Dobozos Torchlight 2 Magyarországon is

Kapcsolódó játékok: Torchlight 2

Mastigias 2011. június 27. 16:50

Pontos megjelenés még nem ismert, de az biztos, hogy polcunkra is feltehetjük majd a sikeres Torchlight folytatását.

A Torchlight 2-t szintén a Runic Games készíti, akinek alapítói a Diablo 1-2, Mythos és Fate játékokon is dolgoztak, úgyhogy a minőség garantált.

A mai napon a Cenega, a kiadó Runic Games hivatalos magyar partnere bejelentette, hogy kis hazánkban a CNG Hungary fogja forgalmazni a játékot, így biztosan lesz dobozos változat is belőle.

A folytatásban mindazt megkapjuk, amit az első részben annyira kedveltünk (humor, akció, több száz loot), sőt, ezeket megfejelik még egy online játékmóddal is. Akár többen is kalandozhatunk, oldhatunk meg küldetéseket és készíthetünk új térképeket. Bizony-bizony, ismét beköszön a TorchEd is, ami lehetővé teszi, hogy saját pályákat, küldetéseket készítsünk. A második részben továbbá már el is hagyhatjuk Torchlight városát, hogy barangoljunk a hatalmas világban, miközben dinamikus napszak- és időjárás változások kísérnek minket utunkon. Amennyiben hőseink kellően magas szintre jutnak, "nyugdíjba" küldhetjük őket, így új hőseink extra felszerelésekhez és képességekhez juthatnak.

Hivatalos megjelenési időpontról még mindig nem tudni, de az biztos, hogy a Torchlight 2 még idén érkezik PC-re. Ide vele!

Címkék: torchlight 2, akció, rpg, multiplayer, dobozos kiadás, pc, runic games, PC, MMO, Szerepjáték


Dobozos Torchlight 2 Magyarországon is - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
MedalofHonor (2011. augusztus 16. 14:08)
Dr. Gregory House (9/10)
Remélem mire kijön megtudom csinálni a Hatch-os achit Steamen. Az maradt már csak hátra. Nemmellesleg arról tudni valamit hogy lesznek-e hozzá rendelt achik a 2. játékhoz?
22
HUN_Sector (2011. június 28. 16:48)
Adama admirális (8/10)
Nézzétek el nekem hogy ide posztolom, de a World of Tanks is kijön dobozosan:
http://www.gameplaymonthly.com/2011/06/world-of-tanks-will-be-available-in-retail-stores/
21
hiroki (2011. június 28. 08:31)
Inaktív)
szerintem fel is fog kerülni a polcra...
20
Violent_Butcher (2011. június 27. 23:09)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz JEW 18. kommentre:
 
Annál már csak feljebb vezet az út. Legalábbis remélem.
19
JEW (2011. június 27. 21:09)
Inaktív)
remélem nem lesz olyan gagyi mint a ds3
18
sasa1199 (2011. június 27. 20:17)
Inaktív)
legalább nem online kell megvenni dollárba
17
Thame (2011. június 27. 19:35)
Adama admirális (8/10)
Meg voltam ijedve, mikor még régen többször is arról adtak hírt, hogy a Torchlight 2 ingyenes lesz, mikrotranzakciós-rendszerrel megfejelve, mert akkor az ilyen játék számomra nehezen élvezhető az ingyenességből adódó sok megkötés miatt, s így felejtős lenne.

De, hogy nem ilyen lesz, ráadásul lesz belőle dobozos verzió, a beígért multival, így már jobb hír nem is nagyon érkezhetett volna a mai nap során.
A viszontlátásra.
16
jim78 (2011. június 27. 18:58)
Jack Bauer (10/10)
...válasz regvnm 6. kommentre:
 
simán fel lehet telpeíteni , ugyebár lemezről , utána meg beállítod , hogy offline modban fusson a steam oszt mindenki boldog :D
15
Violent_Butcher (2011. június 27. 18:47)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz krisz195 12. kommentre:
 
Ühüm, akkor majd idővel megjavul remélem.
Kösz az infot!
14
3v3r3st (2011. június 27. 18:35)
Dr. Gregory House (9/10)
Szerintem az első rész naggyon állat volt- pont most raktam fel! :D várjuk a 2. részt.
13
krisz195 (2011. június 27. 18:17)
John Locke (7/10)
...válasz Violent_Butcher 10. kommentre:
 
őőő. ja. beenged szerkeszteni, de mentés után minden a régi.
12
kovidomi01 (2011. június 27. 18:11)
Jack Bauer (10/10)
Én inkább megvárom a Diablo 3-mat. Torchlight nagyon nem jön be. :/
11
Violent_Butcher (2011. június 27. 18:06)
Dr. Gregory House (9/10)
Az első rész annyira nem tetszett, leginkább az egymásra dobált random helyszínek végett. Na de majd most!

Egy kis off:
Nem tudom módosítani az adataimat a profilomon, másnál is ez van?
10
MedalofHonor (2011. június 27. 17:55)
Dr. Gregory House (9/10)
tényleg arról lehet tudni valamit hogy Steamben achievement rendszer támogatást kapni fog a Game? örülnék neki nagyon!
9
MedalofHonor (2011. június 27. 17:52)
Dr. Gregory House (9/10)
már alig várom. az elsőhöz már csak 11 achievement kell. addig megcsinálom őket!
8
sadas45 (2011. június 27. 17:37)
Inaktív)
Kár, hogy playstation-re nem jön!
7
regvnm (2011. június 27. 17:24)
John Locke (7/10)
...válasz kemotox 4. kommentre:
 
Azért mondtam hogy max a futtatáshoz kelljen telepítéshez ne. Van olyan játékom amit feltelepítek de indításhoz kell regisztrálni. Na ahhoz szedek krekket azt csá. De aminél telepítésnél már eleve kell net, na olyannal nem élek. Sőt vagyok olyan "elvetemült" hogy ahhoz is szedek krekket ami sipákol hogy legyen a meghajtóban lemez. PL a GS-hez adott King Arturt sem tudtam telepíteni mert kell neki steam .Az azért hozzá tartozik hogy nem szedtem le a törtet sem mert nem érdekel annyira a játék hogy várjak 20-30 percet míg lejön, de ha már itt volt eredetiben, ajándék lemezként megnéztem volna.
6
NOSTO (2011. június 27. 17:07)
Dr. Gregory House (9/10)
elég jónak ígérkezik a második rész.a dobozos kiadásnak megörülök.
5
kemotox (2011. június 27. 17:03)
Inaktív)
...válasz regvnm 3. kommentre:
 
Miért? Ne hogy már fetának adj igazat, hogy warezolsz.... dikk
4
regvnm (2011. június 27. 17:00)
John Locke (7/10)
Az elsőt szerettem csak kicsit rövid volt. Remélem ez kicsit hosszabb lesz és ami a legfontosabb számomra: ne kelljen neten regisztrálni hogy játszhassak. Ha kell is, legalább a telepítéshez ne kelljen max csak a futtatáshoz.
szerk: galériában nem tudok lapozni
3
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Torchlight 2

Fejlesztő: Runic Games

Kiadó: Runic Games

Platform: PC | Stílus: MMO, Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Torchlight II – Gameplay videó
Hamar jön a folytatás, de első bökésre nagyon ott van… Tessék csak tessék... Lehet nézni az új rész mozgalmas...

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Torchlight

2.690 Ft

TORCHLIGHT 2 HÍREK

AKTUÁLIS!

APC, a VIA 49 dolláros PC-je

2012. május 22. 20:29

PC = Personal Computer, azaz személyi számítógép. Sokáig a Windows & Intel által fémjelzett számítógépeket hívták PC-nek, de a kifejezés kezdi visszanyerni eredeti értelmét.

Max Payne - Valhalla, a rajongói film

Star Wars: The Old Republic - patch 1.3 részletek

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix