Hirdetés

Defiance - videón a TV sorozatos játék fegyverei

|

Nemsokára megérkezik a Defiance, mely tévénk és monitorunk képernyőjén egyaránt támad.

Hirdetés

A legutóbbi Defiance hírnél többen is említettétek a Csillagkapu sorozatot, mint tökéletes játékalapanyagot - teljes mértékben egyetértek. Sajnos arra még várnunk kell, addig viszont vethetünk egy pillantást a Defiance-ra.

Érdekes koncepcióval állt elő a SyFy csatorna: Defiance című sorozatuk mellé egy játékot is készítenek, a két alkotás pedig szoros kapcsolatban áll majd egymással. Karakterek bukkanhatnak fel a sorozatból a játékban, és fordítva is, ami igazán ígéretesnek tűnik így elsőre.

Most megérkezett egy új trailer, melyben a játék fegyvereit és testre szabhatóságát nézhetjük meg:

A sorozat 2046-ban játszódik az egykori St. Louis városában, melyet már csak Defiance-nek neveznek. Az emberiség évtizedek óta idegen fajokkal él együtt, aminek hatására a bolygó felszíne és társadalmi berendezkedésünk teljesen megváltozott. Ebben az átformálódott világban kell majd küzdenünk a játék során is, melynek helyszíne San Francisco lesz.

A játék április 2-án, a sorozat két héttel később, április 15-én debütál, mindkettőt kíváncsian várom. A képgalériát feltöltöttem pillanatképekkel és koncepciórajzokkal, érdemes vetni rájuk egy pillantást. Nektek hogy tetszik a sorozat és játék közti fúzió, mit gondoltok, vajon életképes lesz?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)