Hirdetés

Disney Infinity - leépítés után jöhetnek a Marvel és Star Wars figurák?

|

Hiába sikeres a Disney Infinity, a fejlesztőstúdió létszámának csökkentése elkerülhetetlen. De legalább jöhetnek a Star Wars és Marvel figurák, sőt, a második részről is pletykálnak.

Hirdetés

A Wall Street Journal a „céghez közel álló emberektől” úgy tudja, hogy a Disney többszáz ember elküldésére készül a nagyjából 3000 embert foglalkoztató Disney Interactive stúdiójától.

A szélnek eresztést várhatóan még a héten, a Disney negyedéves üzleti jelentésének megjelenése után megkezdik. A legtöbbet a Playdom fejlesztőcsoport veszíthet: vállalat 2010-ben vette meg a stúdiót 563 millió dollárért, és azóta is a költségek megtérüléséért küzdenek.

Annek ellenére, hogy a Disney Infinity sikere folytán a Disney Interactive évek óta most először zárt profittal, az elbocsátások egyáltalán nem meglepőek. A dolgozók állítólag már azóta tudnak az esedékes átszervezésről, mióta John Pleasants, az Interactive társelnöke váratlanul beadta felmondását.

Mindeközben a Disney Infinity továbbra is kapja a támogatást, egyes források szerint új Marvel és Star Wars karaktereket felvonultató kiegészítők vannak készülőben. A sandbox játék a befektetett pénz közel négyszeresét hozta vissza az előző negyedévben, így még az is megeshet, hogy a Disney Interactive ismét nyereségesen fog zárni. 

Továbbá felbukkant néhány állásajánlat, amivel a Disney és annak belsős stúdiója, az Avalanche Studios ideiglenes tesztelőket keres Disney és Pixar játékok teszteléséhez. A pozíció körülbelül 4-5 hónapig tölthető be, ami azt jelenti, hogy a Disney Infinity 2 akár még a karácsonyi szezon előtt kész lehet. Jelentkezésnél előnyt jelent, ha a jelentkező számára „ismerős az Xbox 360, az XbOne, a PS4, a PS3 és a Wii U”.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)