Hirdetés

Diablo III: a Blizzard ismét büntetett

|

Megint kiosztásra került egy sor ban a Diablo 3 játékosai között, ezúttal a külsős programok használóit érte a csapás.

Hirdetés

A Blizzard, sok más fejlesztővel egyetemben nem támogatja az olyan, harmadik fél által készített programok használatát, amellyel befolyásolni lehet a Diablo III-at. Már korábban is megtörtént egy több ezer játékost érintő kizárási hullám, mely esetében a fejlődéshez használt botprogramok miatt büntették a játékosokat. Most erről adtak emlékeztetőt a fejlesztők legutóbbi hirdetményükben.

„Az elmúlt év alatt többször is felléptünk a Diablo III-ban csalást használók ellen, és most futtattunk le egy újabb kört. Annak ellenére, hogy nem hirdetjük ki mindig azt, amikor felhasználókat kitiltunk, folyamatosan figyeljük a közösséget, és azonnal közbeavatkozunk amikor szükség van rá” - szól a közlemény.

„Emlékeztetnénk, hogy nem engedélyezzük a hack-ek, botok, vagy más külsős programok használatát. Bár sok program ténylegesen csalást segít elő, vagy egyéb módon juttatja előnyhöz a játékost, a ’külsős programok’ közé minden beletartozik ami:

- Más úton nem megszerezhető információval látja el a játékost
- Átküld, vagy módosít Diablo 3-as játék fájlokat
- A játék megszabott határain túli képességekkel vagy lehetőségekkel ruházza fel a játékost
- Megváltoztatja a játékos kapcsolatát a Battle.net rendszerrel"

A fejlesztők abban reménykednek, hogy ezzel sok csalást és kliens instabilitást sikerül megoldani sok egyéb problémával együtt. Kérdés persze, hogy ez-e a jó hozzáállás, hiszen például a Guild Wars 2 fejlesztői nemrég tették a közösség számára szabadon elérhetővé az MMO API-ját, hogy szabadon alkothassanak külsős programokat és modifikációkat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)