Amikor az emberi ráció csődöt mond, és szavakkal nem lehet megoldani a vitás kérdéseket, akkor nem szólhat más, csak a fegyverek hangja, nem marad más megoldás, mint a totális háború.
Amennyiben végignézem a 2008-as esztendő kínálatát, akkor azt kell mondanom, hogy az egyik leggyengébb esztendőt hagyták maguk mögött a stratégiai játékok rajongói. Mind RTS, mind TBS (gy.k.: körökre osztott) fronton csekély számú versenyzővel találkoztunk, s közülük is csak kevesen voltak képesek kiemelkedni a középszerből. Az eredetileg tavalyi megjelenési dátummal rendelkező Empire: Total War játszi könnyedséggel hódítottal volna el a képzeletbeli koronát, ha minden terv szerint zajlik, ám a sors úgy hozta, hogy a 2009-es évjáratú versenytársakkal kell összemérnie erejét. Mindezt úgy, hogy stílus szempontjából legzsúfoltabbnak ígérkező március hónapra sikerült időzíteni a megjelenést. A kiélezett verseny nekünk csak jó, s a következő párezer karaktert arra fordítom, hogy számba veszem azon elemeit, amelyekről még egyik előzetesünkben sem tettünk említést.
Szabadsááááág!Az Empire sok tekintetben számít kísérletező jellegűnek a Total War széria korábbi darabjaihoz képest. Vegyük például az epizódokra szabdalt hadjáratok felépítését. Itt már egy finom, korábban nem nagyon tapasztalt történeti szál is megjelenik, amit valamely neves történelmi személyiség elbeszéléséből ismerhetünk meg.
|
"Egy-egy sortűz látványos rendet vág a tömött sorokban masírozó ellenséges hadoszlopok között."
|
A Road to Independence például az Amerikai Egyesült Államok születésének történetét meséli el, a narrátor szerepében pedig magát George Washington tábornokot, az új nemzet első elnökét köszönthetjük. A történet 1607-ben veszi kezdetét Jamestown megalapításával. Ekkor még John Smith kapitányt és maroknyi telepesét irányítva akasztunk tengelyt az őslakosokkal, s vetjük meg lábunkat az Újvilágban. A későbbiekben a fiatal George Washington bőrébe bújva asszisztálunk a francia-indián háború kitörésénél, s minden trükköt be kell vetnünk, hogy kicsavarjuk a csigazabálók markából az Ohio völgyének irányítását. Ehhez erődítmények láncolatán kell átverekednünk magunkat.
A harmadik fejezetben már Bunker Hill csatájában kell megállítani a vöröskabátos britek előrenyomulását, hogy végezetül történelmet írva az óceánba dobáljuk hulláikat a flancos teájukkal együtt. Egy igazi amerikai nem iszik teát!
Csak ezután nyílik meg előttünk a nagyvilág, s innentől a játékoson áll, hogy melyik irányba terjeszkedik tovább, miközben domináns szuperhatalommá kovácsolja az Egyesült Államokat.
Célra tarts, tűűűz!Persze mindez a játék elején nem több hiú ábrándnál. Ahhoz, hogy az egyedi jellemvonásokkal bíró 12 nemzet valamelyikét világuralomra segítsük, rengeteget kell fáradnunk. Időnk jelentős részét a harcmezőn fogjuk tölteni, hiszen ígéretek ide, fogadkozások oda, tudjuk jól már a Shogun óta, hogy ha valamit jól akarunk csinálni, azt nem bízhatjuk a gépre. Emlékszem még arra, amikor háromszoros túlerőben lévő, lovassággal, íjászokkal, muskétásokkal támogatott seregemre megalázó vereséget mért néhány talpas csak azért, mert így jött ki a számítás.
Az elmúlt években látványosan fejlődött a sorozat, s most már valóban eljutott arra a szintre, hogy a számtalan egységanimációnak köszönhetően élvezet végignézni ahogy egymásnak feszülnek a több száz, olykor több ezer főt számláló hadak. A domboldalon lendületbe jövő lovasság még most is elsöprő erővel bír, pedig már nem a középkor nehézpáncélos lovagjai ülnek a nyeregben. Ha viszont esőben felázott talajra tévednek, bárki képes leverni őket. A hagyományos fegyverek (íjak, kardok, szablyák, dárdák, pikák, stb.) mellett az idő előrehaladtával egyre fontosabb szerepre tesznek szert a tüzérségi és lőfegyverek. Egy-egy sortűz látványos rendet vág a tömött sorokban masírozó ellenséges hadoszlopok között. A puskáknál is veszélyesebbek az ágyúk, amelyek szárazföldön és vízen is különféle típusú lövedékek kilövésére alkalmasak. Az eső itt is tompítja a hatást - főként szárazföldön -, hiszen a lövedék az első csattanás után megragad a sárban, s nem okoz több kárt. Ezzel szemben száraz talajon úgy pattog, mint egy megkergült focilabda, miközben számtalan életet olt ki.
Újdonságként üdvözölhetjük, hogy egységeink fedezékbe vonulhatnak az ellenséges tűz elől. Gyalogosaink a megszállt épületekből korlátozott rálátással bírnak ugyan a csatatérre, ám cserébe a tüzérséget kivéve minden támadási formával szemben jókora védelmi bonuszt élveznek. A falak, vagy a harcmezőn felhúzható palánkok csekélyebb védelmet nyújtanak, de hasznosságuk így sem elhanyagolható.
Vízen a könnyebb, alacsonyabb merülésű hajók fordulékonyságukkal és sebességükkel tűnnek ki, igaz, hogy ennek árát az ágyúk és a harcra fogható legénység alacsonyabb számában fizetik meg. A nagyobb fregattok és csatahajók már több tucat ágyúval, és erősebb felépítéssel bírnak, így tovább húzzák, ha tűz alá kerülnek. Csáklyázás és kézitusa mellett értelemszerűen jó kis fordulókkal tarkított tűzpárbajokat vívhatunk, amiben a rombolásra, gyújtogatásra szánt lövedékeknek és a kötélzet, vitorlázat kettősének szétcincálására, továbbá az ellenséges legénység számának megritkítására használatos kartácsnak ugyanolyan fontos szerep jut.
A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz.Biztos lábakon álló gazdaság és stabil hátország nélkül lehetetlen huzamosabb ideig eredményesen háborúzni. Ennek feltétele, hogy a lakosság elégedett legyen ura és parancsolója országlási módszereivel.
A nép alsóbb és felsőbb osztályainak sirámait érdemes figyelemmel követni, okos adópolitikát folytatni, gondoskodni a szórakoztatásról. Egy ellenséges nemzet megtámadása, s a felettük aratott győzelem a hazafiasság eufórikus érzetével taglózza le alattvalóinkat. A sorozatos vereség pont ellenkező hatással van rájuk. Hiába no, nehéz a monarchák élete.
|
"A különböző társadalmi rétegek számára más-más adókulcsot állapíthatunk meg központilag."
|
Ha pórnép nem elégedett életével, akkor sztrájkra, zavargásra, legvégső esetben nyílt, fegyveres lázadásra kerül sor. A nemesség inkább csak követelődzik, s csak akkor ragad fegyvert, ha huzamosabb ideig figyelmen kívül hagyjuk óhajait. A hadsereg pedig hol hűséges marad, hol a köztársaságot követelő néptömeghez, hol pedig az új uralkodót követelő nemességhez pártol. Amennyiben elejét szeretnénk venni holmi lázongásnak és rendbontásnak, kellő létszámban leszünk kénytelenek csapatokat állomásoztatni a problémásabb városokban.
Amennyiben abszolutisztikus uralmat szeretnénk fenntartani, akkor az egyetemek építésével, és egyes technológiák kifejlesztésével kéz a kézben járó demokratizálódás iránti növekvő igény miatt kerülhetünk nehéz helyzetbe. Nehéz úgy fejleszteni, hogy közben a társadalom szerkezete változatlan maradjon.
Ha a demokrácia útjára lépünk, akkor nem kell ilyen problémákkal törődnünk, de ne lepődjünk meg azon, ha az általunk kinevezett miniszterek elbuknak a választásokon, amennyiben nem halad jól országunk szekere.
Hogy sikerrel birkózzunk meg a gazdaság kiépítésével, a seregek felállításával, birodalmunk határainak kitolásával, s a tengeren mindennél fontosabb kereskedelmi útvonalak feletti ellenőrzés megszerzésével néhány kényelmi funkciót épített be a The Creative Assembly csapata. A népesség ugyebár nem egységes, tehát akadnak nagyon gazdagok, gazdagok, módosak, tisztes szegénységben élők, szegények, nagyon szegények és templomi egerek, akiket nem egyformán terhelne egy egységes adókulcs. Éppen ezért a különböző társadalmi rétegek számára más-más adókulcsot állapíthatunk meg központilag.
A toborzás feleslegesen túlbonyolított funkcióját is „központosították". Végre nem kell külön városokban végrehajtani a műveletet, hogy végül nagy nehezen, jó néhány kört feláldozva valahol egyesítsük a csapatokat. Most már elég az épp kiválasztott tábornoknál megrendelni az utánpótlást, ami a hozzá legközelebb fekvő városból indul útjára és csatlakozik a már fegyverben
lévő csapatokhoz, anélkül, hogy mindvégig bábáskodnunk kellene felette.
Kétszemélyes hadjáratA világ meghódítása nem kis feladat, különösen akkor, ha egy másik emberi elme vezérelte náció igyekszik ebben megakadályozni. Egy és nem több, mivel a körökre osztott játékmenetbe illesztett, valósi időben levezénylendő csaták több játékos esetén már olyan szintű birkatürelmet igényelnének, amivel csak kevesen rendelkeznek. Egy-egy összecsapás során húsz-harminc percig, vagy akár jóval tovább is eltarthat, amíg a két szobatábornok közül valamelyik kivívja a győzelmet. Feltéve persze, hogy ésszel játszanak, és nem zavarják fejetlenül csapataikat a húsdarálóba.
Az 1 vs. 1 módban játszható hadjárat mindannyiunk örömére az állásmentés lehetőségét is tartalmazza, így akár több kampányba is belevághatunk párhuzamosan. Szép is lenne, ha egyhuzamban kellene száz órát végigülni a monitor előtt, mert akkor arról szólna a játék, hogy ki bírja tovább cérnával.
A többszereplős játékmód kezdetben csak a szóló kampányból átvett győzelmi feltételekkel játszható 100 vagy 200 körön át, esetleg néhány kulcsfontosságú terület elfoglalásának, vagy adott időpontig elérendő legmagasabb presztízsszint elérésének céljával. A későbbiekben tovább szélesítik az első, és sokadik látásra is szűkre szabottnak tűnő lehetőségeket. A fejlesztők gondoltak azokra is, akiknek még így is sok lenne a jóból, ezért biztosították a körök időtartamának limitálási lehetőségét, továbbá azt is eldönthetik majd a játékosok, hogy minden egyes küzdelmet maguk vezényelnek le, vagy néhány kivételével többségét a gép villámgyors, de sokszor valószerűtlen eredménnyel járó kalkulációjára bízzák. Személy szerint óriási ötletnek tartom, hogy átvehetjük az irányítást azon, eredetileg M.I. vezérelte csapatok felett, amelyekkel ellenfelünk összecsapni készül. Ez kétszeresen is jó, hiszen nem unatkozunk feleslegesen, másrészt alaposan legyengíthetjük ellenfelünket, mielőtt még megközelítené határainkat.
A párosban játszható kampány csupán az Empire: Total War megjelenése után kerül bétateszt fázisába, s csak annak sikeres lezavarása után áll majd a nagyközönség rendelkezésére.
Természetesen rendelkezésre állnak majd előre összeállított seregek, szépen elrendezve különböző harcmezőkön, amennyiben csak egy gyors összecsapásra vágynának a játékosok. Mindent egybevetve a Total War sorozat óvatos reformkísérleteinek lehetünk márciusban tanúi, hiszen a fejlesztők bevallottan nagyobb figyelmet kívánnak szentelni a sokáig mostohagyerek státuszban leledző többszereplős játékmódokra, ráadásul a sokat kritizált hibák egy részét is felülvizsgálták, amit ellenlépések sorozata követett. A potenciál - mint a Shogun óta mindig - ezúttal is jelentős, a játékkal szemben támasztott elvárásaink magasabbra már nem is nagyon mászhatnak. Két hónapon belül mindenre fény derül.
GameStar
Pro:- gyönyörű
- felturbózott menedzsment
- hajócsaták
Kontra:- néha AI-furcsaságok
- rengeteget tölt
9.6
az elehet h műveletlen vayok a magyar történelemből MERT UTÁLOM az egyetems történelem sokkal jobb! Egyébként nem vagyok KOCKA napi 1-2 óra vmikor nem is vok gépnél mert nagy családban élek. Imádok olvasni csak nem magyar regényeket meg "magyarság történelmét" meg modnom őszintén ebben a részben eggyet értek veled "Mellesleg számtalan olyan csatát vívtunk amit megnyertünk, csak a tankönybvenben mindig az a 9 harcot írják le amit elveszítettünk. Keress rá a második vilgáháborús Hunyadi páncélos hadosztályra. MEGLEPŐ DOLGOKAT FOGSZ TALÁLNI A MAGYAR KIVÁLÓSÁGOKRÓL."
de erről nem én tehetek hanem a suli!!
Egyépként király lessz a game és szerintem vinni fogja a pálmát.
.
csak a gépigényétől fosok...
Burnout Dominator (PSP Essentials)
Perverz kelet? - A hentai és a játékok világa
Sucker Punch Annihilation
