Duke Nukem Forever - 75%-kal olcsóbban!

Kapcsolódó játékok: Duke Nukem Forever

szada 2012. február 02. 13:01

Ha figyelemmel követjük a Steam utánozhatatlan akcióit, meglepően olcsón juthatunk kedvenc játékainkhoz.

Sietniük kell azon rajongóknak, akik gyűjteményükben szeretnék tudni a játéktörténelem egyik legnagyobb későjét, aki addig mondogatta, hogy "What, did you think I was gone forever?", míg végül tényleg megjelent.

A Duke Nukem Forever tesztjét hőn szeretett nagyvezírünk, Mazur mester követte el még 2011 szeptemberében, akkor nyolc kerek pontot adott rá, mellyel sokan nem értettek egyet, némely országban a Duke Nukem részvények is lejtőre kerültek, mégis sokan - annyi év nélkülözést követően - boldogan játszották végig és élményüket világgá kürtölték. Utóbbiakkal remélhetőleg madarat lehet majd fogatni a legfrissebb Steam akció láttán: a Duke Nukem Forever egészen pontosan 75%-kal kerül olcsóbba, mint eddig!

Az ominózus fenegyerekért potom öt dollárt kell leszámolnunk, az akció viszont csak a mai nap folyamán érvényes, nem árt tehát sietni a vásárlóknak. Emlékeztetőül a játék minimum és ajánlott gépigénye:

Minimum konfiguráció:
- Operációs rendszer: Windows XP/Vista/7
- Processzor: Intel Core 2 Duo @ 2.0 Ghz / AMD Athlon 64 X2 @ 2.0 Ghz
- Memória: 1 GB
- Szabad hely: 10 GB
- Videó memória: 256 MB
- Videókártya: nVidia GeForce 7600 / ATI Radeon HD 2600
- Hangkártya: DirectX kompatibilis

Ajánlott konfiguráció:
- Operációs rendszer: Windows XP/Vista/7
- Processzor: Intel Core 2 Duo @ 2.4 Ghz / AMD Athlon 64 X2 @ 2.6 Ghz
- Memória: 2 GB
- Szabad hely: 10 GB
- Videó memória: 512 MB
- Videókártya: nVidia GeForce 8800 GTS / ATI Radeon HD 3850
- Hangkártya: DirectX kompatibilis

    Pro:
  • klasszikus Duke Nukem-atmoszféra
  • változatos helyszínek
  • rengeteg rejtett poén, apróság
    Kontra:
  • elavult grafika
  • hosszú töltési idő
  • nyögvenyelős irányítás
8

Címkék: Duke Nukem Forever, Duke Nukem, akció, Steam, PC, Xbox 360, Playstation 3, FPS


Duke Nukem Forever - 75%-kal olcsóbban! - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
Hofi (2012. február 05. 13:08)
Jack Bauer (10/10)
...válasz skaarj666 45. kommentre:
 
OK, neked nem, de akkor is a Bioshock fényévekkel odaveri a Nukem-et és elég sok díjat nyert. Az meg a te bajod, ha nem tetszik a Skyrim. Nekem meg a Battlefield 3 nem tetszik.
46
skaarj666 (2012. február 03. 17:39)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Hofi 44. kommentre:
 
hát nem tudom, nekem a bioshock nem jött be. kinek milyen az ízlése. istenítik a skyrimet, én meg nem tudom hogy játszhat azzal vki.
45
Hofi (2012. február 03. 14:43)
Jack Bauer (10/10)
...válasz gabflag 39. kommentre:
 
"Semmivel sem kevesebb mint a régebbiek!"
Jah, igen, csak 12 évvel ezelőtt kellett volna megjelennie. Az olyan mellett mint a Bioshock, labdába se rúghat.
44
skaarj666 (2012. február 03. 10:44)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Bear91 35. kommentre:
 
akik előrendelték azok kb 1-2héttel hamarabb nyomhatták a demot, de később volt nyilvános demo is. az meg hogy a steam-ről eltűnt.. lehet azért van mert a dead island-et úgy törték fel, hogy normálisan lehetett nyomni a multit eredeti szervereken, miközben a steam szerint meg a dnf demo fut.
43
Dracon (2012. február 03. 01:26)
Adama admirális (8/10)
...válasz XCube 40. kommentre:
 
Hát igen ebből a szempontból nem irigylem a Gearbox-ot, mert egy nem általuk fejlesztett játék, még is az ő nevük van mellé biggyesztve. S valljuk be ha az értékelését nézzük egyértelmű bukás volt, illetve sztem megjelenéskor adták el a legtöbb példányt. Nem hiszem, hogy azóta oly sokan megvették.
42
slipknotboy (2012. február 03. 00:03)
Jack Bauer (10/10)
nekem már meg van csalódtam is benne nagyot: D
41
XCube (2012. február 02. 20:21)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Dracon 38. kommentre:
 
Én nem mondtam egy szóval sem, hogy a DNF egy szuper játék. És arra sem kértelek, hogy írd le a kritikádat minden alkalommal minden játékról, ha kommentelsz hozzá.

Azt viszont te is beláthatod, hogy annyit odaböfögni egy hírhez, hogy szar és nem ér egy garast sem... . Minden második komment erről szól. Egyébként az egész GSO -n piszok nagy divat ez a hozzáállás a legtöbb usernél (szerencsére vannak kivételek).

Elolvastam egyébként amit írtál róla és sok mindenben egyet tudok érteni vele. Azt viszont mindig leírom a DNF -es vitáknál, amit sokan elfelejtenek a játékkal kapcsolatban, mégpedig: Ez a játék nem a Duke Nukem 3D remake -je és nem a Duke Nukem 2011. Ez a Duke Nukem Forever, aminek fejlesztése "történelem". Hosszú évek után megkaptuk azt, amin dolgoztak és nem a kor igényeinek megfelelő játékot, hanem a Duke Nukem Forever -t. Ha a következő Duke játéknál ugyanezt a minőséget hozná a Gearbox (azt már ők fogják fejleszteni, ezt nem ők fejlesztették), akkor én is fel lennék háborodva. Nem mondom, hogy letaglózott a DNF, amikor júliusban átvettem és végigjátszottam. De nem is kezdtem el kapásból anyázni (mint azt sokan tették és teszik még mindig) mert nagyjából sejtettem, hogy mit várhatok tőle . A hangulat és a nosztalgia faktor pedig szerintem benne van.
40
gabflag (2012. február 02. 20:17)
Inaktív)
Nekem a polcomon van a Balls Of Steel Edition. És megérte!!!! Mondom úgy hogy 90 óta játszom c64 el kezdtem... 93 tól pc és végig játszottam a Wolf3d, Doom, DoomII, Heretic, Blood, Duke nukem, Duke Nukem II, Duke nukem 3d, Redneck Rampage... stb-t És szerintem nagyon jó... Semmivel sem kevesebb mint a régebbiek!!!
39
Dracon (2012. február 02. 19:55)
Adama admirális (8/10)
...válasz XCube 27. kommentre:
 
Én már leírtam milliószor, most csak a te kedvedért nem fogom még egyszer, nincs nekem arra időm. Elég legyen annyi, hogy én semmi pénzt nem adnék ezért a játékért. Inkább megveszem a Duke3D-t háromszor.
De tessék belinkelem az egyiket, rögtön megtalálod a legfelső hozzászólásomba az érveimet, hogy a játék miért egy kalap f*s szvsz. :http://www.GameStar.hu/gs-live-3-evad-7-resz-felvetelrol.html. Persze ha érdekel, de ha nem akkor miről beszélünk.
38
Septimus (2012. február 02. 19:42)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz skaarj666 32. kommentre:
 
Lehet ,hogy letöltök "pár" játékot óó jee warez,viszont 100 körüli a dobozos játékaim száma kb.Duke nukem nem fog a kupacba kerülni
37
BIXI (2012. február 02. 19:25)
Dr. Gregory House (9/10)
Bear91 (2012. február 02. 19:20)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz skaarj666 32. kommentre:
 
Nos, csak volt demó, már sehol sincs (én korábban sem láttam, csak az előrendelők kaptak valami kedvezményt, de már nem emlékszem).

Vannak "érdekes" felfogású emberek, akik fórumokon először egy crackért könyörögnek, majd a "szar Vista/7 mér nem olyan, mint az XP/98, nem lehet semmit megtalálni" jön, utána sikerült krekkelni, de szaggat, mert a programozók milyenek már, stb. Nem kell velük foglalkozni és kész. Ha valaki letölti, de nem veszi meg, azt vagy azért nem teszi, mert nem éri meg (ár/érték), vagy egyszerűen a felfogása olyan amilyen, de az is lehet, hogy a horribilis ára miatt kivár. De minden ember más. Akik semmit sem vettek még meg, azok ha megszűnne az összes lehetőség a letöltésre, akkor sem vennék meg, mert minek.
Viszont vannak játékok, amiknek az ára sajnos nem csökken, hanem egy idő után egyszerűen eltűnnek a boltokból.

Na mindegy, ez jó kis off, és sajnálom, hogy megint előkerült a warez-téma, mert volt először a Mac vs. PC, majd XP vs. Vista, konzol vs. PC, most meg warez vs. eredeti. Kicsit unalmas, hogy mindenhol előjönnek ezek, mindenben ezeket látják egyesek, témától függetlenül. Kár.
(jaj, a Linux vs. minden más örökzöld gondolatait el ne felejtsük említeni)
35
algopyrin (2012. február 02. 19:07)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz skaarj666 32. kommentre:
 
Figyelj, ezt nem kell túlbonyolítani. Azért töltöm le, mert le lehet. Ha nem lehetne, nem tölteném le. ENNYI! Ez ennyire egyszerű.

Van az a kalóz ellenes reklámszöveg, hogy "You wouldn't download a car!" Hát már hogyaf.szombane! Ha lehetne, mindenki szuperkocsikkal járkálna, nem több év gürijéből venne szakadt használt kocsit.
34
algopyrin (2012. február 02. 19:04)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz BIXI 16. kommentre:
 
Ingyen van, csak nem a steamen kell rákeresni ...
ak ak ak
33
skaarj666 (2012. február 02. 18:53)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Bear91 29. kommentre:
 
ezzel csak az a gond hogy a dnf-ből volt demó.

amúgy nem azt mondtam hogy mindenki ilyen, de tény hogy akik letöltik a játékokat és nem megveszik azoknak a nagy része nem becsüli meg.
amúgy sokan azzal takaróznak hogy azért töltik le mert nincs demó, de attól még hogy nincs demó, oké letölti warezban, de viszont később már nem fogja megvenni. nekem pl sok olyan játékom van amit letöltöttem, megvártam míg olcsó lesz és később megvettem. néha van 1-2 játék amit vakon veszek meg teljes áron, mert tudom hogy nem fogok csalódni (pl SC2, ME3, C&C TFD). de általában először letöltöm, és ha tetszik akkor később megveszem.
32
mikerowave (2012. február 02. 18:52)
Adama admirális (8/10)
Őszintén szólva a DNF összeségében elég gáz volt, egyszer végig lehet tolni, de annyi...
31
Septimus (2012. február 02. 18:36)
Kirk kapitány (6/10)
A poénok nagy része tényleg jó benne,de beteg sz*r a fizikája és a fegyók se a legjobban eltaláltak és igen sz*r a grafikája a battlefield 2 vagy cod2 -jé szebb,egyszerűen totál idejétmúlt. Ja és igen kijátszottam és igen aki nem Duke Fan az messzire kerülje el
30
Bear91 (2012. február 02. 18:16)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz skaarj666 26. kommentre:
 
Attól, hogy valaki megvesz egy játékot, még lehet negatív véleménye róla. És igen, ha nincs demó, se semmi egyéb lehetőség kipróbálni, és az illető mégis megveszi, akkor előfordul, hogy nem tetszik. Konzolosoknál ilyenkor irány egy bolt, visszaadni, illetve eladni használtan.
Szóval ha valakinek nem tetszik az a játék, ami Neked igen, attól még az nem "torrenthuszár" meg sajnálni való barom.

A játék szerintem is jó, de annyira nem kötött le, hogy végig is vigyem. (Hjajj, a HL2-t kb. 1 év alatt vittem végig, pedig ott virít a hátoldalán a 98%).
29
skaarj666 (2012. február 02. 18:09)
Jack Bauer (10/10)
...válasz XCube 27. kommentre:
 
sztem a legtöbben azt írnák hogy, "sz.r a grafikája", mert ahogy észrevettem itt aminek nincs cryengine 3, vagy frostbíte 2 motorja annak sz.r a grafikája. esetleg még egy u3 motor belefér, de más nem nagyon.

hisz aminél nincs olyan vizuális orgazmus amitől kifolyik a szemed, az nem is jó játék.
28
XCube (2012. február 02. 18:02)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz KarolyNorbi 18. kommentre:
 
Igen hasznos vélemény. Ha esetleg leírnák, hogy miért nem tetszett nekik, akkor még meg is érteném, de a plusz egy kommenthez elég 20 karakter is .

skaarj666: Dettó! Én eddig kétszer toltam végig, plusz egyszer a DLC -t (megjegyzem én is pont azon gondolkodtam, hogy még jobb is az alap játéknál), én élveztem és furcsa mód nem érzem magam igénytelenek, mert "ezzel a szarral" játszottam, ami "egy vasat nem ér" .
27
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |

Duke Nukem Forever

Fejlesztő: 3D Realms

Kiadó: Take 2

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: FPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Duke Nukem Forever First Trailer E3 1998
A Duke Nukem Forever első trailere, melyet az 1998 -as E3 konferencián mutattak be. A játék ezen verziója még az id Tech 2 (Quake 2) motort használja, bár a videó bemutatásakor a fejlesztők már átálltak az Unreal engine -re. A játék minden idők legho

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Hearts of Iron 3 Gold

5.390 Ft

DUKE NUKEM FOREVER TESZTEK, ELŐZETESEK

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

APC, a VIA 49 dolláros PC-je

2012. május 22. 20:29

PC = Personal Computer, azaz személyi számítógép. Sokáig a Windows & Intel által fémjelzett számítógépeket hívták PC-nek, de a kifejezés kezdi visszanyerni eredeti értelmét.

Max Payne - Valhalla, a rajongói film

Star Wars: The Old Republic - patch 1.3 részletek

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix