Elkészült a Dawn of Magic 2

Kapcsolódó játékok: Dawn of Magic 2

Chavalier 2009. szeptember 21. 10:40

Elkészült, sőt megjelent a Dawn of Magic című hack'n'slash folytatása.

Az orosz játékok sajátossága (bár ez igaz a német fejlesztésekre is), hogy a nemzetközi piacra csak jóval a hazai megjelenést követően jutnak ki. Arra azért nem szabad gondolni, hogy a honosítás hónapokat venne igénybe, inkább a játékok forgalmazására hajlandó kiadók fellelése szokott nehézségbe ütközni. Talán majd az állami támogatás ezen is változtat.



A Dawn of Magic 2 (a tengerentúlon Time of Shadows) érdekes módon nem váratott ennyit magára, gyakorlatilag egyszerre, alig néhány napos eltéréssel jelent meg az Egyesült Államokban, valamint Európában is. Nálunk ugyan még nem kapható, de vélhetően csak idő kérdése, hogy valamelyik forgalmazó felkarolja.



A Dawn of Magic 2 tíz esztendővel az első rész után játszódik. Visszatértek a gonosz erők, hogy leszámoljanak a hőssel, aki legyőzte vezérüket, az élőhalott Modót. Légióik elárasztják a világot, felperzselnek mindent, elpusztítanak minden életet. Mágikus erőnkre és fegyverforgató karunk erejére egyaránt szükségünk lessz, ha újfent győzedelmeskedni akarunk.


 

Címkék: dawn of magic, dawn of magic 2, rpg, hack'n'slash, folytatás, fantasy, orosz, PC, Szerepjáték


Elkészült a Dawn of Magic 2 - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
GoWorld (2009. szeptember 22. 14:53)
Inaktív)
Jónak tűnik egy próbát megér
17
Violent_Butcher (2009. szeptember 21. 17:56)
Dr. Gregory House (9/10)
Én azt sem tudtam eddig, hogy egyáltalán csináltak második részt. O.o Az első résznek toltam a demoját, akkor nem jött be, de ahogy olvasom ez a második sem lett jobb. A videót nézve azt hittem hogy ez csak az első részhez egy exp, mert az interface tök totál ugyanaz.
16
Keledor (2009. szeptember 21. 17:23)
Dr. Gregory House (9/10)
Akkor ha ennyire rossz véleménnyel vagytok róla akkor inkább demót megvárom (vagy van már?) és utána döntök. Pedig a képi világa megfogott. De ha gagyeráj akkor hanyagolom.
15
Xen (2009. szeptember 21. 16:27)
Inaktív)
Ismételten egy joó játék jött a világra... (ez egy rendes komment... nem csak a pontokért csinálom XD... ÁáÁ nem XP)
14
nightwolf300 (2009. szeptember 21. 15:59)
Jack Bauer (10/10)
SAJNOS szerintem sem egy nagy durranás! Pedig én igazán pozitívan ülte le játszani vele, de fél óra után inkább kikapcsoltam és aknakeresőztem! SAJNOS
13
Ricsi_Gamer (2009. szeptember 21. 15:49)
Inaktív)
...válasz Frostmoon 10. kommentre:
 
LE-SZA-ROM a véleményed, tartsd meg magadnak!!!
Ha nem hiszel nekem, majd nézd meg a nagytudású fejeddel az értékelését a GS-be, úgyis le lesz húzva (megérdemelten)!
Csak jobban tudom nálad, hogy mennyire lett jó játék, én toltam.
Hát én meg az ilyentől mászok falra, tudod!?
Ez egy közepes szintű folytatás, legalábbis így tartják számon mindenhol.

Az értékelése:
Gameplay: 63
Graphics: 64
Sounds: 69
Multiplayer: 56
Hardware: 70

(Itt néztem, ha esetleg jelentene valamit: link)
12
LittleHobo (2009. szeptember 21. 15:41)
Inaktív)
...válasz Link92 1. kommentre:
 
Engem si emlékeztet a wowra erősen
11
Frostmoon (2009. szeptember 21. 15:40)
Inaktív)
...válasz Ricsi_Gamer 7. kommentre:
 
ember beszarok tőled akármilyen játékot kitesznek ami csak egy kicsit is uj kapásbol lököd a nekem nem tetszett sokkal jobbat is láttam stilusba komolyan mondom a falra mászok az ientől sztem meg a sacred 2 egy rakás majdnem mondam micsoda
10
MacGeri (2009. szeptember 21. 15:38)
Inaktív)
Egyet kell sajnos értsek Csepp és Ricsi_Gamer véleményével, miszerint ez a játék nem éppen..."minőségi"!

Az érdekes kasztok (Középiskolai tanár, mogorva pékasszonyság meg valami eszement nemtommi volt ) és a százötvenhuszonhatezermillió mágia osztály ellenére sem tud olyasmit felmutatni, hogy hosszu távon lekösse az embert.

Negativuma mindenképpen a garfika (ami engem kevésbbé érdekel manapság, elvégre minden harmadik héten dungeon keeperezek, pl), ami stílustalan és kockás valamint az ósdi, unalmas és "kockás" (értsd: nem éppen beleszokós érezhető kényelmes) irányítás és játékmenet.

Próbának jó, amúgy meg menjünk srácok vissza Diablózni, Mefi vár hellen...

^^
9
Mokus88 (2009. szeptember 21. 14:05)
Dr. Gregory House (9/10)
Hmm, Ezt meglessük ...
Szerintem jó lett De kikell próbálni.
8
Ricsi_Gamer (2009. szeptember 21. 13:43)
Inaktív)
Kipróbáltam, nekem nem jött be annyira, elég gyenge lett, az ilyen kategóriájú játékok között sokkal jobb a Sacred 2!
7
Csepp (2009. szeptember 21. 12:38)
Inaktív)
Annyira megjelent,hogy én már le is töröltem a játékot kb.fél óra játék után.A grafikával még nem is lenne bajom,mert az elég pofás,és szépen is megy az őskövületemen is,de a játékmenet az valami katasztrófa.Az első küldetés arról szól,hogy (már amit ki tudtam venni belőle)beszélj 3 zombival,akik kardal a mellükben rohangálnak valahol a pusztában.OKÉ,megpróbáltam,nem ment.Mert ha nem tudsz időben beszélni mindegyikkel akkor kezdheted előröl az egészet....
6
nobo (2009. szeptember 21. 12:20)
Inaktív)
pedig szerintem jó ára lesz, de ha van pénzed
5
Keledor (2009. szeptember 21. 12:09)
Dr. Gregory House (9/10)
A grafikája egész jópofa. Ha nem lesz fullos áron lehet meg is veszem. Az első rész nekem nagyon nem jöttbe. Azért egy GS tesztet megvárok vagy volt már? Nem emlékszem.
4
Tanus (2009. szeptember 21. 11:54)
Inaktív)
egnem is wowra emlékeztet, illetve a másolatának kijelentett runes of magicre... és elég gáz hogy egy mmo jut erről a vidről eszembe...:S túl meseszerű lett, v egyszerűen gyenge...:S
3
nobo (2009. szeptember 21. 11:20)
Inaktív)
...válasz Link92 1. kommentre:
 
nem csak neked tűnik úgy
2
Link92 (2009. szeptember 21. 11:05)
Dr. Gregory House (9/10)
Nekem ez egy kicsit diablo+WoW kombikatonaónak tűnik és mint tudjátok nem szívlelem a WoW-ot
1
Oldal: 1 |

Dawn of Magic 2

Fejlesztő: SkyFallen Entertainment

Kiadó: Kalypso Media

Platform: PC | Stílus: Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GW2 - The Home Soile of the Sylvari
Slyvari kezdő terület, a faj videósorozathoz tartozik amit az ArenaNet időközönként nyilvánossá tesz.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Dawn of Magic

1.160 Ft

DAWN OF MAGIC 2 HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.22.

2012. május 22. 22:00

Ma egy hete, hogy megjelent a Diablo III, de az őrület nem csökken.

APC, a VIA 49 dolláros PC-je

Max Payne - Valhalla, a rajongói film

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

SFPORTAL

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix