Hirdetés

Tudjátok mi hiányzik majd a Destiny House of Wolves-ból? A raid

|

A Bungie úgy döntött, hogy a Destiny House of Wolves kiegészítőjébe nem kell új raid, mert dolgok és érvek.

Hirdetés

Igen, a Destinybe belepakoltam 250-300 órát. Igen, nagyon rajta voltam. Igen, nagyon reméltem, hogy a The Dark Below új tartalmat ad majd hozzá a játékhoz és még száz boldog órácskát rohangálhatok a tökéletes világában. Nem, nem hozott. A House of Wolves-ból pedig hiányozni fog a Destiny legerősebb eleme.

Mindig parázunk egy kicsit, amikor egy játék úgy jelenik meg, hogy már az első két kiegészítőjének a nevét is tudjuk. A Destiny erre úgy tudott még ráduplázni, hogy azok a pályarészek is alapból benne voltak a játékban, amiket az első DLC aztán megnyitott. 

A House of Wolves tegnapi bejelentése után a Bungie egy közleményben tudatta a világgal, hogy a második kiegészítőben nem lesz új raid. "Átgondoltak hoztuk ezt a döntést. A csapatunkat nagyon meghatotta, ahogy a játékosok fogadták a Destiny raidjeit és már dolgozunk egy újon, amit még idén kiadunk" - írta a Bungie.

Azt már korábban is tudtuk, hogy idén szeptember környékén várható egy minden eddiginél nagyobb kiegészítő, ami az ígéretek szerint betömi a Destinyn tátongó lyukakat, valószínek ennek részeként érkezik majd az új raid is.

A Bungie viszont a House of Wolves-ban egy újfajta endgame tartalmat mutat majd be. A Prison of Elders a leírás alapján egy kooperatív aréna, ami egyfajta hordamódként működik majd, tehát hullámokban ránk rontó ellenségeket kell majd visszavernünk. A Bungie azt mondta, hogy a Prison of Elders a "változatosságra, az újrajátszhatóságra és az ügyességre" koncentrál majd, amik közül az első kettő igencsak elkél a Destinyben.

A Bungie április végétől május közepéig több livestreamben mutatja majd be a House of Wolves újdonságait, hogy a május 19-én esedékes megjelenés előtt mindenki el tudja dönteni, hogy kell-e ez neki.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)