Hirdetés

Egybeolvad az Infinity Ward és a Neversoft

|

Közel húsz év után megszűnik a Tony Hawk's és Guitar Hero játékokat fejlesztő Neversoft, a dolgozókat pedig az Infinity Wardba gyúrják.

Hirdetés

1994 júliusában alapította Joel Jewett, Mick West és Chris Ward a Neversoft fejlesztőstúdiót, ami 1995-ben adta ki első játékát, a Skeleton Warriorst.

Ezt követően ők készítették el az MDK PlayStationös portját, szintén nekik köszönhetjük a Tony Hawk's játékok majd' mindegyikét és a Guitar Hero sorozat Legends of Rock utáni epizódjait, hogy a Gunt és az első PSX-es Spider-Mant már ne is említsük. A Neversoft 1999 óta tartozik az Activision kötelékébe, de most eljött az idő, hogy megszűnjön önálló csapatnak lenni. A Guitar Hero: Warriors of Rock után 2013-ban már a Call of Duty: Ghosts Extinction módját készítették, így teljesen érthető, hogy a fejlesztők mindegyike az Infinity Wardnál folytathatja karrierjét. Az információ Eric Hirshberg vezérigazgató kiszivárgott belsős leveléből származik, aki azt is elmondta, hogy látva a Ghostsnál gyakorolt kiváló együttműködést úgy érezték, hogy az egyesítéssel egy új „szuperstúdió” jöhet létre. „Bár furcsa lesz, hogy nem látjuk többé a Neversoft logót a későbbi játékokban, a fontosabb dolgok - mint a Neversoft csapatának tehetsége, kreativitása, professzionalizmusa és elkötelezettsége a kreatív kiválóság iránt - mind változatlanul megmaradnak az új fejezetben.” - állt a levélben. 

A memo továbbá megerősítette, hogy az átállás után Joel Jewett, a stúdió vezetője és Scott Pease, az igazgató is elhagyja a céget, az új vezető Dave Stohl lesz, az IW jelenlegi első embere, Steve Ackrich pedig egy másik vezető pozíciót fog betölteni. Az Activision május 6-án teszi közzé első negyedéves pénzügyi jelentését, akkor valószínűleg többet is megtudunk erről. Mondanánk, hogy kezeljétek pletykaként, de az egész nagyon hihető, és ha hamis lenne, már valaki biztosan szólt volna.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)