Hirdetés

Elhunyt a nővére, a Skyrim segítette át a nehezén

|

Egy játék nem csak szórakoztatni képes, hanem vigasztalást is nyújthat egy-egy nehezebb életszakaszunkban.

Hirdetés

Ez történt egyik külföldi játékostársunkkal is, aki nővére halála után a The Elder Scrolls V: Skyrim-ban lelt megnyugvásra.

lb-Cyber testvére tavaly februárban távozott el, 9 évnyi harc után a rákkal, öccse pedig mély depresszióba zuhant fájdalma miatt. Ezt egyedül a Bethesda sikerjátéka tudta enyhíteni, olyannyira, hogy történetünk főhőse átjutva a gyász nehezén, nemrég az interneten is leírta élményeit. Arra viszont nem számított, hogy a Bethesda felfigyel majd posztjára, sőt, nem akármilyen módon reagál rá:

lb-Cyber egy olyan Skyrim artbook-ot kapott a csapattól, amit mindenki aláírt a fejlesztők közül. "Elállt a lélegzetem, és a rosszul indult napom egy hihetetlenül szívmelengető gesztussal és az abszolút kedvesség megnyilvánulásával végződött."

Ehhez hasonló történeteket mindig jó érzés olvasni, már csak azért is, mert jó látni, hogy van még kedvesség a világban. Ráadásul a főszereplők sem elnyomott PC-sek, konzolosok, átvert játékosok, vagy pénzéhes kiadók, hanem emberek. Mint mi.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)