Hirdetés

Dead Island: Riptide - pokolból pokolba

|

Azt hitték az első rész hősei, hogy megmenekültek. Nem is tévedhettek nagyobbat.

Hirdetés

Tartotta magát az ígéretéhez a Deep Silver mögött álló Koch Media, és a mai nap folyamán szépen lerántotta a leplet a Sacred 3-ról, majd a Dead Island: Riptide-ról is, ami a kiadó szerint nem folytatás - annak ellenére sem, hogy kronológiailag 2011 meglepetéssikere után játszódik -, hanem önálló játék.



A négy túlélő egy mentőhajó felé tartva hagyta el Banoi elátkozott szigetét, ám ahelyett, hogy az áhított biztonságba vezetett volna útjuk, egyenesen a monszunt kísérő viharok közepébe keveredtek. A biztonság illúzióját nyújtó lélekvesztő hamar odaveszik, így egy közeli szigeten ragadnak, ahol egészen véletlenül szintén zombik garázdálkodnak.

Dead Island: Riptide




Nem éppen díjnyertes történet, de a Dead Islandet nem is ezért szerettük. A kvázi-folytatásban a szűnni nem akaró esőzéseknek és viharoknak hála hatalmas területeket önt el a víz, ezért helyenként más lesz a környezet, mint azt megszoktuk. Amellett, hogy az előző részből áthozhatjuk (Ki őrizte meg a mentéseit?) karaktereink statisztikáit, akikhez egy új, rejtélyes képességekkel megáldott szereplő is csatlakozik.
Újdonságnak számítanak majd az ún. védekező missziók, amelyek arról szólnak, hogy az élőhalott hordától kell megvédenünk aktuális menedékünket.
Megjelenés 2013-ban PC-re, PS3-ra és X360-ra.





Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)