Hirdetés

Dragon Age: Inquisition - 15 percnyi csodálatos gameplay érkezett

|

A BioWare újabb gameplay videót oszott meg a közönséggel, ahol ezúttal a felfedezés, a harcrendszer és a narratíva lesz a középpontban.

Hirdetés

Ugyan már csak 3 hónapot kell várnunk a Dragon Age: Inquisition megjelenésére, minden egyes nap egyre nehezebben telik. A BioWare persze továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy fenntartsa a rajongók érdeklődését, így miután néhány napja megosztották az E3-on bemutatott fél órás demó első felét, most a másodikat is nyilvánosságra hozták.

A kellemes hangú fiatalember a videó alatt továbbra is Mike Laidlaw, a játék kreatív igazgatója, a játékmenetet azonban megcsavarták egy kicsit. Társunk a bajban most a nemrég bemutatott karakter, Dorian lesz, aki szülőföldje becsületét szeretné visszaállítani.

A videóban jól megfigyelhető a jól átgondolt pályatervezés, amelyre most is nagy hangsúlyt fektettek, hogy ezzel is elősegítsék a harc taktikai részének kibontakozását. A csaták továbbra is epikusak, az animációk elképesztően jól néznek ki, de nem nagyon érünk majd rá gyönyörködni bennük, hiszen minden tudásunkra szükségünk lesz, ha túl akarjuk élni a harcot. Ahogy a BioWare játékoknál megszokhattuk, nemcsak a külcsín, hanem a belbecs is fontos, így a narratíva most is első helyen szerepel.

Nektek hogy tetszik eddig a Dragon Age: Inquisition?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)