Enemy Territory: Quake Wars

Kapcsolódó játékok: Enemy Territory: Quake Wars

ZeroCool 2007. szeptember 27. 23:28

Nagyon sokat vártunk rá, de végülis elkészült. Hölgyeim és uraim, körünkben üdvözölhetjük a Quake univerzum következő tagját, a Quake Wars-t!

Néhány héttel ezelőtt sikerült rátenni a kezem a béta változatra. Már akkor is látszott, hogy igen átgondolt játékkal van dolgunk, és persze számítani lehetett arra, hogy a végleges változatra még kiforrottabb lesz. Bevallom, elsőre nem sok változást sikerült felfedezni, maximum annyit, mintha a Stroggok kicsit sebezhetőbbek lennének, és a netkód mintha fürgébb lenne. Persze lehet, hogy csak vaklárma, de a lényeg, hogy teljesen elkészült a játék.


Ellenfelek egymás között
A Quake sorozat sci-fisebb oldalával találkozhatunk ismét, gigantikus lépegető robotokkal, föld felett lebegő járgányokkal, és rengeteg lehetőséggel. Mint azt bizonyára tudjátok, két oldalról szállhatunk be a multiplayer csatározásba. Lehetünk hűek saját fajunkhoz, és erősíthetjük az emberek kicsiny hadát, vagy egészen új technológiákkal is megismerkedhetünk a Strogg főhadiszálláson. Mindkét oldalon 5 különféle karakter közül választhatunk. A meccsek elején ki kell szemelnünk egy fő fegyvert is, és persze mellette még hordozhatunk némi muníciót, robbanószert, miegymást. Nézzük sorban a lehetőségeket: A Soldier a harci karakter. Quake 3 mániákusoknak kötelező, vele tudunk a legtöbb fegyverrel pusztítani. A Field Ops képes különféle védelmi eszközöket telepíteni a harcmezőre, ezzel remek védelmet biztosítva saját csapattársainak. Az Engineer ezen eszközöket akár meg is tudja javítani, de adott esetben ő is képes védelmi funkcióval ellátott eszközöket lerakni. Figyeljünk arra, hogy ez a karakter nem éppen a gyorsaságáról és változatos fegyvereiről híres. Csak taktikusoknak tudjuk javasolni! A Medic szinte magáért beszél: gyógyít, újraéleszt, egy szóval a csapat „védőszentje" J. Végül, de nem utolsó sorban itt van emberi oldalról a Covert Ops. Kémkedéshez kiváló, távcsöves puskájával igen nagy távolságból is halálos. Meghekkeletjük vele az ellenséges objektumokat, melyre bizony szükség is van játék közben.
Strogg oldalról a következő a felhozatal. A Soldierhez hasonló kialakítással bír az Assault. Nem nagy a különbség, a legharciasabb karakterről van szó. Az Oppressor képes a Field Opshoz hasonlóan tárgyakat letenni. Kicsit csápos, kicsit fura, de a miénk, sokat kell használni, főleg bázis védési célzattal. A Constructor vigyáz a védelmi gépezetek épségére, míg a Technician képes újra életet lehelni belénk. Egyszerre ad életerőt és muníciót, a csapat egyértelműen egyik legértékesebb tagja. Az Infiltrator pediglen képes az elesett harcosok testével csinálni néhány érdekességet.


Játék közben jön meg az étvágy
A gigantikus pályák nagyon jól sikerültek. Bár grafikailag lehetne mit javítani rajtuk, a játékélmény nagyon jól el lett találva. A Splash Damage csapata nagyon ügyelt arra is, hogy ne tudjuk elakadni idegesítő helyeken. Egy nagy csatatér az egész, és persze a föld több kontinensén is megfordulunk.
A járművezetés nagyon jól el lett találva. Egyik jármű sem túl gyors, vagy túl lassú, pont olyan, amilyennek lennie kell. A játék fizikája nem a szokványos Quake-es, sokkal jobban érezhetőek a nehezebb karakterek, illetve a járművek.
Nem szabad elfelejteni, hogy csapatjátékról van szó. Nem kevésszer fordult elő velem, hogy azon kaptam a fejem, hogy akármit csinálom, nem fogunk nyerni. Egész egyszerűen azért, mert 12 csapattársam közül mondjuk csak három tudta, hogy mit csinál. Nyilván mi is hibázhatunk, ezért érdemes a gépünkön kipróbálgatni minden módot és pályát, melyben a botok fognak segédkezni.
A terep sajnos nem roncsolható, csak és kizárólag a járművek. Azért, hogy a játékmenetet ne akadályozzák, az elhullott gépek és holttestek szép lassan eltűnnek a pályáról.


Újra stabil a Quake pozíciója
Nemrégiben hallottam, hogy bizonyos nemzetközi versenyekről kivették a Counter Strike-kot, és betették a helyére a Quake Wars-t. Nyilván ez sem volt véletlen, és egyértelműen arról árulkodik, hogy egy jól összerakott játékról van szó. Ez bizony így van, és úgy gondolom, nem csak eddigi Quake rajongóknak érdemes kipróbálni. Néhány apró hibától eltekintve szerintem egészen jó lett, sajnálatos tény, hogy az erdetileg tervezett 2006 végi megjelenési időpontban sokkal nagyobbat is üthetett volna!

90%


    Pro:
  • Valós színek, semmi fölös csilivili
  • Kiváló fegyver, jármű és karakterhangok
  • Változatos egységek
    Kontra:
  • Túl könnyen sérülnek a karakterek
  • Kinézete ma már nem elég korszerű
  • visszaköszönnek a régi hangeffektek
87

Címkék: quake, quake wars, id software, activision, fps


Enemy Territory: Quake Wars - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
madtom (2007. december 24. 14:04)
Inaktív)
Király!!!
62
bigdaddy13 (2007. november 24. 19:52)
Inaktív)
cool game
61
FiSHB0Ne (2007. november 05. 19:45)
Inaktív)
Tuti kipróbálom, ütős game már jön is lefele
60
tryton (2007. október 24. 08:42)
Inaktív)
Sziasztok!Volna 1 kérdésem.Az elején kér valami széria számot azt hogy oldjam meg,mert sajna nem az eredetivel játszöm.Előre is köszi.Üdvözlet.
59
trenmost (2007. október 14. 11:35)
Inaktív)
akit érint a téma mindenképpen látogasson el ide:
QuakeWars Magyarország
58
tomcoul (2007. október 10. 17:29)
Inaktív)
királyság megor a buli
57
Br4z1L (2007. október 10. 10:38)
John Locke (7/10)

van egy masik "haxos" verzio amit netrol le lehet tolteni. Ezzel is tucc regelni :P En meg sem néztem h jo e a dvd, mert azzal regeltem. Ez a kulcs amit kaptal, olyan mint a STEAM, hogy egyszer createlsz accountot és utána akárhonnan tucc logolni , ahol fel van telepitve a game
56
danika1998 (2007. október 07. 14:58)
Inaktív)
55
trenmost (2007. október 06. 23:03)
Inaktív)
@DAniStark
sztem lépj kapcsolatba az activision magyar ügyfélszolgálatával.

@fubi:
telepítsd a legújabb drivereket, és a legújabb directX-et (2007 augusztusi a legújabb DirectX asszem)
54
DaniStark (2007. október 06. 18:48)
Inaktív)
...válasz 48. kommentre:
 
Nekem is azt írja ki, hogy a file sérült és nem indítja el a telepítést. Valaki segítsen mert nagyon ki szeretném próbálni!
53
fubi (2007. október 05. 23:12)
Inaktív)
Nekem ezt a hibát irja ki:
FATAL ERROR: Image '_default' was generated with internal format 0x83f0 but GL returned 0x83f2

Help PLS!!!
52
st666 (2007. október 04. 09:14)
Inaktív)
51
shadefear (2007. október 02. 07:59)
Inaktív)
én szeretem a quaket de cs-t nem tudja helyetesíteni -.-
Nem azért mondom zero deee sztem ezzel te is tisztában vagy
50
WordBearer (2007. október 01. 14:45)
Inaktív)
Yo ez a gamma, csak halál tudja, hol lehet CD kulcsot keresni hozzá, mert elvileg 1 cd kulcs csak 3 online reg-et enged........
MOndjuk egy plíz help nem jönne rosszúl
49
Skywind (2007. október 01. 09:24)
Inaktív)
Nagyon jó a játék, és még szebb ,hogy a mellékletre is felkerült a demó. Már csak egy dolog bántja kicsíny szívemet: MIÉRT NEM LEHETETT FELTENNÍ ÚGY, HOGY ELINDULJON A TELEPÍTÉS???!!!
Jah, és hogy ne legyen az hogy gagyi a gépem hozzá:
hibaüzenet: A FÁJL SÉRÜLT!! épphogy nem nyúl ki egy kéz a monitorból és vág nyakon.
Kérem, ez azért megkavarta a lelkivilágomat (nem vártam mást, csak ezt a demót).
48
Diablo1983 (2007. szeptember 30. 21:03)
Inaktív)
eeeeeeeeeeezzzzzzzzzzziiiiggeeeeennnnnn
nagyon kemény ez a stuff
a kvék név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez


hát mit is mondjak, szal inkább ez lehetne az igazi Quake 4
fantasztikus!!!
(bár sok mindent látni már az UT2004ben is )
47
trenmost (2007. szeptember 30. 17:49)
Inaktív)
ha valakit érdekelnek jó screenshotok, ide látogasson link
olvass lejjebb, lapozz és találni fogsz rengeteg jó képet
46
trenmost (2007. szeptember 30. 17:47)
Inaktív)
...válasz 42. kommentre:
 
jah. CS 1.6-ot sem a grafikáért játszák Rengetegen :D
rossz példa mert a CS amikor megjelent akkoris ronda volt, a QuakeWarsra pedig nem lehet mondani hogy csúnya lenne!
nemsokára megveszem eztet
45
Vendetta (2007. szeptember 30. 16:14)
Jack Bauer (10/10)
Szerintem nagyon nagy game!! Igaz lehetne szebb de egy multi orientált gamenél ez másodlagos!
44
Tomcsi_21 (2007. szeptember 30. 10:52)
Inaktív)
Próbáltam a demót,nem volt rossz de annyira nem jött be hogy megvegyem! :D
43
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |

Enemy Territory: Quake Wars

Fejlesztő: Splash Damage

Kiadó: Activision

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció, FPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Rainbow6 Vegas2 _R6
Kíváncsiságom vezetett odáig, hogy lassítva is megnézzem, a "R6 V2 _tRAP" című videómat. Pontosabban a 40 és az 50-dik másodperc közötti események érdekeltek. Amikor is a kötélen utolsóként leereszkedő ellenfélt likvidáltam, a fedezék mögül kilőve.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Bionic Commando (Gamemania)

2.240 Ft

ENEMY TERRITORY: QUAKE WARS TESZTEK, ELŐZETESEK

ENEMY TERRITORY: QUAKE WARS HÍREK

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.22.

2012. május 22. 22:00

Ma egy hete, hogy megjelent a Diablo III, de az őrület nem csökken.

APC, a VIA 49 dolláros PC-je

Max Payne - Valhalla, a rajongói film

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

SFPORTAL

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix