egy kis radar segítségével „láthatjuk" őket, azonban ezek legtöbbször szinte elérhetetlen helyeken, magas sziklák tetején vagy épp egy hegyoldalon függőlegesen megakadt hajóroncson figyelnek. Ilyenkor a jetpack segít egyik platformról a másikra ugrálni. Persze az alienek sem tétlenek, ők is ugráncolnak ezeken le és fel, így lassacskán elsajátítjuk a függőleges lövöldözés lényegét is, ami hasonló, mint a TPS-mód fedezékharca, csak épp egy plató tetejéről kukucskálunk lefelé, vagy épp fölfelé haladván egy sziklakiszögellésen csüngünk.

Az ötlet nem rossz, de egyrészt irdatlanul repetitívvé válik, ráadásul nem is telik el ehhez sok idő. Másrészt, a függőleges harcnál alkalmazott kameramozgások - mindamellett, hogy kissé szédítőek - valahogy mégsem hozzák azt az élményt, amitől én, a monitort „kintről" bámuló játékos azt érzem, most tényleg lógok, vagy fejjel lefelé nyújtózkodom. Vagy csak az IMAX-os Avatar miatt túl magasak az elvárásaim? Hm, nem, azt hiszem, azért ezt egyébként is meg lehetett volna oldani kissé érzékletesebben.

Repülök, menetelek, repülök, menetelek, ásítok...

A játékélmény következő szintjét még viszonylag gyorsan, pár órányi földi és platformharc után elérhetjük, amikor a történet szerint megtaláljuk Tesla bácsi egyik olyan fejlesztését, amit még nem igazán szánt véglegesnek. Ez tulajdonképpen egy fejlettebb jetpack, amivel az ugráncolás helyett már valóban repülhetünk is. Egy ideig még örülhetünk ennek, és ha elsajátítottuk a kissé nehézkes, ám mindemellett baromi gyors és pontos reflexeket kívánó irányítást, valóban úgy érezzük, szárnyakat kap a játék (meg a játékos persze). Jönnek a légicsaták - a repülős jetpackben ugyanis a levegőben használható géppisztolykák vannak. Azonban egy idő után arra jöttem rá, hogy ez sem köt le annyira, pedig futhatok és lőhetek a földön, fedezék mögül, és akár azonnal fel is röppenhetek, oszthatom az áldást az égből, ez milyen nagyszerű... lenne, ha nem lenne mégis valamiért bágyatag a harc.

A földi és platformharcokról a sokadik ilyen összecsapás után eszembe jutott az ősrégi játék, a Whack-a-Mole (valamilyen formában már ti is biztosan találkoztatok vele: például kis Flashjáték formájában tele van vele a net), ami arról szól, hogy kalapáccsal kell lecsapni a különböző lyukakból random kikukucskáló vakondot. Na, a játék fedezékharcos része is ilyenné válik, guggolok (vagy épp lógok) a fedezék mögött (vagy alatt), és várom, hogy két-három fedezékkel arrébb az alien is kidugja a kis buksiját, aztán tűz. Boooring!

A légiharc más szempontból csiszolatlan. Odáig stimmel a dolog, hogy tényleg baromi jól néz ki, ahogy Will mester egyetlen jetpackkel a hátán próbál a helyes irányba röpködni, a végtagjai pedig flattyognak jobbra-balra - a megjelenítés tehát rendben van. De az irányítás alapjai is elég nehézkesek, hát még a konzolról kissé furán átprogramozott extra flikkflakkok. Ráadásul a levegőben, a három dimenziós repülé... oké, inkább nevezzük életben maradásnak, szóval, aközben még célra is tartani valami überbrutál mutatvány. Itt azért nem ártott volna valami rásegítés, ugyanis egyetlen lövéstől még a legvéznább ellenség se rezzen meg, azonban ahhoz, hogy folyamatosan a célkeresztben tudjam őket tartani, tíz generációra visszaigazolt nindzsafelmenők kellenének...

Namivanmég

Mit hagytam ki játékélményileg... Ja, igen, fegyverek. Fura ez is kicsit: egyszerre két földi fegyver lehet nálunk, amiket persze cserélgethetünk, ahogy találunk ezt-azt. A földi eredetű gépistván mellett mindenféle alien kütyünk is lehet, a sima lézer-sorozatlövő pistától a robbanós izéket kilövő izékig. Alien technology, na, biztos ők elnevezték Hrwlg Kwargnak, de nem árulták el nekem.

Az összes fegyvert lehet egyébként fejleszteni, itt-ott ugyanis találhatunk „fegyverfejlesztő dobozokat", ahol összeszedhetünk valami upgrade-et a lelőtt alienekből "kipotyogó" sárga, és az itt-ott elszórt piros energiagömbök segítségével. Sajna a fejlesztés nem olyan mértékű, hogy igazán láthatnánk az előnyeit, legalábbis inkább csak annyit érzékelünk, hogy addig egy tízes sorozat kellett egy killhez, utána meg mondjuk csak nyolcas. Persze oda van írva, hogy most épp a fegyver stabilitását lehet tuningolni, a következő szint meg mondjuk robbanógolyókat tesz lehetővé, de ebből minden egyes fejlesztés után csak annyit látunk, hogy gyorsabban hal az ellen.


És megállni hogy lehet?

Se kép, se hang? Hang az de!

A Dark Void grafikája olyan, mint maga a játék. Nem rossz, de semmi kirívóan különleges. Repülés közben még egész oké minden, amikor a tereptárgyak és a szereplők is úgy suhannak el melletted, mint a gyorsvonat, de mászkálás, közelharc vagy hasonló földközeli élmények során már látod, hogy kissé elnagyoltak a karakterek, itt-ott mosottas minden alak és tárgy. A beszédhangok viszonylag rendben vannak, bár az Uncharted szériából ismerős Nolan North itt láthatóan nem járt túl nagy sikerrel, amikor a sekélyesen megalkotott karakterbe életet kellett lehelnie.

A zene viszont... Na, az valami zseniális, külön életet él a játéktól, és már első hangra meg tudtam mondani, ki is érte a felelős. Az illetőt úgy hívják: Bear McCreary, valahol elcsöppentettem egy dobozkát arról, ki is ő.

Folyt. Köv.?

A játék 14 szinten keresztül adagolja ugyanazt, kissé néha változtat a körítésen, néha kapunk valami háttérsztori-darabkát, de a lényeg ugyanaz marad. A szereplőkről, a történet összefüggéseiről kábé annyit tudunk meg, mint egy földre pottyant lajhármaki a nehézségi gyorsulás mibenlétéről: vele is csak úgy megtörténik a dolog, de hogy miért, az nem igazán derül ki. Ráadásul a sztori végén valami hűdenagy fordulatszerűséggel nyitva is hagyják a befejezést, hátha lesz még folytatás - pedig ahhoz üzleti siker kellene, ahhoz meg egy jó játék.

Ráadásul sokszor még egy igazán rossz játék is nagyot tud villantani üzletileg, a nagyon jó játékok meg ugyebár nanáhogy. A Dark Void azonban pont olyasmi, ami valószínűleg sokat akart markolni, aztán a felmarkolt nagy akarásból csak pici morzsák maradtak meg a végére. Igazi jellegtelen játék, ahol minden olyan "oké, de..."-szintű (kivéve a zenét, ezt nem győzöm hangsúlyozni). Kipróbálni mindenesetre érdemes, de hatalmas jóstehetségemmel azt állítom, hogy végigvinni viszonylag kevesen fogjátok.

2010. február archív

    Pro:
  • zene, zene, zene!
  • a vegyesfelvágott alapötlete jó
  • …de főleg a zene!
    Kontra:
  • a két összetevő egyike sem nyújt túl sokat…
  • …és együtt se túl erősek…
  • …tehát könnyű ráunni
7.1

Címkék: dark void, teszt, test, bemutató, ismertető, PC, Xbox 360, Playstation 3, Akció, TPS


Dark Void - Teszt - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Benczuur (2010. augusztus 10. 12:21)
Inaktív)
Nem nagyon fogott meg...
29
rickssj (2010. június 10. 10:42)
Inaktív)
Istenem miért nembirnak valami ujat már kitalálni. Egyre uncsibak a Gémek az idő elörehaladtával Tisztelet a kivételnek.
28
masher_ (2010. június 09. 20:02)
Dr. Gregory House (9/10)
vault (2010. június 09. 18:43)
Inaktív)
xD Az előzőhöz hasonló kommentek miatt nem szabad óvodásokat a gép elé engedni :D
26
polo88 (2010. június 03. 15:16)
Inaktív)
ööö HOGY LEHET RAJTA JÁTSZANI?!!!!!!!!!!!!!!!!???????!!!!!!
25
polo88 (2010. június 03. 15:13)
Inaktív)
jo király lehet de nem tudok játszani rajta
24
Tomy88Trance (2010. június 03. 05:19)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz OG 20. kommentre:
 
Eh ezen besírtam
23
sallacsa (2010. június 02. 14:21)
Inaktív)
...válasz hagymaschips 21. kommentre:
 
ZENE ZENE ZENE igazad én pl gyülölöm a játék zenéit nem jók
22
hagymaschips (2010. június 02. 09:55)
Inaktív)
"zene, zene, zene? "
teljesen default, eléggé unalmas zene volt benne. És még így is ez a legnagyobb pozitívum?
21
OG (2010. június 02. 08:06)
Adama admirális (8/10)
...válasz lrihefdrlt 9. kommentre:
 
Nocsak, nocsak gandalf koma! Elgurult a gyógyszer?
Miért nem a konzolod kontrollerjéről írsz? Jah azon nincsenek karakterek. XD
20
kozako (2010. június 02. 06:21)
John Locke (7/10)
hááát ez a játék egy raklap sz...r...de vannak benne jó elemek pl:fedezék meg hasonlók.de nekem nemtetszett
19
Tomy88Trance (2010. június 02. 05:21)
Dr. Gregory House (9/10)
Szerintem felejtős ,nekem legalább is
18
slipknotfan1234 (2010. június 01. 22:25)
Inaktív)
...válasz lrihefdrlt 9. kommentre:
 
"jobb konzolon mint pc-teken..."
Ez nem Tekken akart lenni?xD
17
slipknotboy (2010. június 01. 21:22)
Jack Bauer (10/10)
nekem az irányitása nem tetszet
16
Greddy (2010. június 01. 21:10)
Inaktív)
...válasz lrihefdrlt 9. kommentre:
 
Ma jó napom van, így csak nagyon jólszituált, konszolidált úr módjára Üzenem édesanyádéknak hogy ne próbálkozzanak tovább, ilyen prototípus után, a retry-t már emberiség ellen elkövetett bűntettnek minősíti majd a Hágai ítélőszék
15
Zodo1 (2010. június 01. 21:09)
Jack Bauer (10/10)
Jó game
14
qpacman (2010. június 01. 20:55)
Inaktív)
Na, akkor megkeresem a zenéjét.
13
Balcry (2010. június 01. 20:52)
Inaktív)
Teljes középszer! Isten óvjon minden leendő Capcom játékot ettől a minőségtől!
12
akoskirsch (2010. június 01. 20:15)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz lrihefdrlt 9. kommentre:
 
Egészségedre picinyem
11
lxdc (2010. június 01. 20:00)
Dr. Gregory House (9/10)
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Dark Void

Fejlesztő: Zipper Interactive

Kiadó: Capcom

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció, TPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Dark Void - 360 fokos taktikai szabadság fejlesztő videó ötödik rész HD
Ez a videó a Battlefield alcímet viseli - az utolsó a 360 fokos taktikai szabadság fejlesztői videók k özül.

Videó lejátszása

Dark Void

4.990 Ft

DARK VOID TESZTEK, ELŐZETESEK

DARK VOID HÍREK

AKTUÁLIS!

A mai GS Live Aréna felvételről

2012. február 09. 19:36

A mai adás felvételről, élvezzétek pont úgy, mint ahogy mi tettük.

Skyrim: az 1.4-es update holnap érkezik Xbox 360-ra

Asura haragja még várat magára

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix