Hirdetés

E3 2014 - de mi van a PC-sekkel?

|

Az idei expón látottakat a Microsoft egyértelműen az Xbox köré építette, a PC-s címek teljesen kimaradtak. Miért nem kap több szeretetet a Windows?

Hirdetés

A tavalyi E3 nem sikerült túl fényesen a Microsoft számára, hiszen az Xbox One-t érintő bejelentésekkel nagy lett az elégedetlenkedés. Az idei évben összeszedték ugyan magukat, de a PC-ről most sem hallottunk semmit. Phil Spencer elmondta miért.

"Amikor a vállalat üzleti stratégiáját kialakítjuk, elsősorban cégen belüli megoldásokban gondolkozunk. A PC talán soha nem volt még ennyire erős, elég csak a legnagyobb franchise-okra gondolni. League of Legends, World of Tanks, ezek mellett a konzolos címek eltörpülnek játékosszámban és pénzügyi háttérben is."

"Az E3-on megpróbáljuk eladni a játékainkat. Ez elsősorban egy konzolokra építő show, így nem éreztem megfelelőnek, hogy a Windowsról beszéljünk. Ettől függetlenül a Windows és az Windowsos játékok szerves részét képezik a vállalat sikerének." - tette hozzá. Spencer szerint a PC-s játékokat nagy eSport eseményeken lehetne bemutatni, mint egy League of Legends döntő, ott megkapnák a megfelelő figyelmet.

"Számunkra az E3 a konzolokról és az Xboxról szól. A Microsoft elsősorban az Xboxon keresztül szólítja meg a játékosokat,  ezzel töltjük meg az ilyen arénákat és keltjük fel milliók érdeklődését. Ez érdekli az embereket, ezért elsősorban erre koncentrálunk" - zárta mondandóját az Xbox divízió nemrég kinevezett vezetője.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)