Hirdetés

E3 2016 - visszatér a PC Gaming Show

|

A tavalyi E3 legnagyobb újdonsága a PC játékoknak szentelt előadás volt, idén pedig úgy tűnik, visszatér a PC Gaming Show.

Hirdetés

A korábbi évek kisebbfajta stagnálását rendesen felrázta a tavalyi E3, amikor bemutatták a PC Gaming Show névre keresztelt konferenciát, ahol kizárólag az asztali gépeknek szenteltek minden figyelmet. Egy-két gyenge pont ellenére az ötlet jól sült el, szóval számíthattunk rá, hogy idén is bekerül a programba ez az esemény.

A PC Gamer bejelentette, hogy idén visszatér a saját műsoruk az E3-on, méghozzá június 13-án, a mi időzónánkban este 9 körül. A szervezők szerint az idei show még a tavalyinál is sokkal jobb lesz, amiről elismerték, hogy sikerült egy kicsit túl hosszúra nyújtani. Ezúttal azt ígérik, hogy fókuszáltabb lesz a műsor, de így is tele lesz új bejelentésekkel és exkluzív meglepetésekkel.

Ugye eredendően ebben az időpontban lenne az EA konferenciája, de ők ebben az évben úgy döntöttek, hogy az E3 helyett egy saját bulit szerveznek a játékaik bemutatására, így felszabadult egy kis hely.

Nektek hogy tetszett a tavalyi PC Gaming Show? Mire számítotok idén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)