Hirdetés

Diablo III Reaper of Souls 2.1.1 - a démonvadászok kedvére tenni

|

A Reaper of Souls legutóbbi frissítése nem volt mentes a hiányosságoktól, de a Blizzard csapata azonnal ráállt a témára.

Hirdetés

Alig néhány hete jelent meg a Diablo III utolsó nagy tartalmi frissítése, máris itt az új, mini patch, mely orvosolja a felmerült apró kényelmetlenségeket. A Blizzard dicséretes fürgeséggel reagált az aktív játékosok szavára. A már megszokott finom tuning mellett megjelentek azok az apró, szabad szemmel alig észrevehető buffok is, melyek sikeresen elhitetik a játékosokkal, hogy kicsivel jobbak lettek.

A legfontosabb érdemi változás Kadala nevéhez fűződik, sokunknak tele volt már a hócipője azzal, hogy rohangálnunk kellett a kovács és a kereskedő között, hogy széttörjük az értéktelen tárgyakat, amiket adott. Ennek vége, Kadala drágább lett (tíz­szeres áron adja az öveket), állítólag ezzel együtt megnövekedett a legendás tárgyak megjelenésének az esélye. Lehet, hogy csak nekem nem volt szerencsém, de bizony 500 kristály felhasználása után nem esett egy sem, szóval ennyit a gyakoriság növeléséről.

A kevesebb tárgy persze kevesebb alapanyagot jelent, ezt azzal kompenzálták, hogy a Riftek őrzői sokkal többet fognak elpotyogtatni miután végeztünk velük. Kicsit babráltak még az új ékkövekkel is, sőt azt is meglépték, hogy az enchanter nagyobb valószínűséggel rakjon foglalatot az nyakékekbe és gyűrűkbe. Csupa olyan dolog, ami az átlagos játékosoknak jól jön, de aki egy kicsit is komolyabban foglalkozik a játékkal, annak ez nem sokat számít.

Talán az egyetlen igazán jó dolog az, hogy az Infernal portálokhoz szükséges kulcsok végre csapat droppok lettek, vagyis ha egyvalakinek esik, akkor mindenkinek esik. Kíváncsi vagyok, hogy mikor lesz majd olyan, hogy 100% eséllyel essenek ezek, mert az igazat megvallva elképesztően frusztráló, hogy fél órás keresgélés után az Act II kulcsőr mindössze néhány aranyat és használhatatlan kacatot dob. A Blizzard továbbra is ezerrel dolgozik azon, hogy életben tartsa a Diablo III-­at, lehet hogy ez lesz az új stratégiája most, hogy szemrebbenés nélkül a kukába hajították a hét éve fejlesztett Titant.

Aki pedig szeretne jobban elmélyülni a 2.1.1-es javítás részleteiben, az megteheti, ha elolvassa a Battle.net blog erre vonatkozó bejegyzését. Ti mit gondoltok a változtatásokról?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)