Hirdetés

Dying Light - így kezdődik a kampány

|

Közzétették a játék elején látható képsort, ami nem annyira a játék szereplői, mint inkább a külvilág szempontjából írja le a játék alaphelyzetét.

Hirdetés

Ahogy lassan közeledünk a Dying Light megjelenéséhez, úgy kezdenek el csöpögni az infók a játék történetéről. A Techland shooterében valahogy sikerült még idejében karanténba zárni egy egész várost, ahol elszabadult a zombivírus, de lehet, hogy hősünknek így sem lesz sok ideje cselekedni. Legalábbis az elég hangulatos játékeleji képsorokból erre következtethetünk.

A videóból kiderül, hogy a történet kezdetekor már két hónapja tombol a járvány, és ezalatt Harran városán kívül két ellentétes vélemény feszül egymásnak. A globális közösségek hisznek abban, hogy a karanténon belül még vannak túlélők, akik nem fertőződtek meg, így folyamatosan segélyszállítmányokat dobnak le a város területére.

Ezzel ellentétben a helyi védelmi minisztérium meg van győződve róla, hogy a város menthetetlen, és annak teljes elpusztítását sürgetik. Ez utóbbi infó alapján az sem kizárt, hogy a játék kampányának egyfajta időkorlátja lesz, bár az a verzió sokkal valószínűbb, hogy csupán a minisztérium emberei lesznek a legfőbb ellenségeink a zombik mellett.

Nektek melyik zombis játék háttértörténete tetszett a legjobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)