Hirdetés

Ez történt esport fronton a BlizzCon 2016-on

|

Tegnap hajnalban lezárult egy évnyi küzdelem, és több új csillag is született. Együtt izgultunk, együtt szurkoltunk és most együtt gratulálunk a győzteseknek.

Hirdetés

Az idei BlizzCon alatt talán az Overwatch World Cup volt a legnagyobb szám. A még viszonylag újnak számító esport már most hatalmas rajongótábort szórakoztat, akik tele tüdőből szurkoltak hazájuknak a színpad előtt.

Emlékszik még valaki, amikor fél évvel ezelőtt mindenki azt harsogta, hogy "ebben a játékban nem lesz jó Dél-Korea, hiszen sosem játszottak FPS-sel"? Na, úgy néz ki, hogy ez nem jött be, mert Dél-Korea nem csak megnyerte az Overwatch világbajnokságot, hanem egyetlen térkép elvesztése nélkül mosta fel a padlót az összes nemzettel.

Van valami, amit még koreaiak sem tudnak legyőzni, és ez a szerencse. A Hearthstone világbajnokságon az elődöntőig jutott az utolsó dél-koreai játékos, de végül a két európai, DrHippi és Pavel találkozott a döntőben. A kiélezett BO7-ből végül 4:2-es állással Pavel került ki győztesen.

A World of Warcraft Arena verseny szintén szoros volt. A tavalyi győztes, a Splyce idén is elhozta az első helyezett csapatnak járó kupát, de a Method komolyan megszorongatta őket, és egészen a 7. fordulóig húzták a párbajt. Ettől függetlenül a kupa a Splycenál maradt.

Az elmúlt évek talán legizgalmasabb StarCraft II döntőjét izgulhattuk végig éjfélkor, amikor is a koreai titánok, Dark és ByuN összecsaptak. A Zerg játékos, Dark nagyon szépen tartotta magát és két kört el is tudott hozni, de ByuN kifogástalan Terran Bio mikrojával nem tudott mit kezdeni, így az utolsó meccsben alulmaradt.

A napot a Heroes of the Storm döntő zárta, ahol Korea és Európa csapott össze az első helyért. A Fnatic és a Ballistix nagyon szépen játszottak, de a koreai hadigépet itt sem lehetett megállítani. Az európai srácok ugyan elhoztak egy pontot, de a Towers of Doom térkép végül a temetőjük lett. A Ballistix egy kényelmes, 3-1-es eredménnyel biztosított egy újabb aranyat Koreának.

Az érmek így oszlottak le a régiók között:

- Arany: 3 Dél-Korea (Overwatch, StarCraft II, Heroes of the Storm), 2 Európa (Hearthstone, World of Warcraft)
- Ezüst: 3 Európa (Overwatch, Heroes of the Storm, Hearthstone), 1 Dél-Korea (StarCraft II), 1 Észak-Amerika (World of Warcraft)
- Bronz: 5 Európa (World of Warcraft, Overwatch, Heroes of the Storm, Hearthstone, StarCraft II), 3 Dél-Korea (Hearthstone, Heroes of the Storm, StarCraft II), 1 Kína (Hearthstone), 1 Észak-Amerika (World of Warcraft)

Mindenkinek gratulálunk, elképesztő meccseket láthattunk, melyek egytől-egyig izgalmasak voltak. Ha lemaradtatok volna valamelyik versenysorozatról, és az elejétől a végig pótolnátok az összes meccset, akkor az adott játék YouTube csatornáján végignézhetitek mindet (amint a Blizzard befejezte a VOD-ok feltöltését).

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)