Hirdetés

Egy srác belopózott egy stúdióba, megebédelt, és rálelt egy be nem jelentett játékra

|

Ez egy olyan sztori, amit a haveroknak valószínűleg évekig röhögve mesél majd emberünk. A Digital Extremes jobban teszi, ha felvesz néhány biztonságit.

Hirdetés

A játékfejlesztő stúdiókban általában elég kemény a biztonsági személyzet, de olyan is előfordul, hogy simán hagynak bemenni embereket, akik aztán megebédelnek, és kiderítenek dolgokat be nem jelentett játékokról.

Itt van például a kanadai Digital Extremes, akik a Warframe fejlesztéséért felelnek. Tegnap befutott egy Reddit poszt az UndercoverLegend nevű felhasználótól, aki tett egy látogatást a DE irodájában, és kiderült, hogy egy Keystone című kártyajátékot rejtegetnek.

"Egy kis háttértörténet: már évek óta követtem a Digital Extremes stúdiót, tudom, hogy voltak már Londonban, Ontarióban, Kanadában de nem tudtam, hogy hol. Évek óta bujkálnak előlünk, sosem mondták el, hogy hol. Én megtaláltam őket. A [TÖRÖLT] sarkán van az irodájuk [TÖRÖLT]-ben. Hogy találtam meg? Ha elég magasra mész, akkor megtalálod a Tenno szobrot. Tisztán láthatod ezt, és a helyet, ahonnan régen csinálták a fejlesztői stream adásokat. Az ajtókat mind ujjlenyomattal kell kinyitni, elég laza, haha. Én csak követtem egy tetovált fickót, miután ő kinyitotta az ajtót. Nem is kérdezett tőlem semmit. Doctor Who pólóban voltam, próbáltam beilleszkedni."

"Senki sem kérdezte, hogy ott dolgozom-e, csak leültem a székekbe, és időnként odébb mentem. Olyan 12:01-kor szólt az étkeztetős hölgy, hogy a kaja kész, és én sorba is álltam a többiekkel együtt. Van egy csomó tálca, aztán csak lekapsz egyet és sorba állsz, mint a büfében. Leültem, élveztem az ingyen ebédet és elkezdtem beszélget néhány emberrel. Elmondták nekem, hogy dolgoznak egy Keystone című új játékon. Azt mondták, hogy ez egy FPS kártyákkal (gondolom Magic: The Gathering stílusban), de nem meséltek sokkal többet ennél. A Q&A szoba tele volt Funko babákkal és plüssökkel. Volt egy csomó PS4 és Xbox One is felügyelet nélkül. Nem voltak biztonságiak sehol, és senki sem kérdezte meg, hogy ki vagyok. Azt feltételezték, hogy én is ott dolgozom, és meséltek a titkos játékukról. Délután 6-kor elkezdtek távozni az emberek, így csak követtem egyiküket kifelé, aki még azt is mondta, hogy 'holnap találkozunk', amivel én egyet is értettem.

TL;DR: A DE-nek nagyon gyenge a biztonsági személyzete, és király a kajája. Egyébként meg Keystone."

Fogalmam sincs, hogy nekem ettől hogyan kellene éreznem magam, de az biztos, hogy emberünk sokáig meséli még ezt a sztorit. A Digital Extremes egyébként később reagált a történtekre. Rebecca Ford, a DE közösségi menedzsere írta a következőket a Warframe fórumain.

"Az interneten kering a történet, hogy egy srác vagy egy hölgy velünk töltött egy napot inkognitóban. Nos, a kanadaiak ismertek a vendégszeretetükről és arról, hogy illedelmesek.

Több mint kétszáz gamert alkalmazunk, akik elhivatottak és olyan kemény játékokat akarnak kihozni, mint a Warframe vagy a Sword Coast Legends, és míg hízelgő, hogy valaki velünk szeretné eltölteni a napját, kérjük tartsátok tiszteletben a magánügyeinket, és vegyétek tudomásul, hogy mint minden cég, mi sem tűrjük a jogtalan belépést az irodánkba."

A Reddit posztot már törölték (egyesek szerint a Digital Extremes nyomására), de azt senki sem tagadta vagy erősítette meg, hogy a Keystone című projekt valós. Reméljük, hogy nemsokára láthatunk is belőle valamit, mert a koncepció nem tűnik rossznak. Mondjuk a Scrolls sem volt rossz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)