Hirdetés

Like-ért cserébe férgeket adományoz a Blizzard a Föld napja alkalmából

|

Egyszerre kedves és undorító a Blizzard kezdeményezése.

Hirdetés

Annak, aki eleget játszott a Diablo IV-gyel (mivel már a Game Passban is elérhető, soha nem volt ennyire könnyű belevágni), ismerős lehet Duriel, a féregkirály. Már a nevéből is lehet sejteni, hogy nem egy pozitív figura, mégis rá építi földnapi jótékonysági kampányát a Blizzard.

Azt találták ki ugyanis, hogy minden, a ma közzétett (alább is látható) posztra érkező 25 like után nagyjából 45 ezer kukacot adományoznak a Tiggywinkles szervezetnek, akik vadállatok rehabilitásával foglalkoznak. A férgek így olyan madarak eledelévé válhatnak, akik épp valamilyen sérülés után lábadoznak.

A három órája közzétett posztra már több mint 9000 like érkezett: pillanatok alatt meglett a félmillió, majd az 1 millió is. Ezen hír közzétételének pillanatában már 15 milliónál jár a számláló.

Hirdetés

A cél a 666 vödörnyi féreg elérése, ami nagyjából 30 milliót jelent, és 13,2 millió amerikai dollárba fog kerülni a cégnek. Ebből a mennyiségből a madarak körülbelül 2,5 évig minden nap jóllakhatnak. Nincs kétségünk afelől, hogy ez meglesz.

A Tiggywinkles UK évente több mint 12 ezer állatot lát el, madarak mellett más vadon élő jószágokat is. Adományokat nem csak férgek formájában várnak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)