Hirdetés

Dead Rising 3 Apocalypse Edition teszt - a zombik már a PC-ben vannak

|

Az Xbox One egyik nyitócíme kiegészítve, letölthető tartalmakkal kibővítve érkezett meg PC-re.

Hirdetés

Amikor egy Xbox One nyitócímen látszik, hogy csak azért lett Xbox One, mert már nem futott volna el rendesen az előző generáción, akkor vajon mit remélhet egy PC-s porttól az ember? Teljesen jogos ezt a kérdést feltenni, főleg akkor, ha majdnem egy évet kellett várni a PC-seknek arra, hogy kezükbe vehessék a Capcom népszerű zombis mókáját. Mivel én főleg konzolon játszom, viszont zombifanatikus vagyok, EndreMannal közösen vetettem bele magam a kalandokba, és most nagyon nehéz helyzetben is vagyok, majd megértitek, miért. Egyrészt láttam egy jó játékot, amivel örömmel eltöltenék még sok órát (lehet kb. 15-20-at is beletenni, mivel egy sandbox túlélő-horror mókáról van szó, ezt már a korábbi részekben is megszokhattuk), másrészt annyi technikai problémánk volt a tesztelés során, ami miatt kábé annyira őszinte a mosolyom, mint az éhes zombivicsorgás.

Gyorsan az alapok

Essünk túl a kötelező körökön, bár a Dead Rising 3 alapjaival mindenki tisztában van, akit kicsit is érdekel ez a műfaj. A Willamette bevásárlóközpont és Fortune City után tíz év telt el, amikor is ismét felütötte fejét a klasszikus „mintha lenne pár hulla az utcán” kór. A helyszín Los Perdidos, California, ahol 72 órával a fertőzés felbukkanása után már szinte az egész város járkálókkal van tele, hősünk, Nick Ramos pedig szeretne valami biztonságos helyre jutni. Kicsit in medias res kezdés, belecsapunk a lecsóba, találkozunk túlélőkkel, lenyomunk pár gonosz főellenséget, versenyt futunk az idővel (azért valamennyire itt is van időkorlát, bár nincs az az állandó nyomás, mint a korábbi részek esetében), mielőtt a hadsereg odaszellent valami ütősebb bombát, hogy nyoma se maradjon szeretett városunknak.

Addig persze számtalan fő- és mellékküldetés vár ránk, valamint végtelen mennyiségű időt lehet eltölteni azzal, hogy megtalálható tervek alapján különböző fegyver- és járműkombinációkat eszkábáljunk össze, amelyek segítségével soha nem látott változatossággal és extremitással irthatjuk a zombik hadát, és még apróbb szerepjáték-elemekkel képességeinket is fejleszthetjük. Pörgős, dinamikus élmény ez, alig lesz lehetőségünk pihenni, olyankor persze azonnal azzal leszünk elfoglalva, hogy minél viccesebb ruhákat adjunk hősünkre, és minél rettenetesebb fegyverállománnyal szereljük fel, növeljük erejét. Igen, ez nem egy komoly játék, sosem volt az, pontosan azt hozza, amit a rajongók várnak tőle, csak még több zombival, még nagyobb terepen, még grandiózusabb módon.

A PC-sek többet érdemelnek?

Bizonyos szempontból igen. Tartalmi fronton nem lehet okunk panaszra, hiszen az alapjáték mellett megkapjuk az időközben megjelent összes Xbox One-os DLC-t, az Untold Stories of Los Perdidost, lényegesen jobb áron, és ezek a kis küldetések (mindegyik más szereplővel) jóval érdekesebbek is voltak, mint az alaptörténet maga. Itt azért megjegyezném, hogy az előző részekhez képest mind Ramos karaktere, mind a sztori lényegesen gyengébb, ennyire sótlan csávót már régen láttam, viszont érdekes módon a DLC-k karakterei (akik össze is futnak vele a játékban) sokkal izgalmasabb arcok, üdítő változatosságot hoznak a világvégébe. A Steamen keresztüli kooperatív móka is adott, működik minden rendesen. Még a billentyűzet-egér irányítás is használható, bár engem a hideg rázott tőle, mi maradtunk az Xbox kontrollernél, de az a szép világ, ahol mindenki szabadon választhat.

Viszont a port sajnos rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Először is sajnálatos, hogy azok a bugok, amik már az Xbox One verzióban is benne voltak, itt is megtalálhatók. A grafika ugyan kicsit szebb lett, de a beakadások, a glitchek bántják a lelket, néhol észrevehető, ahogy egyes tárgyak csak úgy beugranak a képbe (ezt is az Xbox One-os változatból örököltük), a 30 fps zár pedig hiába idegesítő, még csak nem is segít abban, hogy folyamatos legyen a játékélmény. Direkt megvártunk a megjelenés napján beeső 1,5 GB-os patchet, de még azóta is úgy beszaggat a játék teljesen kiszámíthatatlan módon, hogy csak vakarjuk a kobakot.

A megjelenés előtti állapotokról nem is mondanék semmit (sok más tesztelő is panaszkodott, vicces módon mindenki másra), nálunk több ponton is fagyott a játék. A felbontás terén sem lehetünk teljesen elégedettek, a játék csak a 16:9-es képarányt támogatja, ráadásul még 720p-ben sem javult a teljesítmény, magasabb felbontás esetén viszont az fps-szám már egyjegyű is volt néha. A töltési idők mellett sem mehetünk el szó nélkül, azok ugyanis a játékidő jelentős részét felemésztik. Azokban az esetekben, amikor a főmenübe akarunk visszalépni, vagy halál után töltenénk vissza, majdnem másfél percig bámulhatjuk a töltőcsíkot. Ez különösen azért aggasztó, mert a töltés első 40 másodpercében a merevlemez 0%-on áll, de a CPU, a memória és a GPU kihasználtsága is jelentősen visszaesik. Mintha a gép csak malmozna, mielőtt bármit is megpróbálna. Ennek köszönhetően, ha a főmenübe akarunk visszalépni, jobban járunk, ha egyszerűen kilépünk, és újraindítjuk a játékot.

Extra hab a tortán, hogy ezek nagy része nem általános jelenség, sokaknak szinte hibátlanul megy a játék, mások olyan problémákat észleltek, amikkel mi nem találkoztunk. Steamen van is már egy külön topik a bajokra, a fejlesztők gyűjtik az infókat, ami örvendetes, de azért megjelenés után ez az állapot elég necces, még akkor is, ha tudjuk, hogy a Capcom a PC-s portok készítésében nem egy éllovas. És még finom voltam.

Egy tragédia margójára

A Dead Rising 3 Apocalypse Edition teljesen jó játék lenne PC-re, ha jó lenne. És szinte biztos vagyok benne, hogy van vagy lesz megoldás a bajok nagy részére, jönnek majd a tippek-trükkök, a patchek, de pont ezek azok a dolgok, amelyek egy nem túl gyakorlott PC-s számára ijesztőek. Nem akarok azzal bíbelődni, hogy a gépemen hogyan lehet megoldani egy adott problémát, én nem akarok problémát.

Simán megérdemelne ez a játék 80-85%-ot, mert szórakoztató, könnyed, el lehet veszni benne, de már az Xbox One verzión is látszott, hogy még az előző generációra tervezték, csak akkor nagy duzzogva felhúzták, amikor kiderült, hogy azon nem fog menni. Na most ilyen gépigény mellett PC-n azért ez a szint simán fusson már el – gondolná az ember, de egyelőre ez egy teljesen bizonytalan remény. És addig nem is tudunk magasabb pontszámot adni rá. Amint javítják a bugokat, adjatok minimum 10%-ot az értékeléshez, és mindenképpen próbáljátok ki a játékot, mert ha jól fut a gépeteken, akkor már nehéz csalódni benne. Kár, hogy nekünk ez nem adatott meg.

EndreMan másvéleménye

A gép, amin teszteltük a játékot: i7 2600k quad 3,4 Ghhz, 8 GB RAM, Nvidia 560Ti OC 1 GB RAM. Igaz, hogy az 560Ti nem egy zászlóshajó már manapság, de nem hinném, hogy 720p-ben gondot kellene okoznia egy stabil, minimum 30 fps-es futásnak. Azonban sajnos ez nincs így. Bár a látvány ezt közel sem indokolná, hiszen – bár az emlékek megszépülnek – érzésre nagyjából a második rész is így nézett ki, legalábbis nem volt sokkal csúnyább, az biztos. Nem elég, hogy átlagban inkább jó, ha 25 körül elszaladgál, de olyan fps-droppok vannak bizonyos helyeken, hogy el sem hittük. És itt jön az érdekesség: ez nem feltétlenül van összhangban a képernyőn lévő zombik számával. Persze akkor sem lenne minden rendben, viszont abban az esetben „legalább” el lehetne mondani, hogy nagyon erős a gépigénye, de nem, ugyanis teljesen random helyeken is ugrál a teljesítmény. Néha egészen kis helyeken is szaggat, néha kétszáz zombival sem, egyszóval optimalizálatlanság megalapozott gyanúja lépett fel. Kár érte, mert a játékot nagyon élveztük, szeretnénk rendesen is tolni.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)