Hirdetés

E3 2016 - God of War 4 bejelentést pletykálnak, de nem Kratos lesz a főszereplő

|

A Sony természetesen hét lakat alatt őrzi az E3-as sajtókonferenciája témáit, napokkal az előadás előtt mégis ismét előjött egy érdekes pletyka, ami a God of War 4-ről szól.

Hirdetés

Több kósza hír mellett a Sony hivatalos kommunikációjában is évek óta apró teasereket vélünk felfedezni a God of War 4 bejelentése kapcsán, de eddig nem jött el a várva várt pillanat. Néhány nappal az E3 előtt viszont ismét előkerült a téma, ráadásul egy érdekes csavarral.

A belsős infókkal rendelkező - és így a rajongók idegeit is előszeretettel húzó - Shinobi602 szállt be egy, a Sony E3-as bejelentéseit találgató fórumbeszélgetésbe és többek között azt is elejtette, hogy egy új God of War-játék is érkezik. "A kérdés nem az, hogy ott lesz-e a God of War, mert ott lesz. Hanem az a kérdés, hogy Kratos lesz-e a főszereplő. Hmmm..." - írta, utalva rá, hogy akár egy új főhőst is kaphatunk. A korábbi, skandináv mitológiát alapanyagként felhozó pletykák alapján mindenképp érdekes lett volna, hogyan kerül Kratos északra, de így már azt is találgathatjuk, milyen lesz az új főszereplő.

Mit gondoltok, igaznak bizonyul a pletyka?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)