Hirdetés

Disney Infinity - a DLC-k lemezeken lesznek

|

Jelentős, ugyanakkor elkerülhetetlen kockázatot vállalnak a Disney Infinity fejlesztői.

Hirdetés

A Disney annyira bízik mindent átfogó játékuk sikerében, hogy már most tervezik az új kiegészítők kiadását.

Ennek azonban igazán klasszikus módját választották: a DLC-k minden év elején egy lemezen jelennek meg. A Disney Infinity executive producere, John Vignocchi elárulta, hogy erre a jelenlegi konzolok korlátozásai miatt van szükség. Az állapot azonban ideiglenes, az új generációs konzolok megjelenését követően már digitális úton is fogják tudni szállítani az új karaktereket.

A dologgal az a legnagyobb probléma, hogy az adott évben megjelenő Disney és Pixar filmek karakterei mind rajta lesznek a lemezeken, akiket hackerek egy kis ügyeskedéssel hamarabb a közönség elé tárhatnak, minthogy a filmek marketingkampánya beindulna. Ezzel kapcsolatban figyelmeztették a filmkészítőket, és csupán reménykednek abban, hogy senki nem kívánja szándékosan rombolni az újdonság élményét. A figurák és természetes környezetük 35 dollárba kerülnek majd, míg a játék maga a három alap karakterrel és helyszínnel 75 dollárért vásárolható meg.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)