Előléptették Molyneux-t

Kapcsolódó játékok: Fable 2

Gulius 2009. június 05. 16:25

Peter Molyneux tervei bejönni látszanak a Microsoftnak. Erre utal legalábbis, hogy a Microsoft Gaming Studios európai részlegének igazgatójává nevezték ki.

Peter Molyneux-t nem hiszem, hogy bárkinek be kellene mutatni. Olyan játékokat kaphattunk a mestertől, mint a legendás Black & White, a Populous, vagy a Fable. A mester most az őt megillető helyre került, miután a E3 során kinevezték a Microsoft Gaming Studios európai részlegének igazgatójává.


Mint minden rendes ember, Molyneux sem hibátlan. A Fable II körüli kálváriák során viszont talán megtanulta, hogy butaságokat ne nyilatkozzon. Végül is a Fable 2 igazán jófajta játék lett, és a DLC-k is egészen pofásak. Molyneux az új posztja mellett a Lionhead stúdió igazgatója is marad, sőt tervei szerint a Microsoft alkalmazásában álló stúdiók dolgaiba sem kíván túlzottan beleszólni. A Molyneux féle játékok továbbra is a Lionheadnél készülnek, ő csak segíti a többi fejlesztőcsapat munkáját.


isten ellustult és megtette helyettesének

Íme egy kis részlet a hivatalos nyilatkozatból:
"Amivel biztosan nem találkozik majd a publikum, az tíz újabb Peter Molyneux-játék megjelenése" - hangsúlyozta.
- E munka legfontosabb része, hogy egy hozzám hasonló fickó az apró ötletfényeket oly ragyogóvá tegye, amennyire csak lehet, és elérje, hogy a Microsofton belül mindenki világosan megértse: miért készítjük el azokat a termékeket, mi az értelmük, és miért fontosak a vállalat egészére nézve. Azon leszek, hogy ezek a fények a lehető legjobban ragyogjanak. A Rare és más európai stúdiók munkatársai okos és kreatív emberek, és én épp annyit fogok tanulni tőlük a játéktervezésről, mint ők tőlem - mondta Molyneux.
- Egy biztos: nem fogok mindenkihez odamenni azzal, hogy "ez buta ötlet, az meg okos". Azt akarom inkább elérni, hogy a fejlesztők a szenvedélyüket éljék ki a munkában, mivel a szenvedély mindenben a legfontosabb - hangoztatta.

    Pro:
  • azt csinálsz, amit akarsz
  • hamisítatlan Fable életérzés
  • lehetőségek végtelen tárháza...
    Kontra:
  • ...ami már sok is egy kicsit
9.1

Címkék: peter molyneux, microsoft, előléptetés, microsoft gaming studios, európa, e3, e3 2009, Xbox 360, Szerepjáték


Előléptették Molyneux-t - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Zodman (2009. június 06. 07:52)
Inaktív)
A Fable 2 valami 3,4 vitem ki és van egy csomó karakterem mivel nem vittem még ki.
10
balee4 (2009. június 06. 01:03)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Sparker 5. kommentre:
 
Mostmár tényleg jöhetne, DLC-kel, extrákkal megpakolva. Olyasmi változatban mint a The Lost Chapters, azonnal megvenném.:D
9
_RiCE_ (2009. június 05. 23:36)
Jack Bauer (10/10)
Ami engem illet, néha idegesít az a "hype" ami Molyneux körül van. A játékai mind jók voltak, sőt még jobbak is mint az átlag játékok, de az örökös ígérgetései valahogy sosem valósultak meg. Mintha minden egyes verzió számmal a fejlesztés során 2-3 ígéret buborék kipukkant volna, és mire elér a játék az 1.0 stádiumba, már elmúlik a csoda! Ezért nem értettem meg sokáig, hogy mit bálványozzák annyira ezt az embert. Egy valamit azonban el kell ismerni, hogy a Molyneux hatalmas kreativitással van megáldva, és hogy az a tény, hogy sokszor álmainak csak egy töredéke valósul meg, javarészt nem az ő hibája. Minden esetre remélem, hogy ezúttal az MS-el együtt végre megkap minden eszközt ahhoz, hogy sikerüljön megvalósítania azt amit elképzel.. és ahogy ezt a videót elnéztem erre most jó esélye van:
youtube - meet milo
8
JimmySmog (2009. június 05. 21:11)
Jack Bauer (10/10)
Gratulálok Peter Molyneuxnak! Nagy figura ő a játékiparban...és mellesleg igaza van a szenvedéllyel kapcsolatban!
7
PL (2009. június 05. 19:46)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Slim313 2. kommentre:
 
Na ez egy remek kijelentés!

És hogy ki ne maradjak: Fable II-t PC-re!
6
Sparker (2009. június 05. 18:40)
Inaktív)
jajam, Fable 2-t pc-re a népnek. Korrekt huzás lenne mostmár :D
5
mmm96 (2009. június 05. 18:03)
Inaktív)
Énis a Fable 2-t akarnám látni pc-re
4
MacGeri (2009. június 05. 17:23)
Inaktív)
B&W 3 előtt egy Fable kettőt szeretnék PC re, meg egy rendes, friss Dungeon Keepert. Lehet MMO, egye fene
3
Slim313 (2009. június 05. 17:15)
Dr. Gregory House (9/10)
zsir, akk johet a black & white 3 !! :P

2
Necreon (2009. június 05. 16:44)
Jack Bauer (10/10)
Gratz Pepe

(20 karakater)
1
Oldal: 1 |

Fable 2

Fejlesztő: Lionhead Studios

Kiadó: Microsoft

Platform: Xbox 360 | Stílus: Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Fable 2 - How To Make Money / part.1
Fable 2. Hogyan csináljunk pénzt project. A videóhoz angol nyelvtudás szükséges, de remélem nem okoz gondot.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Lionheart Kings Crusade

5.390 Ft

FABLE 2 TESZTEK, ELŐZETESEK

FABLE 2 HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.22.

2012. május 22. 22:00

Ma egy hete, hogy megjelent a Diablo III, de az őrület nem csökken.

APC, a VIA 49 dolláros PC-je

Max Payne - Valhalla, a rajongói film

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

SFPORTAL

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix