Elveon - A tündéknek befellegzett?

Kapcsolódó játékok: Elveon

Chavalier 2008. április 21. 15:07

A jelek szerint a hányatott sorsú fejlesztés kálváriája lassan véget ér, ám nem úgy, ahogy azt a játékosok szeretnék.
A 10Tacle pozsonyi stúdiójában fejlesztett akció-szerepjáték az eredeti forgatókönyv szerint tavaly nyáron kellett volna elhagyja a sokszorosító üzemet milliónyi fényesen csillogó korong formájában. Ehhez képest hosszú hallgatás után derült fény az új céldátumra, valamikor idén nyáron. A békát lenyeltük, a vekkert beállítottuk és vártuk az elfeket, mígnem kisebb bombaként robbant a hír, hogy igencsak megroggyantak a német kiadó pénzügyi alapjai, ami létszámleépítés, erőforrások átcsoportosítása és projektek átütemezése mellett a 10Tacle Slovakia bezárásával járt. Akkor még úgy festett a helyzet, hogy a Climax végzi el az epikusnak ígért történeten az utolsó simításokat. A hétvégén azonban szlovák forrásból érkezett a hír, hogy hiába jelent meg a világhálón egy, a játék pre-alpha változatát demonstráló videó, az Elveonnal, ebben a formájában sosem fogunk találkozni. A Sector.sk értesülései szerint sokezer tonnányi jégkockát borítottak a projektre, s ha valaha mégiscsak megjelenik egy Elveon című játék, az már valami teljesen más lesz, egy másik csapat műhelyéből. A szlovák oldal a Climax-ot, vagy a korábban Stormregion-ként ismert 10Tacle Budapestet tartja esélyesnek.


Címkék: elveon, törölve


Elveon - A tündéknek befellegzett? - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Vendetta (2008. április 25. 15:38)
Jack Bauer (10/10)
Hidegen hagy!
12
Tomcsi_21 (2008. április 22. 15:13)
Inaktív)
Ohh de kár,pedig jónak tűnt!!
11
module (2008. április 21. 20:18)
Dr. Gregory House (9/10)
Namiva?Most akkor nem lesz Elveon?!?
10
darkpari (2008. április 21. 18:36)
Inaktív)
ekkora szart pedig ígéretesnek tűnt még 2 éve XD
9
Ideniel (2008. április 21. 17:20)
Adama admirális (8/10)
Nagy kár, amikor először olvastam róla a GS-ben, eléggé feldobott, ám, valahogy éreztem, hogy nincs rendben minden a játékkal (semmi videók, sem screenshotok hónapokon át)
8
Ash88 (2008. április 21. 16:51)
Inaktív)
Kár érte........
7
asterixobelix (2008. április 21. 16:24)
Jack Bauer (10/10)
Hát így ebben a formában sem lett volna rossz, de így talán majd ha egyszer kijön talán még jobb is lesz (a grafikán még pl csiszolhatnak és a hangos sem valami jók, sőt az irányítás sem tűnik tökéletesnek, azonkívül ha ez egy hack 'n slash game, akkor legyen jó (ha nem akkor is) ). Vártam volna, de majd legközelebb
6
neptum (2008. április 21. 16:21)
Jack Bauer (10/10)
kiprobáltam volna szívesen pedig a játékot
5
timantes (2008. április 21. 16:19)
Inaktív)
hát ezt nagyon sajnálom , kár érte
4
CSZDragon (2008. április 21. 16:06)
Jack Bauer (10/10)
Hát sajna ez van. Pedig kipróbáltam volna.
3
Dante666 (2008. április 21. 15:54)
Jack Bauer (10/10)
Ezek a robbanás hangok
Hát van mé mit tanulniok de jó gamma lesz ez
2
Jacck (2008. április 21. 15:19)
Dr. Gregory House (9/10)
kár érte, elég hangulatosnak néz ki
1
Oldal: 1 |

Elveon

Fejlesztő: 10tacle Studios

Kiadó: 10tacle studios

Platform: Xbox 360, PC | Stílus: Akció

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Amnesia The Dark Descent
Főhősünk az óriási és kihalt Brennenburg kastély szobájában ébred, halvány, kusza emlékképekkel arról, mi is történt vele valójában. Semmire nem emlékszik azonkívül, hogy Danielnek hívják, és semmit nem tud azonkívül, hogy nagyon gyorsan el kéne puco

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Fifa Street 2 (PSP Essentials)

2.690 Ft

ELVEON HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.22.

2012. május 22. 22:00

Ma egy hete, hogy megjelent a Diablo III, de az őrület nem csökken.

APC, a VIA 49 dolláros PC-je

Max Payne - Valhalla, a rajongói film

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

SFPORTAL

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix