Hirdetés

Mire E3-ig számolok - Nintendo

|

A Nintendo nem fogja túlzásba vinni az idei E3 jelenlétet, pedig lenne miről mesélniük. Reméljük, hogy azért valamivel meglepnek majd minket.

Hirdetés

Már jól kitárgyaltuk, hogy a Ubisoft, a Bethesda, a Microsoft és a Sony mivel készülnek az idei E3-ra. Most a Nintendo felhozatalán van a sor, ami sajnos elég sovány, pedig lenne mivel előrukkolnia a japán kiadónak. A márciusi Nintendo Directen rengeteg érdekes játékról beszéltek, de az E3-ra mégis csak egy címet visznek ki összesen, és sem előadást, sem Direct bejelentkezést nem jelentettek még be. Ennyire készülnek már az NX megjelenésére?

Ami biztosan ott lesz

A Nintendo korábban bejelentette, hogy összesen egy darab játszható programmal állnak elő. Mondjuk az az egy elég menő, de bármennyire is szeretnénk már kipróbálni az új The Legend of Zelda játékot, azért valamivel többet is elvártunk volna a kiadótól, főleg annak tudatában, hogy mennyi izgalmas címmel készülnek.

Akárhogy is, a The Legend of Zelda kint lesz az E3-on és mindenki kipróbálhatja majd az évek óta készülő játékot. A sorozatnak ez lesz az eddigi legszabadabb epizódja egy akkora világgal, amekkorát csak elbír a Wii U. A fejlesztők most inkább a külvilág felfedezésének élménye koncentráltak, minthogy bonyolult labirintusokat építgessenek mindenfelé. A világot gyalog, vagy Link lován is bejárhatjuk majd, és mindenfelé kalandok és kincsek várják a felfedezőket.

A program jövőre érkezik, és valószínűleg a Nintendo NX-re is megjelenik.

Akiket szeretnénk, ha ott lennének

Ez a lista azért lényegesen hosszabb lesz. Kezdjük is mindjárt a Pokémon Sun és  Pokémon Moon párossal. Az új 3DS játékokat alig egy hete jelentette be a Nintendo, de már mindenki rá van pörögve. Az Alola régióban fogunk kalandozni ezúttal, és felfedezhetünk majd rengeteg új Pokémont.

A Pokémonhoz tartozik, hogy ugyan már egyes régiókban dübörög a Pokémon GO AR mobiljáték tesztelése, nagyon szeretnénk már látni valami konkrétumot a megjelenésről, illetve a játékhoz megvásárolható kiegészítő karkötőről is.

A rendezvényen feltűnhet a Paper Mario sorozat következő része, a Paper Mario Color Splash-t is, ami a hagyományos jellegű Mario platformert dobja fel új elemekkel. A játék elvileg még idén nyáron megérkezik.

A legutóbbi Nintendo Direct legnagyobb dobása a Monster Hunter Generations trailere volt. Gyakorlatilag a Monster Hunter X lokalizált verziójáról van szó, de nyugaton is akkora a rajongás a sorozat körül, hogy simán ez lett az esemény csúcspontja. 

Szívesen kipróbálnánk végre a 2013 óta lokalizációra váró Dragon Quest VII-t is, ami nemsokára 3DS-re is befut majd. A 2000-ben PlayStation-re megjelent RPG már több felújításon is keresztül ment, de az idei verziója lesz várhatóan a legjobb.

Mindezektől függetlenül a legérdekesebb és legizgalmasabb mégis csak az lenne, ha a Nintendo elhozná a Nintendo NX-et. Az új konzolról már rengeteg pletyka kikerült.

A szakma azt feltételezi, hogy az új gép a Wii U-hoz hasonlóan AMD processzorral dolgozik majd, és egy új fajta kontrollert kap, bár biztosan nem azt, amit először pletykáltak. A hardver egyébként várhatóan könnyen programozható lesz, az Xbox One erejével vetekszik, és bármilyen Bluetooth eszközzel kommunikálhat majd.

Legutóbb arról szóltak a hírek, hogy lemezek helyett kazettákat használ majd a rendszer, illetve, hogy várhatóan jövőre be is fut, még az új Zelda megjelenése előtt. Hogy mi igaz ebből, az majd akkor derül ki, ha a Nintendo végre bemutatja. Reméljük erre hamarosan sor kerül.

Ti mit várnátok az idei E3-ra a Nintendotól?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)