Dead Rising 2 - 3000+ zombi már rontja a játékélményt

Kapcsolódó játékok: Dead Rising 2

Vakka 2010. július 29. 20:33

A játék producere szívesen korlátozná a képernyőn egyszerre feltűnő zombik számát

Zombiból a sok a jó. Ezért is szerepelt az első Dead Rising 2 tervek között, hogy akár 6000 élőholt is egyszerre kolbászoljon a képernyőn. Viszont jóból is megárt a sok, hogy egy másik okossággal éljek.

Shin Ohara társproducer nem is a technológiai oldaláról látja a szűk keresztmetszetét a dolognak, mert állítása szerint akár 7000 zombit is a monitorra lehet varázsolni a Dead Rising 2-ben, de ennek sok értelmét nem látja. Kipróbálták, és egy 10x200 méteres termet megtöltöttek velük. A tapasztalat az, hogy 3000 felett igazából már nincs látható különbség, mert így is, úgy is megtöltik a termet. Sőt ha e fölé merészkednének, az már komolyan a játékélmény rovására menne. Ha 500 vagy 1000 zombit látunk majd a képernyőn, az nem a játék korlátai miatt van, hanem mert azt szeretnék, hogy minden lehetséges fegyvert és figurát bevessünk ellenük, amihez mozgástér kell. Az pedig tényleg nem móka, ha mozdulni sem lehet tőlük.


Hát erre most mit mondjak?

Címkék: dead rising 2, zombik, sok zombi, még több zombi, annyi zombi amenyit már el sem tudsz képzelni, n+1 zombi, PC, Xbox 360, Playstation 3, Akció


Kommentek

A hozzászóláshoz add meg felhasználóneved és jelszavad!
Ha még nem regisztráltál, kattints ide!
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Vendetta (2010. augusztus 12. 15:01)
Jack Bauer (10/10)
Az lenne pedig igazán az állatt 3000 zombi egyszerre!!!
32
maszat007 (2010. július 30. 10:05)
Earl (4/10)
Én is várom már..érdekesnek tűnik.L4D-t simán pipálja zombigyilkolásban:D
31
zszabika (2010. július 30. 09:49)
John Locke (7/10)
Azért arra kiváncsi lennék hogy hogy fér el 6000 zombi egy képernyön,szerintem sehogy,vagy van erröl valami mozgókép?
30
Benczuur (2010. július 30. 09:42)
Jack Bauer (10/10)
3000 zombi egyszerre Jól hangzik
29
R0g3r (2010. július 30. 09:24)
Jack Bauer (10/10)
Már alig várom!
28
leviatan (2010. július 30. 08:17)
John Locke (7/10)
Anno amikor bejelentették hogy 6000 zombi lesz akkor már tudtam hogy ez marketing fogás és úgy se lesz annyi. Ha egyszerre 20-30-al vagy interakcióban az is sok. Ha még 70 néz közben téged, bőven elég. A hangsúly az "egyszerre"-n van. Ha meghal a zombi vagy tovább megyek akkor úgyis újak lesznek a régiek meg eltűnnek szokás szerint. Ennyi erővel mondhatta volna, hogy lúdtalpbetétes a játékos cipője, ezért a lúdtalpja nem akadályozza a mozgásban. Senki észre se veszi... bullshit
27
hiroki (2010. július 30. 02:15)
Jack Bauer (10/10)
hmmmm...lesz pc-re is...király...
26
kockafej1995 (2010. július 30. 00:42)
Dr. Gregory House (9/10)
Zombikból is megárt a sok.
Amúgy lehet tudni hányféle fegyver lesz a játékban?
25
slawter (2010. július 29. 23:56)
Jack Bauer (10/10)
15. komment: Hat igen, a mentestöl kikeszültem en is. :S De minden mas fantasztikus! Föleg a fünyirozas! xD
24
slawter (2010. július 29. 23:55)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Dante666 17. kommentre:
 
Ha kihagynad , sokat veszitenel!
23
snorrwe (2010. július 29. 23:27)
Inaktív)
Csak "500, vagy 1000"....jajj ti kis telhetetlenek :D
22
norbi306 (2010. július 29. 23:07)
John Locke (7/10)
Faja game lesz csak jönne már
21
Rics92 (2010. július 29. 22:44)
Jack Bauer (10/10)
Ja jó megállapítást tettek
20
Dante666 (2010. július 29. 22:38)
Jack Bauer (10/10)
Már meg is jött a kedvem a játékhoz =D
19
The_Reaper_CooL (2010. július 29. 22:37)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Vergil_20 15. kommentre:
 
Itt több Slotra lehet elmenteni a játékot, hogy ezen kívül mi változik a mentési rendszerben azt nemtudni. Viszont azt már tudni, hogyha Co-operative módban játszol (2 fős), akkor az aki csatlakozik annak nem menti el azt hogy hol tartotok a Küldetésekben és a történetben, hanem CSAK az EXP-t és a pénzét menti el. Szerintem ez így bőven elég, és nemértem mi okunk lenne a panaszra, ha sok más játéknál is ugyanez van, mégis működik.
18
Dante666 (2010. július 29. 22:36)
Jack Bauer (10/10)
Ohh,köszönöm mindenkinek a hosszú beszámolót
17
Lilbor (2010. július 29. 22:28)
Jack Bauer (10/10)
Jó kis hentelős játék lesz, legalább is zombiból lesz éppen elég!
16
Vergil_20 (2010. július 29. 22:28)
Sheldon Cooper (5/10)
...válasz Dante666 11. kommentre:
 
Hát az első részben úgy volt, hogy volt 3 napod, ami alatt felgöngyölíthetted a story-t, vagy embereket mentettél, vagy csak szimplán poénból gyilkolásztál, amíg le nem telt a 3 nap. Én konkrétan elsőre le is maradtam a story-ról, mert nem értem oda időre az egyik fő küldetéshez.
Remélem ezt megtartják itt is.
Csak a mentési rendszert hozzák rendbe, mert az 1-ben az nagyon szar volt.
15
slawter (2010. július 29. 22:24)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Dante666 11. kommentre:
 
Az elsö resznek az volt azsenialitasa, hogy tul kelett elned (nem tom pontosan mar sajnos) valamennyi orat. Es az, hogy mit csinalsz ez alatt az idö alatt, töled függött. Ha akartad egyhelyben alhattal vegig, amig el nem ernek hozzad a zombik, de annyi mindent lehetett cisnalni a jatekban, hogy huha! Volt par ember veleda plazaban, eldönthetted pl, hogy megmented öket, vagy egyaltalan kapcsolatba lepsz velük... Temerdek lehetöseg volt elötted! Es a lenyeg igen, annyi: eld tul!
14
The_Reaper_CooL (2010. július 29. 22:02)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Dante666 11. kommentre:
 
Van története is, de ha nem nézzük a történetét, hanem csak magát a játékmenetét, akkor az van, hogy küldetéseket kell időre teljesíteni (az időre itt azt jelenti, hogy az első részben volt egy küldetés amire volt 2 órád hogy teljesítsd, holott 2 perc alatt megoldható volt). Ahogy nyomulsz előre jönnek zombik mint ellenfelek (meg más ellenfelek is, de ezt most hagyjuk), és ezeket ugyebár ki kell nyírni. Attól különleges a játék, hogy SZINTE bármit fel lehet venni és fegyverként használni. Felveszed a széket, a HDTV-t, a kis plüssmackót...stb, és azzal is szétvered a zombikat... vagy megsebzed őket, ha nem halnak bele (lásd vizipisztoly). Sok poénos fegyver van benne, de vannak komolyabbak is, és ebben a részben már te is csinálhatsz fegyvereket, amik lehetne komolyak vagy komolytalanok :D
Pl.: Vizipisztoly. Most ez amint már mondottam önmagában semmit se ér, jönnek a zombik te meg lelocsolod őket. De ha az elejére ráraksz egy öngyújtót, víz helyett benzint raksz bele, úgy már kicsit más az egész, mivel az egész így felér egy lángszóróval
De a legjobb továbbra is az, hogy kétfős Co-operative mód lesz benne. Már csak azért is megéri megszerezni a játékot (meg amúgyis, mivel jó kis Sandbox játék, és jól ki lehet vele kapcsolódni)
13
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Dead Rising 2

Fejlesztő: Blue Castle

Kiadó: Capcom

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Dead Rising 2 - Meet your Neighbors Diary
Aki teheti, az mától az XBLA exkluzív Case Zeroval készül a Dead Rising 2 szeptemberi megjelenésére - a többieknek marad az új fejlesztői napló, amely Chuck karakterére koncentrál.

Videó lejátszása

Lego Harry Potter: Years 1-4

8.990 Ft

DEAD RISING 2 TESZTEK, ELŐZETESEK

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

DEAD RISING 2 AJÁNLOTT FANSITE

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2010. augusztusi címlap
Keresd az újságárusoknál!



FANSITE AJÁNLÓ

A GameStar szerkesztőségének hálózati biztonságáról a D-Link gondoskodik

KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix

Főoldal PC Xbox 360 Playstation 3 Lezser! Hardver Játékinfó GSTV Live Apró Fórum Médiashop Játékbolt Letöltések
Legyél GameStar tag! Hírek Előzetesek Tesztek Fekete Felhasználók