Hirdetés

Egy indie fejlesztő Gabe Newell megölésével fenyegetőzött

|

Egy sértődött fejlesztő és az ő meglehetősen aggasztó Twitter üzenete miatt egy játékkal kevesebb lesz a Steam halloweeni ajánlatában.

Hirdetés

Ha játékfejlesztőként a Steamen szeretnél érvényesülni, akkor valószínűleg nem a legjobb ötlet a világon, hogy halálosan fenyegess meg embereket az interneten. Ezt a leckét tanulta most meg Mike Maulbeck.

Játéka, a Paranautical Activity eredetileg a Steam halloweeni szekciójában szerepelt volna, mint Early Acces cím. Itt borult ki Maulbeck mert a program nemrég elkészült, így annak nem lett volna semmi keresnivalója a korai hozzáférésű játékok között. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy Murderbeck néven a következő üzenetet tegye ki Twitter oldalára.

Később letörölte ugyan a fenyegetést, és azt nyilatkozta, hogy nem gondolta komolyan, de már késő volt. „Eltávolítottuk a játékot az üzletből és elvágtunk minden kapcsolatot a fejlesztővel, miután azzal fenyegetőzött, hogy megöli egyik munkatársunkat” – szólt az ügyben a Valve képviselője.

Mike ez után kétszer is meggondolja majd, hogy mit ír kiről és hogyan. Mi pedig éppen tegnap írtunk róla, hogy egyre többen gondolják a felelőtlenül odavetett fenyegetőzésről, gyalázkodásról, trollkodásról, hogy nem lehet következmények nélküli tett. A Valve láthatóan ezt az oldalt képviseli.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)