Dead Block - Már PC-n is elérhető!

Kapcsolódó játékok: Dead Block

szada 2012. január 29. 16:01

Az 50'-es évek horrorfilmjeinek hangulatát idéző Dead Block hosszú várakozást követően PC-n is tiszteletét teszi.

Az Unreal Engine 3 hajtotta, tower defense stílusú Dead Block PSN-en mutatkozott be tavaly júliusban, míg Xbox Live-on már korábban is fellelhető volt.

Miután a rockzene által feltámasztott zombihorda elözönli a legközelebbi kisvárost, csak pár szerencsés marad életben:  egy parkolóőr, egy építőmunkás és egy kiscserkész. A magyar Digital Reality által kiadott Dead Block-ban a három túlélőnek fogaikat összeszorítva kell állniuk az élőhalottak szűnni nem akaró rohamait, akiket csak úgy tudnak legyűrni, ha barikádokat építenek és csapdákat állítanak minden lehetséges behatolási pontra.

Nem véletlenül említettem az 50'-es évek horrorfilmjeit: a játék az 1950-es években játszódik és társainkkal együtt ezen korszakban kell megálljt parancsolnunk a zombiapokalipszisnek. A Digital Reality és a CandyGun Games partnerségbe lépve a Kalypso Media illetékeseivel most PC-re is elérhetővé tette a szóban forgó terméket, melyet a Steam-en kívül az összes lehetséges áruházból (Amazon, GameStop, Gamers Gate) megvásárolhatunk.

Részletes Dead Block tesztünket Chavalier kollégától olvashatjátok.

    Pro:
  • ötletes csapdák
  • coop
  • rock and roll
    Kontra:
  • nincs online multiplayer
  • hullámzó nehézség
  • hosszabb távon unalmas minijátékok
7

Címkék: Dead Block, zombi, akció, stratégia, PC, Kalypso Media, Digital Reality, Candygun Games, Xbox 360, Playstation 3, Akció, Taktikai


Dead Block - Már PC-n is elérhető! - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Atee007 (2012. január 29. 21:45)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 3v3r3st 3. kommentre:
 
Nem hinném hogy ez olyan nagy név lenne ami miatt sokan elfordulnának a Steamtől :DD
6
Urmomismypennymount (2012. január 29. 21:12)
Dr. Gregory House (9/10)
pc-n van benne online Co-op?
5
slipknotboy (2012. január 29. 19:56)
Jack Bauer (10/10)
ezt leszedem ki próbálom
4
3v3r3st (2012. január 29. 18:17)
Dr. Gregory House (9/10)
miért bojkottálják a steam-et?
3
CSZDragon (2012. január 29. 17:12)
Jack Bauer (10/10)
Szerintem is megér egy próbát. Én legalábbis szeretem a tower defense típusú játékokat.
2
Tomy88Trance (2012. január 29. 17:05)
Dr. Gregory House (9/10)
Nah ez jó hír,de majd meglátjuk az irányítást!
1
Oldal: 1 |

Dead Block

Fejlesztő: Candygun Games

Kiadó: Digital Reality

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció, Taktikai

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GameStar Live Season 03 Episode 08
Mai tartalmunk - csak úgy felsorolás-szerűen: Balaton Sound blokk Gigászi InFamous blokk (történelmi éttekintés, kerekasztal, teszt, collector's edition) Kapcsolás a stúdióba, ahol a lapleadás utolsó perceiben is válaszolunk kérdéseitekre élőben!

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Street Fighter 4 (Gamemania)

2.240 Ft

DEAD BLOCK TESZTEK, ELŐZETESEK

DEAD BLOCK HÍREK

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

Max Payne - Valhalla, a rajongói film

2012. május 22. 19:40

Eddig valahogy elkerülte a figyelmünket ez a gyöngyszem, pedig profi alkotásról van szó.

Star Wars: The Old Republic - patch 1.3 részletek

Dragon Age Legends - egy legenda véget ér

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix