Hirdetés

Ezeket érdemes tudni a Suicide Squad-ról

|

Vagyis van élet Jokeren túl is. De vajon kik is a Suicide Squad tagjai és mit lehet tudni róluk?

Hirdetés

2016 augusztusáig ugyan még többé-kevésbé tengernyi idő áll rendelkezésünkre, ám tekintve, hogy a Suicide Squad előzetese már napvilágot látott a Comic-Con jóvoltából, hát mi sem kezdhetjük el elég hamar a felkészülést. Összeszedtünk néhány információt arra vonatkozólag, hogy mit érdemes tudni a Suicide Squad-ról – legyen szó akár a képregényről, akár a készülő mozifilmről.

Az egyéb keresztségben Task Force X-ként is ismert csapat képregényes eredete tulajdonképpen két irányba gyökerezik vissza: az első verzió még 1959-ben debütált a The Brave and the Bold 25-ös számában, míg a banda második változata kicsivel későbbi, 1987-ben látott napvilágot a Legends 3. részében, amely John Ostrander kreálmánya volt. Mivel David Ayer (Harag, Az utolsó műszak, Kiképzés) mozifilmje ez utóbbi változatot fogja kanonizálni, koncentráljunk mi is erre. Ostrander Suicide Squad-ja egy ún. antihős-csapat, akik az állam kérésére hajtanak végre szigorúan titkos és életveszélyes küldetéseket, cserébe a fegyintézetben töltött idejük jelentősen csökken. A Robert Aldrich által rendezett A piszkos tizenkettő alap sztorijával vont párhuzamok nem véletlenek, az abból való ihletnyerés egyértelmű, de megemlíthetjük még az akkoriban futó Mission: Impossible című tévésorozatot is. Az Amanda Waller fennhatósága alatt álló csapat több önálló címen is futott már, tettek rájuk utalást a Smallville egy epizódjában, szerepeltek a Justice League Unlimited-ben, illetve A zöld íjász egy epizódjában is bedobták a nevüket.

Ez lesz tehát az első, teljesen rájuk írt mozgóképes darab, melyben ők és csakis ők kerülnek a reflektorfénybe: sőt, a DC-filmekben is egyedülállónak mondható az, hogy egy egész csapat kapjon főszerepet, ahogy egyedülálló az egyetemes képregényfilmek terén az, hogy egy szupergonoszokból álló brigád kerüljön pozitív megvilágításba. Ennek fényében is kijelenthető, hogy Ayerék vállalása meglehetősen szimpatikus és – mondjuk ki – merész, aminek eredménye remélhetőleg felér majd a premissza által ígért sötét és elborult koncepcióhoz.

Ki-kicsoda?

Az Ostrander-féle csapat igencsak változó felállású (tag volt többek között Bane is egy ponton), így vegyük sorra azokat a karaktereket, akik végül helyet kaptak Ayer filmjében. A képregény szerint a csapat vezéreként funkcionáló Rick Flagg a filmben valószínűsíthetően szűkösebb szerepben mutatkozik. A karaktert eredetileg Tom Hardy játszotta volna, aki azonban visszamondta a szerepajánlatot egyeztetési problémákra hivatkozva, így végül a Robotzsaru címszerepét alakító Joel Kinnaman vállalta magára. Filmbeli eredetéről egyelőre sokat nem tudni, ám ami a képregényt illeti, ott a hadseregbe való belépésével apja nyomdokaiba lép, később pedig Amanda Waller őt teszi meg a Suicide Squad vezérének. A karakter szerepelt még anno a The Brave and the Bold-ban is, Robert Kanigher és Ross Andru alkotta meg.

Az eredetileg Flash visszatérő ellenségeként felbukkanó George „Digger” Harkness, alias Captain Boomerang (1960 decemberében, a 117-es The Flash-ben mutatkozott be először az olvasóknak John Broome és Carmine Infantino karaktereként, a Legends 3. számában) Jai Courtney alakításában fogja magát megismertetni a filmnézőkkel, aki maga is ausztrál, akárcsak Boomerang. A figura híres politikailag inkorrekt kirohanásairól, fegyverként pedig egy bumerángot használ. Habár a képregény szerint későbbiekben a fia vette át a „kapitány” titulust, egyelőre nem tudni, hogy a filmben ez meg lesz-e pedzegetve.

A Gerry Conway és Don Newton által megrajzolt/megírt karakter, Killer Croc legelőször 1983 márciusában debütált a 357-es számozású Batman-képregényben, mint Waylon Jones (később, ismertebb nevén Gyilkos Krok) – akit krokodiléhoz hasonlatos bőre miatt mindenki csúfolt, így többek között ennek hatására elkezdett rossz útra tévelyedni. Hivatalosan nem tagja a Suicide Squad-nak a képregények szerint, de Batmannak elég komoly ellenfele volt. A Lost-ból ismert Adewale Akinnuoye-Agbaje kelti életre.

Vadiúj vadnyugat fejlövéssel

Floyd Lawton (Deadshot) egy szerencsétlen véletlen folytán lelőtte szeretett testvérét, majd később szupergonosszá vált. Első felbukkanása 1950-ben volt, a Batman 59-es számában. Bob Kane, David Vern és Lew Schwartz közreműködésével jött létre a figura, amelynek kezdetben ugyan volt egyfajta morális iránytűje, ám ez később kiveszett belőle. Az egyik legveszélyesebb és legprofibb bérgyilkos vált belőle, aki bárkire képes ráfogni a fegyvert és elsütni azt. A filmben Will Smith játssza, és előre láthatólag többet is változtatnak a karakterén: például azt, hogy ezúttal a lánya lesz az, akiért bevállalja ezeket a veszélyes dolgokat, az ő eltartása érdekében viszi vásárra a bőrét.

Harley Quinn az egyik legérdekesebbnek ígérkező karakter a Suicide Squad-ban: az eredetileg pszichológusként tevékenykedő Harley (1992-ben lépett színre, Paul Dini és Bruce Timm kreálta a Batman: The Animated Series kedvéért) egy Jokerrel történő találkozása után teljesen kifordul magából és megszállott rajongója lesz a gyilkos bohócnak. Saját képregényt is kapott (Batman: Harley Quinn), most pedig végre a nagy vásznon is megcsodálhatjuk a zakkant nőszemélyt Margot Robbie megformálásában. Arról még nem sokat tudunk, hogy Jokerrel való viszonya a filmben milyen lesz, de minden jel arra utal, hogy a kettejük közötti bizarr kapcsolatba is belekóstolhatunk. 

Amanda Waller (a filmben Viola Davis) játssza azt a magas beosztású, a kormány szolgálatában dolgozó nőt, aki felügyeli az egész bagázst, értsd: közvetlenül neki felel az egész csapat. Senkit ne tévesszen meg azonban az, hogy nőről van szó, hiszen Waller bármikor előkapja a pisztolyát és lelő bárkit, ha kedve tartja. Más kérdés persze, hogy ebből az attitűdből mit tart meg a film.

June Moone (alias: Enchantress) 1966-ban született a 187-es számozású Strange Adventures-ben Bob Haney és Howard Purcell felügyelete alatt. A karakter eredete szerint Moone egy szőke művészlélekből lett sötét hajú, sötét mágiával foglalatoskodó nő, akit egyelőre nem tudni, pontosan milyen formában jelenítenek meg a mozivásznon, ám az előzetesben is láthattuk felbukkanni. De hogy mekkora szerep jut neki? Jó kérdés.

Az őrült bohóc visszatér

Jared Leto olyan színészek társaságába lépett, mint Cesar Romero, Jack Nicholson és Heath Ledger azzal, hogy magára ölti Joker őrült „gúnyáját”. A bizonyosan egy hosszabb cameo erejéig felbukkanó Joker ezúttal egy egészen más változata lesz a karakternek (legalábbis az előző filmekhez képest mindenképpen), mely változásnak persze részben örülünk, részben pedig szurkolunk annak, hogy Leto ne menjen át ripacsba és ne játssza túl az őrült bohóc szerepét. Érdekesség, hogy Leto a forgatás alatt egyszer egy patkányt ajándékozott a Harley Quinn-t alakító Margot Robbie-nak. Ugyebár a jó method actor a forgatás szüneteiben se lép ki a szerepéből.

El Diablo-nak eredetileg három inkarnációja is van a DC Univerzumban. Az első Lazarus Lane, aki egy bosszúra szomjazó cowboy lett, miután megszállta őt egy démon, míg a harmadik a sorban egy Chato Santana nevű ex-fegyenc, aki képes uralni a tüzet és a természet egyéb elemeit. Hogy elkerülje a rá kiszabott halálbüntetést, beszáll Waller csapatába. Ayer ezt a harmadik verziót fogja felhasználni filmjében, a karakter bőrébe pedig Jay Hernandez fog bújni.

Gerry Conway és Rafael Kayanan agyszüleményeként 1984-ben debütált a Fury of Firestorm 28. számában. Weiss (akiből később Slipknot lesz) egy kutató, aki egy találmánya révén lesz azzá, aki (lényegében feltalál egy ragasztóanyagot, ami törhetetlenné teszi az adott tárgyat, kötelet, egyebet). Később bűnözésre adja fejét, ám amikor a Firestormmal vívott csatája után letartóztatják, harcművészeti tudására felfigyelnek és tagjává válik a Squad-nak a Suicide Squad 1988-as 9. számában. Itt Adam Beach fogja alakítani a figurát.

Ha többet is akartok tudni a filmről a CineStar mindenről beszámol nektek.
Lájkoljátok Facebook oldalukat is, ha nem akartok lemaradni a mozis hírekről! 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)