DIRT 2 - Teszt

Kapcsolódó játékok: Colin McRae: DiRT 2

Matteo 2010. március 29. 15:56

Felturbózott grafikával a PC-s versenyzők számára 2009. december archív

Na, most aztán tényleg nehéz dolgom van, hiszen ezúttal olyan feladatot kaptam, ami nem megszokott a hétköznapjaim során. Ha jól emlékszem, két hónapja lehetett, hogy megpillantottam egy DIRT 2-telepítőlemezt mazur asztalán, és már akkor finoman jeleztem, hogy ha épp szabad a korong, akkor tennék egy próbát a játékkal. Nos, ez a kijelentés olyannyira megragadt kedvenc főszerkesztőnk fejében, hogy nem oly rég a cikk megírására is felkért. Kellemest a hasznossal, ahogy a mondás tartja.
Másrészt azért is nehéz a helyzet, mert szeptemberben Boe szinte mindent leírt a játékról, maga a játékmenet cseppet sem változott, a PC-s verzió tulajdonképpen semmi újat nem tartogat ezen a téren. De akkor mitől új a decemberi PC-s kiadás? Azonnal kiderül.

 

A DX11-es hadjárat része

Feltételezem, a többség sikeresen dekódolta az AMD szeptemberi üzenetét, miszerint új korszak következik a PC-s játékok történelmében, az új operációs rendszer mellett új DirectX-verziónak és az ezt támogató hardvereknek örülhetnek a felhasználók. Az őszi hónap második felében a gyártó két új grafikus kártyával örvendeztette meg a világot, és jó szokásukhoz híven a kezdő lökést a teljesítményre hangolt, felső kategóriás modellekkel adták meg. A Cypress kódnéven ismert hardverről már olvashattatok nálunk - persze a Mélyvízben -, arról viszont talán nem, hogy milyen szoftveres körítés párosul az új generációhoz. A hivatalos prezentációs diákon több olyan programot is felsoroltak, amelyek már most vagy a közel jövőben támogatni fogják az új API-t.
Elsőként a vegyes fogadtatásban részesült BattleForge kapta meg a kiegészítő patchet, majd pedig a Unigine Heaven mérőprogram és a S.T.A.L.K.E.R.: Call of Pripyat következett, bár utóbbi egyelőre csak a játék hazai piacán jelent meg, azaz Oroszországban. A harmadik lépcsőfokot eme cikk tárgya, és egyben a 2009-es év egyik legjobban várt autós szórakozása jelenti, amely PC-re csupán azért késett, hogy a fejlesztők DirectX 11-re is fel tudják készíteni a játékot. Mire ez a cikk megjelenik, roskadozni fognak a polcok a DIRT 2-től, illetve természetesen digitális formában is megvásárolható lesz a játék. Harmadik terjesztési forma a Radeon HD 5800-as grafikus vezérlőkhöz csomagolt kupon, amely a kártya tulajdonosát feljogosítja a játék letöltésére. Semmi különösre nem kell számítani, a Steam-féle változat érhető el a kupon használatával.


Koszos lett. Megmosom.

Az ígéret szép szó...

Amikor hivatalossá vált, hogy a PC-s változat azért fog késni, mert „várni kell" a DirectX 11-re, akkor sokan felhördültek. Sajnos még mindig elég élénken él a felhasználók fejében a DirectX 10/10.1-es bénázás, amelynek az lett az eredménye, hogy a többség továbbra is a 9-es verzió iránt maradt elkötelezett, igaz, ehhez a Vista futási teljesítménye is kőkeményen hozzájárult. A grafika iránt kevésbé érdeklődő egyének csak azt láthatták, hogy DX9-es módban gyorsabban fut a játék, ami olykor életmentő lehetett, ha a bűvös másodpercenkénti 30 képkocka környékére állt be az átlag érték. Érthető, hogy így kevesen akarták kiélvezni azokat az apró örömöket, amiket a frissebb DX-verziók okoztak.
A Microsoft és az AMD azonban azt ígérte, hogy ezúttal minden más lesz. A Windows 7 és a DirectX 11 a makacs XP-tulajdonosokat is váltásra sarkallja majd, mert sebességben és látványban is fejlődést tapasztalhatunk. Az egyik aduászként a DIRT 2-t nevezték meg, amelynek DirectX 11-es képességeiről rövidke technológiai demonstráció látható az GSTV honlapján. Érdemes rákeresni, mert így könnyebb lesz követni azt, ami most következik.

 

Tömeg, zászlók, pocsolya=tesszelláció

A videóban és a játékban is remekül láthatók azok a látványbeli megoldások, amelyeket a fejlesztőcsapat a DirectX 11-es képességek használatával ért el. Elsőként érdemes megfigyelni a pálya szélére vagy a tribünökre helyezett zászlók mozgását. A hardveresen megtámogatott tesszellációnak köszönhetően jóval több poligonból épülnek fel ezek a textildarabok, a videóban remekül láthatjátok a wireframe-s nézőpontnak köszönhetően, hogy mekkora is a különbség a DX9 és a DX11 között. Felmerül azonban a kérdés, hogy verseny közben lesz-e időnk a zászlók lobogásának alapos vizsgálatára? Nos, elárulom, nem nagyon, de legalább megvan a tudat, hogy azok a kis kifeszített textildarabok bizony tesszellálva lengedeznek.
Ismét csak az előbbi technológia alapján valósították meg a tribünökön ülő nézőközönség grafikai megjelenítését is. A virtuális bábuk tapsolnak, ujjonganak, izegnek-mozognak a helyükön, a korlátnak történő csapódás esetén pedig még hátra is vetődnek egy kicsit. A GSTV-s videóban ismét csak wireframe-es módban látható a mérhetetlen aprólékosság, de újra az előző kérdés vetődik fel gondolatainkban, hiszen egy vérre menő, nyolckörös rallycross versenyben szinte biztosan nem Cyber Jancsit és Juliskát fogjuk keresni a lelátón, hanem épp Dave Mirra megelőzésével leszünk elfoglalva.
Értékelhetőbb látványbeli javulás a pocsolyás tesszelláció és az ún. dynamic displacement mapping, amely kettős élethű felületi fodrozódást tesz lehetővé, hozzáteszem, eddig nem látott minőségben. Ha csak a célba jutás a fontos, akkor érdemes elkerülni a pocsolyákat, hiszen pár pillanatra komolyan lelassulhat tőle a verda, ám a víz kicsapódása és hullámzása miatt mégis örömmel fogunk belehajtani majd minden egyes kis tócsába. Természetesen mindig másképp változik a víz felszíne, korántsem mindegy, hogy egy Hummerrel vagy egy kis buggyval hasítjuk ketté a folyékony halmazállapotú matériát.

Napfény vagy éjszaka?

Külön szeretném kiemelni azt a fényjátékot, amelyet a Codemasters a DIRT 2-ben megvalósított. Röviden és tömören jellemezve: egészen elképesztő. Már rég túl vagyunk a „HDR only" korszakon, bár nyilvánvalóan ez a technológia is része a játék lelkét adó EGO Engine grafikai motornak. Ezenkívül olyan megoldásokra képes a motor, amelyek lehetővé teszik, hogy hihetetlen erősségű lámpákat, villanó vakuk fényjátékát vagy totálisan élethű délutáni naplementét lássunk viszont a képernyőn. A londoni zárt arénában történő esti versenyzés borzasztóan hangulatosra sikerült, az autók karosszériáján folyamatosan felcsillanó külső fények és az extra fényszórók világítása egyeseknél biztos áll-leejtést fog eredményezni, és akkor még ott van a folyamatosan szálló por, a tükröződő pocsolyák stb. Nem csodálkoznék azon, ha egyesek csak a látvány miatt többször is nekiveselkednének egy már megnyert versenynek.
Ugyanez igaz a buggys futamokat tömörítő Baja nevezetű helyszínre is, ahol a délutáni napfény egész meleg és kellemes színekkel ruházza fel a dimbes-dombos versenypályát. Az autók árnyékának mozgása hibátlan, a grafikai orgia teljesebb, mint valaha. Persze, mint minden játéknál, azért a DIRT 2-ben is találhatók elnagyolt, kevésbé kidolgozott részek, de ezek általában nem kerülnek a játékos látómezejébe, mondhatni csak akkor vehetők észre, ha szándékosan keressük a hibákat.

 

És még reaktor sem kell hozzá

Jó hírem van azok számára, akik eddig tartottak attól, hogy a DIRT 2 nem fog elfutni a számítógépükön. A Codemasters remek munkát végzett a motor optimalizálásánál, hiába a konzolos „előélet", a PC-sek nemcsak egy copy-paste átiratot kapnak. Az első résznél és a GRID-nél tapasztalt kisebb akadások végleg eltűntek, a menürendszer a főképernyőtől kezdve zökkenőmentesen fut, töltési idő pedig szinte alig van. Utóbbi persze erősen függ a rendszermemória méretétől, de 4 gigabájton vagy afelett szinte biztosan nem lesz okunk a türelmetlenkedésre. A DirectX 11 természetesen megköveteli a modern grafikus gyorsító meglétét, illetve a maximális minőséghez nem árt egy erősebb négymagos processzor sem, de a demó verzióval kapcsolatos felhasználói visszajelzések alapján a kétmagos központi egységgel és két-három generációval korábbi VGA-val szerelt gépeken is akadásmentesen futtatható a DIRT 2. A játék feltelepítése előtt azonban érdemes frissíteni a grafikus eszközillesztőt, kiváltképp akkor, ha két vagy annál több videokártyával rendelkezik valaki.

 

Irányítás PC-n

Három lehetőség közül választhatunk, a billentyűzetes terelgetés mellett gamepaddal és kormánnyal is élvezhető a DIRT 2. Jómagam mindig a klaviatúrás mókát választottam autós játékok esetén, így most sem tettem másként, megpróbáltam versenyeket nyerni a kurzor gombokkal. Jelentem, sikerült, sőt nemhogy könnyedén irányítható billentyűzettel a játék, hanem igen látványos kanyarokat, fordulókat is tudunk venni a segítségével. Az irányítás pontossága természetesen nem érhet fel ahhoz, amikor egy komplett kormány-pedálok-váltó trióval játszunk, de szerencsére arról sem beszélhetünk, hogy a játék élvezetéhez extra perifériák beszerzése szükséges. Aki korábban is billentyűzettel játszott ilyen témájú játékokat, most sem fog áttérni a kormányra, hiszen a DIRT 2 egy vérbeli árkád játék, árkád irányítással és jellemzőkkel. Teljes gázon persze most sem érdemes végignyomni a pályákat, mert annak hamar totálkár lesz a vége, de ugyanakkor egy „easy left" kanyar bevétele nem kíván akkora figyelmet, mint más, korábban megjelent ralis játékok esetén.


Ettől vajon mennyivel lesz szebb?

 

Csicsák nélkül is ütne

A PC-s változat marketing kampányának meghatározó részét teszi ki a DirectX 11, ám e pluszfunkció nélkül is egy nagyon jó játékot ismerhetünk meg a DIRT 2 személyében. A Codemasters láthatóan meghallgatta az első DIRT-re érkező felhasználói nyűgöket, és minden olyan kisebb-nagyobb hibát javítottak, ami az első részben még játékosok ezreinek idegeit tépte szanaszéjjel. A különböző versenyek, minibajnokságok a játék végigjátszására sarkallják a felhasználót, a helyezések alapján osztogatott pénzek és tapasztalati pontok pedig fontos szerepet játszanak a Tour teljesítésében. A helyszíneket összefogó térképen láthatóan a karrier mód végigvitelének jelzése a fontosabb, az alkalmi szabad versenyzés elsőre nem is biztos, hogy feltűnik. A Tour során a játékost támogató társak elismerő, jópofa beszólásokkal illetnek minket, de azon sem kell meglepődni, ha Ken Block egy kicsit megsértődik, miután leszorítottuk a susnyásba.
Ami a nehézségi szinteket illeti, Serious fokozaton simán végig lehet menni billentyűzettel is, ennél feljebb azonban olykor komolyan kell izzadni a jó időeredményekért és helyezésekért. Külön kiemelném a Gatecrasher versenyzési módot, amikor csak mi magunk vagyunk a pályán, és a meghatározott pontokra kihelyezett sárga „kapukat" kell elütnünk ahhoz, hogy időbeli pluszt kapjunk. Nem egyszerű a feladat, ugyanis előfordul, hogy az elütésre váró tárgy nem az ideálisnak gondolt íven áll. Nagy sebességnél, az időt figyelve, ember legyen a talpán, aki elsőként ér be a célvonalon.

A DIRT 2 PC-s változata a játékélmény 99 százalékában ugyanazt nyújtja, mint a konzolos verziók. A játékmenet, a versenymódok, az autók száma és fajtái mind-mind megegyeznek, csupán egy kis grafikai polírozásra került sor, ami igen kedvezően hat várhatóan majd az AMD eladásaira. PC-s játékként a DIRT 2 a Codemasters legújabb alkotása, az év egyik legjobban sikerült autós játéka, amely inkább az árkád versenyzés hívei közül fog áldozatokat (rajongókat) szedni. A korrekt módon végrehajtott optimalizálásnak hála régebbi gépeken is jól fut, így attól tartok, hogy a téli szünetben sok családban a Subaru Impreza WRX STi kipufogóhangja fogja elnyomni a karácsonyi dallamokat, illetve a pezsgők durrogását.

2009. december archív

    Pro:
  • gyönyörű grafika és látvány
  • remek optimalizáció
  • igazi árkádélmény
  • Robby Gordon Hummerje
    Kontra:
  • emiatt ne vegyünk DX11-es VGA-t
  • hamar ismétlődő pályák
9.2

Címkék: colin mcrae dirt 2, teszt, test, bemutató, review, PC, Xbox 360, Playstation 3, Nintendo Wii, Sony PSP, Nintendo DS, Autóverseny


DIRT 2 - Teszt - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
csongi30 (2010. június 21. 17:02)
Inaktív)
Nagyon jól sikerült a játék egész ó csak talán kicsit hosszú és unalmas nekem de amúgy teljesen jó. :D
61
zolko00 (2010. május 31. 13:25)
Inaktív)
Tényleg jo játék de nem tetszik
60
xoder (2010. május 30. 15:22)
Inaktív)
Tényleg ez a legjobb Colin McRae játék, de egy idő után egy kicsit unalmassá válik.
59
rickssj (2010. április 16. 17:34)
Inaktív)
Komojan gyerekek ez nagyon durva nincs ennél jobb!!!!!!!!!!!!
58
H.I.T.M.A.N (2010. április 08. 19:24)
Inaktív)
Ez a legkirályabb Colin McRae játék
57
djcsike (2010. április 02. 10:33)
Inaktív)
Sziasztok! Én G25 kormánnyal toltam kb 65 %-ig... Erővisszacsatolás jó! Tépkedi a kormányt rendesen! utánna nem nagyon játszottam vele mert unalmas volt ugyanazokon a pályákon menni... Haverok mondták hogy Rallyt 900fokos kormányelfordulással gáz játszani! De mondom ÉN! Ha 200-240fokon szeretnék játszani MOMO-t vettem volna feleannyiért... De mivel elsősorban Live For Speed Driftre használom a kormányt 900 fokon így nem állitgatom ezt mivel megszoktam... Kis ízelitő saját videó, ha valaki nem ismerné a G25 kormányt!
DJ CSIKE G25 MOD DRIFT

DJ CSIKE G25 Race Driver Grid Drift
56
bendzsy003 (2010. március 31. 18:51)
Inaktív)
Dirt 2 Nagyon nagy!!!
Online multizás ááá mindenkinek ki kell próbálni, ez az a játék amire régen vártam már
Egyszóval remek kis játék ez.
55
mrphoenix (2010. március 31. 09:54)
Inaktív)
Sziasztok! Autóverseny-rajongóknak ajánlom -> Let's Tune It!
54
pekka2 (2010. március 30. 15:52)
Dr. Gregory House (9/10)
Nekem nem nagyon jött be a Dirt, nehéz volt irányítani.
53
DaNyeLL (2010. március 30. 15:24)
Inaktív)
...válasz Mamac 44. kommentre:
 
Jogos, ezzel nem is számoltam, mondjuk én már nem veszek semmilyen újságot, talán ezért nem is jutott eszembe, bár közvéleménykutatást még nem végeztem, de lehet, hogy ezeket az újságokat nem a tesztek, hanem inkább a mellékelt játékok segítik az eladásban, nah mind1 ez az ő újságuk, ő honlapjuk, engem csak érdekelt ez a késői DiRT 2 teszt datálás, amire elfogadható választ kaptam (Kösz mégegyszer Mamac)
52
Gregm3n (2010. március 30. 14:13)
Inaktív)
dx11-et tényleg nem érdemes. Sok játlék támogatja mostmár de én én 11 és 10 között semmilyen eltérő grafikai teljesítményt nem tudok mondani. Ez is parasztvakítás Dx9 4ever, mert Jhn Carmak tud programozni
Jó kis gém nekem az 1 jobban bejött. Ebbe még nem volt időm elmerülni. 92% nagyon korrekt
51
BeatUhse (2010. március 30. 13:48)
Dr. Gregory House (9/10)
A felétől a játék felidegel de azért jó
50
hagymaschips (2010. március 30. 09:51)
Inaktív)
A gagyi beszólásokat és a idegesítő járkálós főmenüt leszámítva jó játék.
49
DJROB007 (2010. március 29. 20:58)
Inaktív)
jó game jól virít az ego engine
48
ProEvoFan (2010. március 29. 20:43)
Inaktív)
Remek tartalmas játék. 1.5hete vettem meg, és azóta nem tudom letenniAz amcsis beütést is megszoktam. Az online multi az isten
47
axon91 (2010. március 29. 19:54)
Jack Bauer (10/10)
Remek játék, a Hummer pedig tényleg nagyon vad benne:D
46
Mamac (2010. március 29. 19:46)
Inaktív)
...válasz Lilbor 43. kommentre:
 
Maga a játék is jó én xboxon végigtoltam
45
Mamac (2010. március 29. 19:45)
Inaktív)
...válasz DaNyeLL 39. kommentre:
 
Ember..ha akkor már kiraknák amikor az GS-ben megjelenik, akkor az öngyilkosság lenne az újsággal szemben. Gondolj bele, ha kint van a GSO-n akkor ki fene venné meg az újságot ha ingyen elolvashatja itt?? Ez a válasz a kérdésedre!
44
Lilbor (2010. március 29. 19:40)
Jack Bauer (10/10)
Nagyon szép a grafikája, de maga a játék annyira nem fogott meg.
43
Matthew120 (2010. március 29. 19:22)
Jack Bauer (10/10)
Jó játék lett, szép grafikával De ahhoz természetesen vas is kell!
42
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |

Colin McRae: DiRT 2

Fejlesztő: Codemasters

Kiadó: Codemasters

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3, Nintendo Wii, Sony PSP, Nintendo DS | Stílus: Autóverseny

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

DIRT 2 trailer
A legutolsó (2009) Colin McRae (DIRT 2) játék hivatalos trailere ütős zenével....fogyassza mindenki egészséggel

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Grand Theft Auto 4 and Episodes From Liberty City

8.990 Ft

COLIN MCRAE: DIRT 2 TESZTEK, ELŐZETESEK

COLIN MCRAE: DIRT 2 HÍREK

COLIN MCRAE: DIRT 2 AJÁNLOTT FANSITE

AKTUÁLIS!

APC, a VIA 49 dolláros PC-je

2012. május 22. 20:29

PC = Personal Computer, azaz személyi számítógép. Sokáig a Windows & Intel által fémjelzett számítógépeket hívták PC-nek, de a kifejezés kezdi visszanyerni eredeti értelmét.

Max Payne - Valhalla, a rajongói film

Star Wars: The Old Republic - patch 1.3 részletek

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix