Hirdetés

Diablo III - a PC-s változat csak béta volt?

|

Éljen a PC, halál a konzolra! Prostituálta magát a csúnya Blizzard. Izgalmas napra virradtak a Diablo III fórumának látogatói.

Hirdetés



Azt azért el kell ismerni, hogy a Blizzard jelenlétére nem számítottunk a Sony új konzoljának éjféli leleplezésekor. Amikor pedig kiderült, hogy PlayStation 4 és PlayStation 3 logóval ellátott dobozokba csomagolják majd a jövőben a Diablo III-at, akkor egy picit meglepődtünk, noha nem annyira, mint illett volna, hiszen nyílt titok, hogy egy ideje már kokettál a konzolos változattal a Blizzard.



A Diablo III fórumain viszont azok a játékosok, akik korábban elégedetlenségüket fejezték ki a játék egynémely egyszerűsítésével kapcsolatban, máris igazolva látták állításukat, miszerint azért lett olyan a fanyalgás ellenére is tízmillió példányban elkelt hack & slash, mert már eleve konzolokra szánta a Blizzard. Lássunk is néhány bejegyzést, melyek akár az igazságot is magukban hordozhatják.

1 - A Diablo III konzoljátéknak készült.

2 - A négy kontroller miatt játszhatnak mindössze négyen együtt.

3 - Azért kényszerítenek arra a küldetések, hogy zárt pályákon caplassunk végig, hogy egymáshoz közel maradjunk egyetlen képernyőn.

4 - Hogy miért nincsenek elosztható képességpontok és számok? Csak azért, hogy boldoggá tegyék a konzolosokat.

5 - Hogy miért szerepel 4-5 képességnél több a kezelőfelületen? Mert így könnyű használni őket Xbox/PS3 kontrollerrel.

6 - Hogy miért nincs egyetlen rúna, sem pedig összetett tárgy-mechanika a játékban? Mert nem élveznék a konzolosok.

7 - Hogy miért nem adhatsz nevet egy általad hostolt játéknak? A konzolosok automatikus csatlakozása miatt.

8 - Hogy miért vannak benne achievementek? Mert szeretik a konzolosok, főleg a CoD-rajongók.

9 - Hogy miért kerültek be passzív képességek a játékba? Mert pont olyanok, mint a Call of Duty perkjei. Mindenki megnyitja őket, majd a kedvenceit használja.

10 - A PC-sek végezték el a bétatesztelést azért, hogy a konzolosok hibátlan játékot kapjanak. Így akar az Activision Blizzard nagy pénzt kaszálni.

11 - Magyarázat arra, hogy miért nincs VoIP chatelési lehetőség a játékban.

12 - A Diablo III az akció-szerepjátékok modern Call of Duty-ja.



Mit gondoltok, igazuk van a csalódott rajongóknak, vagy inkább az fáj, hogy egy exkluzív játék örömeiből immáron a konzolosok is részesülhetnek? Egyébként hogy tetszenek az első PS3-as képek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)