Diablo 2 - Frissítést kap 9. szülinapjára

Kapcsolódó játékok: Diablo 2

Chavalier 2009. március 06. 10:14

A Blizzard klasszikusát alig másfél év választja el első jubileumától, de még mindig érkeznek új hozzá tartalmak.
Nyáron tölti be kilencedik évét Diablo második eljövetele. Véleményem szerint hangulatát tekintve hangyacsápnyit elmaradt elődjétől, ám ezt a hiányosságot ellensúlyozta, hogy végre valóban eltértek egymástól a játszható karakterek.
Anno a Blizzard valamit nagyon eltalált, mert hiába érkeztek az elmúlt években technikailag, vagy tartalmilag többet nyújtó riválisok, a világbajnok multival egyik sem tudott mit kezdeni.
A még mindig szép számmal fellelhető aktív játékosok legnagyobb örömére a soron következő 1.13-as content patch elkészítésénél figyelembe veszik a közösség óhaját is. Arra kérnek mindenkit, hogy egy, azaz 1 olyan dolgot említsen meg fórumbejegyzésében, amit mindenképpen az újdonságok listáján szeretne látni, legyen az hibajavítás, vagy új tartalom.

diablo2-02325.jpg


Arra azért ne számítsunk, hogy az összes kívánságot teljesítik, de gyakoriság és fontosság alapján kiválogatják azokat, amelyeket a gyakorlatba lehet ültetni.
Ti mit szeretnétek?

    Pro:
  • jó sztori
  • szép grafika
    Kontra:
  • kevés választható karakter
  • egy idő után repetitív
93

Címkék: diablo, patch, tartalom, javítás, frissítés, születésnap


Diablo 2 - Frissítést kap 9. szülinapjára - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
Benczuur (2010. július 17. 09:34)
Inaktív)
Az abszolút megunhatatlan klasszikus még mindig; már alig várom a harmadik részét Amúgy ez a javítás jót tett neki
66
Diatro (2010. január 19. 15:27)
Inaktív)
Sziasztok!

néhány napja startolt egy új magyar Diablo 2 Battle.NET szerver, Median XL moddal! Rengeteg újdonsággal (Új itemek, settek, +30új skill, 120-as max szint, 25 új rúna, meg még rengeteg más...) Gondosan kivitelezett PvP/FUN EVENT-ekkel várunk minden kedves Diablo játékost és érdeklődőt. Gyertek, hozzátok a haverokat is és regisztráljatok az elsők között, hogy ne maradjatok le semmiről. ;)

Szerény oldalunk címe ahol információt kaphattok a szükséges patch-ektől és le is tölthetitek azokat: http://diatro.uw.hu/

(Battle.NET account regisztráció a játékban történik.)

Ha kérdésetek lenne:

MSN: animuss@freemail.hu
e-mail: diatro@windowslive.com



Jó szórakozást kívánunk!



Üdvözlettel



Diatro csapat
65
adocsokkente (2009. augusztus 20. 14:05)
Dr. Gregory House (9/10)
Naponta felmegyek a Diablora, hogy megnézzem, hogy elérhető-e már a patch, de nem. Nem tud valaki egy megjelenési dátumot?
64
AtHoS_GS (2009. május 16. 20:23)
Inaktív)
...válasz Mozaik 55. kommentre:
 
"szóval legyen értelme varázslócsajt indítani és ne szívjam solo-ban a 2-3 immunis szörnyeket"

Érdekes egy megjegyzés volt amit ejtettél.

Az első amiről tudnod kell, hogy 3 immunis szörnyek nincsenek a játékban.
Mondjuk ez nem teljesen igaz, mert UT és a szervek összeszedésekor már találkozhatunk érdekesen kialakított monsztákkal. De ugye itt a nagy általánosságban sorc csak TP-zni kell.

A második, hogy legalább kétféle egymástól teljesen eltérő sorc kiépítés van, amivel egész HELL fokozaton lehet élvezetesen játszani akár egyedül is. Nem beszélve arról, hogy többjátékos gamákban meghatározó karakterek.

Ha picit végiggondolod azt, hogy max 2 immunitás lehet egy szörnyön, akkor talán Te is tudsz sikeresen építeni sorc-ot. De ha ki is próbáltad volna akkor már nem írtad volna azt amit.

Mellesleg a sorc az egyik olyan karakter, akivel a leggyorsabb írtani. Nekem speciel a legkedveltebb karakterem.
63
judzsin14 (2009. április 20. 10:11)
Inaktív)
Tom hogy nem segítség kérő, de valaki tudna tanácsot adni a fejlődésről fontos lenne
62
BigPred (2009. március 19. 15:23)
Inaktív)
én aminek örülnék:
- új cuccok, rúnák, stb.
- 1 kis grafika fejlesztés, pl 32bit lehetőség
- meg betehetnének 1 olyan npc-t akinél újralehetne tenni a képesség pontokat úgy, mint wow-ban az újratalentolás
- meg egy új karakter is jó lenne
- legfontosabb: D3 megjelenési dátumot akarunk!!! :D
61
SSJAdzsi (2009. március 15. 19:53)
Inaktív)
Nagyon Szeretem a Dio 2,de jobban örülnék egy Dio 3 mal kapcsolatos hírnek,hogy hol áll a fejlesztés.
60
Carbuncle (2009. március 15. 10:23)
Adama admirális (8/10)
...válasz 47. kommentre:
 
Az kevés! Lehessen 2560*1600 a max! Hol élünk mi? Az őskorban? -Ez az egyetlen igazi hiányossága a Dio2 -nek is: a magasabb felbontás (pedig megjelenése óta ezt lehett is volna a patch -ekkel korrigálni, ha már az újabbnál újabb VGA -generációk megjelentek az idő múlásával).

A Dio 3 -nál meg főleg kell a magas felbontás majd. Jó, tudom én is, hogy ha sokféle felbontású textúrákkal tömik meg a lemezt a fejlesztők, akkor akár 4-5 DVD -s is lehet a staff, de ezt is lehet korrigálni: Nem kell minden létező felbontás támogatása: pl. a 800*600, és minden 1024*768 alatti sztem már nem kell (ugyanis akinek nem tudja az 1024*768 -t a megjelenítő, az már több, mint valószínűen úgyse rendelkezik azzal a vassal, ami a gammát tudja nyomatni). -Hasonlóan hanyagolható sztem az 1150*960 is (ha jól emlékszek, ilyet is tud a VGA -m), az 1600*1024 is, meg az ehhez hasonló ritkán használt felbontások is. Sztem a miénkhez hasonló országokban egyre népszerűbb az 1600*1200, és az 1920*1200 is, no meg a 720p, az 1080p, ahogy az általad idézett 1680*1050 is.

Mondjuk azért én őszintén vallom, hogy nem értem, hogy mi a haszna az 1920*1200 -nak, és mioért végzik sok tesztoldalon a videókártyaösszehasonlító teszteknél ezen a felbontáson a teszteket, hiszen köztudott, hogy a 4/3 -s arányokban sokkal! jobban mennek a játékok (legalábbis Geforce -s tesztekben mindenhol azt láttam). -Nyilván a driver a 4/3 -hoz kiforrottabb, mivel régen az volt az elterjedtebb.

Teszteljünk kicsit az 1920*1440 -ben is, hiszen tutira most már sok olvasó olvassa most az írásomat High-End CRT képernyőről is, már akiknek még nem futotta TFT képernyősre, vagy LCD-TV -re (ha nem használtan vettük volna, a mi Philip 22" -sünk is 100 lepedő felett lett volna még 2003 -ban, és a 2048*1536 -t is gond nélkül elémrakja).
59
Carbuncle (2009. március 15. 10:01)
Adama admirális (8/10)
Ezzel teljesen egyetértek: "végre valóban eltértek egymástól a játszható karakterek". -Jó példa erre az is, mikor a bátyóval toltuk Cooperative módban, és már a nehezebb fokozaton. -Miközben ő szépen elteleportálgatott a varázslócsajjal, ha már szorult a nyaka körül a hurok, addig én amazonnal már hiába jajgattam, mert én ottmaradttam a tömegnyi "gyülekezettel" bezárva, akik darabonként is csak 50% HP -t ha vesztettek, mikor rájuk lőttem, és csak szűk helyen hatott a fagynyílvessző skillem is. -Oszt' szorgosan lovaggá ütöttek ilyenkor.
58
fahrenskill (2009. március 14. 19:46)
Inaktív)
Csakhogy ez egy javítás és nem egy kiegészítő... van benne ígyis elég hiba, nem fognak nekiállni kibővíteni a játékot, én már azzal is megelégednék ha a rohadt dupeolást valahogy meggátolnák.
57
Flashnaci19 (2009. március 13. 21:31)
Inaktív)
Sziasztok!!! Hát igen ahogy végig olvastam a kommenteket szerintem az ACT 6 -os Verzió a legjobb megoldás, aminek a Története átvisz a diablo 3 act 1 ére! ha persze ott is actok lesznek(vagy történetébe) És valami újj elenség mert elegünk van gondolom "multiplayeresek" hogy éjjel nappal kb 1000000000000x Baal-t és diót öljük! köszönettel: Flashnaci
56
Mozaik (2009. március 13. 13:37)
Inaktív)
lehetnének alap spellek, amiket a karakterek megtanulnak, és a skill pontokat ezek erősebbítésére vagy újak tanulására költhetné az ember...

az ok ugyanis: varázslónő...hiába osztom el 2 elemi ágra a skilleket, így is rengetek ellen akad aki mind2re immun...és már azzal, hogy 2 ágra osztottam is rengeteget gyengültem...ha 3 ágra akarnám osztani, majdhogynem használhatatlan lenne komolyabb csoportok ellen...

vagy lehetne úgy megoldani, hogy a skillek a szinttől függően erősörnek...persze nem annyit, hogy felérjen skill pontok által adott bónusszal...vagy nemtudom...szóval legyen értelme varázslócsajt indítani és ne szívjam solo-ban a 2-3 immunis szörnyeket
55
KaszaN (2009. március 13. 12:44)
Inaktív)
Hmm:
-Grafika javítás,
-Sok új fegyver,
-sok új varázslat és legyen végre egy játék amiben érdemes varázsló karaktert kezdeni,
-Talán több egyénileg formálható karakter :P
54
Chrodias (2009. március 09. 09:05)
John Locke (7/10)
...válasz 42. kommentre:
 
Mindenekelőtt legyen nálad stamina ital, illetve nyiss egy town portalt, mielőtt bemész a barlangjába. Ha belépsz, jöhet a tánc...
Az, hogy varázslat, vagy fegyver, attól függ, hogy milyen karaktert indítottál. A lényeg, hogy ne csak fizikai sebzése legyen: a fagysebzésen kívül minden beválhat. Mondjuk könnyen beszélek a sokadik végigjátszásnál... Én már jó előre gyűjtögettem a fagyellenállásos charmokat, hogy Duriel drága ne szedjen le egyből...
De nem vagyok profi játékos, még egyetlen teljesen kimaxolt karakterem sincs, csak szeretem néha elővenni.
53
slipknotboy (2009. március 08. 00:50)
Jack Bauer (10/10)
hompola (2009. március 07. 22:15)
Inaktív)
egyébként miért ide írjátok?nem olvastátok végig a cikekt? mert ezeknek tulaj. nincs értelme...
51
hompola (2009. március 07. 22:11)
Inaktív)
...válasz 30. kommentre:
 
szerintetek vandetta 22ezer kommentjából hány fikázás?
50
WiLL1111 (2009. március 06. 23:39)
Adama admirális (8/10)
Multis Über Cuccokat Singlebe, meg Act6!!! Imádom a játékot, de én főleg singles vagyok, és szerintem rövid a game, új tartalom kéne. Mondjuk olyan aminek története belevisz a Dió3-ba.
49
Buri (2009. március 06. 23:14)
Inaktív)
Esetleg egy új unszimpatikus ellenség. A neve Vendetta lenne. Egy kis s*ggdugasz-szerű förmedvény, aki az "ezhidegenhagy", "eznemérdekel" varázsformulákkal mindent összefikáz ami elékerül!
48
Buri (2009. március 06. 23:06)
Inaktív)
A skillek újraoszthatóságát. És a nagyobb felbontást is támogatnám, 1680x1050-est esetleg !
47
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |

Diablo 2

Fejlesztő: Blizzard Entertainment

Kiadó: Blizzard Entertainment

Platform: PC | Stílus: Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Tyrael a Hotel California-t énekli
Újabb ritkaságszámba menő dallal gazdagíthatjuk Diablos zenei tárházunkat a már méltán világhírű Cain Rap után, ugyanis Ed Trotta (Tyrael hangja a Diablo 2-ben) a Hotel California c. slágert énekli.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Hearts of Iron 3 Gold

5.390 Ft

DIABLO 2 HÍREK

AKTUÁLIS!

APC, a VIA 49 dolláros PC-je

2012. május 22. 20:29

PC = Personal Computer, azaz személyi számítógép. Sokáig a Windows & Intel által fémjelzett számítógépeket hívták PC-nek, de a kifejezés kezdi visszanyerni eredeti értelmét.

Max Payne - Valhalla, a rajongói film

Star Wars: The Old Republic - patch 1.3 részletek

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix