Hirdetés

Doom - íme minden többjátékos mód (videó)

|

Ma is jött egy Doom előzetes, melyből megismerhetjük azt a hat többjátékos módot, ami a megjelenéskor játszható lesz.

Hirdetés

Hat játékmód nem tűnik annyira soknak, de tekintve, hogy a legtöbb játékos legfeljebb két-három módban játszik aktívan (közülük is sokan a Team Deathmatch-hez ragaszkodnak, nem vágynak újdonságra), talán ennyi is elég lesz.

A Doom két játékmódját, a hagyományos szabályokkal játszható Team Deathmatch-et, valamint a mozgó területfoglalós Warpath-t már korábbról ismerjük, a szerencsések játszhattak is velük, de az alábbi videóban a maradék négy is bemutatkozik. A Soul Harvest a Kill Confirmed variációja, ebben lelkeket kell gyűjteni az elhullott ellenfelektől, viszont az első halott démonrúnát dob, aki felveszi, démonná változik, és aki démon általi halált hal, két lelket ejt el. A Freeze Tag lényege, hogy lefagyasszuk az ellenfél csapat minden tagját. A fagyottakat csapattársaik olvaszthatják ki, de ha mindenkit sikerül meglőni, a kör véget ér. A Dominationben három pontot foglalhatunk el és védelmezhetünk, a Clan Arena meccsei pedig addig tartanak, míg egy csapat minden játékosa el nem hullik, és addig nem is lehet újraéledni.

A Doom május 13-án jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, a többjátékos módok mellett egy egyjátékos kampánnyal. Még mindig előrendelhetitek tőlünk az extra ajándékokért.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)