Hirdetés

E3 2013 - jön a Kingdom Hearts 3

|

A Square Enix gigantikus sorozatának befejező része végre lezár minden elvarratlan szálat. Disney karakterekkel együtt persze.

Hirdetés

Még 2002-ben indította útjára a Square Enix – az akkor fénykorát élő PS2-n – a Kingdom Hearts sorozatot, mely az évek során nyolc további résszel bővült, rengeteg spinoff is volt ezek között. A sorozat tizedik, és egyben utolsó része lezárja az eddig fonogatott szálakat, de az ígéretek szerint ez nem jelenti azt, hogy nem lesz többet Kingdom Hearts játék.

Tetsuya Nomura a bejelentéskor elmondta, hogy már 2010 óta fejlesztik a játékot, így az valószínűleg PlayStation 3-ra készült eredetileg. Szerencsére a grafikai stílus miatt ez mindegy is, hisz Sora, Micky Mouse és a többi szürreális karakter történetét igen stilizált formában adják át a játékosoknak.

Pontos megjelenési dátumról egyelőre nem tudunk, de feltételezhetően még a karácsonyi szezonban elérhető lesz a játék, PlayStation 4-re. Aki addig nem bír magával, a Kingdom Hearts 3D: Dream Drop Distance című alkotással – mely a befejező, harmadik részt vezeti fel – bátran elütheti drága idejét 3DS-en.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)