Hirdetés

Destiny - a Bungie élvezte, hogy végre nem a Halón kell dolgoznia

|

A fejlesztőcsapat örült, hogy otthagyta a Halo korlátait és sokkal kötetlenebbül dolgozhatott, így tényleg szabad utat kapott a kreativitás.

Hirdetés

Lassan egy hete, hogy játékosok ezrei ostromolják a Destiny szervereit, ez idő alatt pedig számos bug és néhány csaló is felbukkant, akik a biztonsági réseket kihasználva tettek szert némi előnyre. A Bungie legalább egy évtizedet tervez eltölteni új üdvöskéjének pátyolgatásával, ez pedig csak akkor sülhet el jól, ha nem fásulnak bele a dologba.

David 'Deej' Dague, a Destiny közösségi menedzsere egy interjúban elmondta, a csapat számára nagyon fontos volt, hogy kipróbáljanak valami újat, de természetesen nem fogják elfelejteni a Halóval elért sikereket. „Soha nem fogunk hátat fordítani a Halónak, de mint alkotók és művészek, akik a játékok megújításán és izgalmasabbá tételén dolgozunk, nagyon felszabadító érzés volt, hogy teljesen az alapoktól kezdhettünk és bármit megvalósíthattunk." - mondta Deej

A Halo franchise-tól való eltávolodást mindenki teljes mellszélességgel támogatta, különösen azok, akik nem tudtak kiteljesedni az IP korlátai miatt. Most, hogy a Halo már a 343 Industries kezében van, a Bungie nyugodtan foglalkozhat az új univerzummal, ami remélhetőleg már nem zárja őket szűk korlátok közé.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)