Hirdetés

Nem a média váltja ki az erőszakos viselkedést a fiataloknál

|

Egy újabb tanulmány arra kereste a választ, hogy a médiának milyen hatása van a fiatalok viselkedésére. Nem fog tetszeni a politikusoknak.

Hirdetés

Sokszor körbejártuk már az erőszakos viselkedés kiváltó okait, következményeit és a közvélemény álláspontját a videójátékok hatásairól, most azonban a téma egy újabb aspektusát ismerhetjük meg.

Egy a közelmúltban megjelent tanulmány szerint a média erőszakos hatása nem feltétlenül jelenti azt, hogy a fiatalok is erőszakos viselkedést mutatnak a jövőben, sőt! A tanulmány kiemeli, hogy a genetika és a társadalmi környezet is nagyobb hatással van a gyermek személyi fejlődésére, mint az, amit a tévében lát, újságban olvas vagy esetleg egy videójátékban tapasztal.

Az egyik texasi egyetem, a Texas A&M elnöke és pszichológusa, Dr. Christopher J. Ferguson értekezése szerint a bűnözői magatartás kialakulásának számottevő tényezője a genetika. A felnőttkori letartóztatások alapvetően a genetika és bizonyos társadalmi kérdések kombinációjának következményei, így annak ellenére, hogy folyamatosan aggódunk a média hatása miatt, úgy tűnik, hogy az nem jelent valóban komoly kockázati tényezőt a gyermekekre nézve.

A doktor véleménye az, hogy a genetika természetesen önmagában nem egyenlő a bűnözői magatartás kiváltásával, a viselkedést különböző tényezők kombinációja határozza meg, mint például a gyermek neveltetése, a család, a társaik, a társadalmi-gazdasági helyzet és megannyi más inger, amelyekből kialakulhat a későbbi bűnözői magaviselet.

Érdemes megemlíteni, hogy Ferguson doktor már a korábbiakban is hasonló tanulmányokat folytatott, 2010-ben például megtalálta az első tudományos bizonyítékot arra, hogy az erőszakos játékok nem növelik, hanem csökkentik a feszültséget a játékosokban. Nem vagyunk meglepve.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)