Hirdetés

Diablo III - 4,7 milliárd kalóriát égettünk el a kattintgatással

|

Erre, és sokminden másra is fény derült a Blizzard által a Diablo III első születésnapjára kiadott infografikából.

Hirdetés

A Diablo III első születésnapját mi is megünnepeltük egy GameStar Live különkiadással, és az esemény fényét még az sem tudta elhalványítani, hogy a játékosok egy rétege szerint a Diablo 3 konzoljátéknak készült, és a PC-s változat csak egy béta volt. A témát akkor alaposan átrágtuk, de ínyünkre van az a jövő, amelyben a Diablo III PS3-on és PS4-en is játszható lesz.

Blizzard által ma kiadott infógrafikán (ami a lenti képre kattintva tekinthető meg) rengeteg érdekesség olvasható, mint például az, hogy összesen 14,5 millió egyedi felhasználó próbálta már a játékot, akik hozzávetőlegesen 2,8 milliárd órát játszottak és 67,1 millió karaktert kreáltak, utóbbiból az is kiderült többek között, hogy a legnépszerűbb kaszt a Demon Hunter volt, a legkevesebben pedig Witch Doctort indítottak. Szép számok, meglátjuk, hogy a konzolos változatok mennyit tesznek hozzá.

Reméljük, hogy ti is izgatottak vagytok a konzolos Diablo miatt. Ha ez így van, érdemes egy pillantást vetnetek Diablo III előrendelési akciónkra, melynek keretében a PS3-as alapjáték mellett egy GameStar előfizetés, egy poszter, számos játékbeli és kézzelfogható extra tartalom boldog tulajdonosaivá válhattok (részletek a linken).

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)